Ez önmagában is feltűnő, de az indoklás – hat hónappal azután, hogy a csendőrség erőszakosan oszlatta fel a román diaszpóra tüntetését Bukarestben – valósággal ijesztő. A tárca egészében 22 százalékkal megemelt keretét Carmen Dan belügyminiszter azzal magyarázta, hogy 6300 új alkalmazottat kell felvenni a korán nyugdíjba ment rendőrök és csendőrök pótlására, külön a fegyverkezési tételt pedig azzal, hogy választási év van. A fegyverkezés aligha az Európai Parlamentben elnyerhető mandátumoknak szól, a nagy tét az államfői tisztség, amit másfél évtizede veszített el az ország még mindig legnagyobb pártja, az SZDP. Ennek vezetőjéről tudjuk, hogy nem válogat az eszközökben, csak az nem világos, hogy mi van még a kezében.

Egy másik látványos fordulata ugyanis az volt a költségvetési vitának, hogy Liviu Dragnea a nagyrészt általa meghatározott összegek egy részét hirtelen átirányította a titkosszolgálatoktól az egészségügyhöz. Ezt lehet azzal magyarázni, hogy a korrupcióellenes ügyészekkel folytatott együttműködés miatt befelhősödött a kommunista utódpárt és a Securitate örökébe lépett szolgálatok közötti hagyományos barátság, de az is lehet, hogy csak újabb szemfényvesztésről van szó. Mert a hírszerzők az elmúlt három évtizedben mindig annyit kaptak, amennyit kértek, és semmivel sem kellett elszámolniuk (a felügyeletükre alakult parlamenti szakbizottság – amelyet Dragnea barátja, Claudiu Manda vezet – munkája puszta formaság).

Ennek köszönhetjük, hogy Romániának több titkos ügynöke van, mint az amerikai szövetségi nyomozóirodának (FBI), és többet költhet kémkedésre, mint a nála jóval nagyobb Németország, Franciaország vagy Lengyelország. Nálunk százezer lakosra hatvan hírszerző jut (a România Curată becslései szerint, mert a pontos szám titkos), miközben a NATO tíz legerősebb tagállamában átlag hét. És ugyancsak nálunk a legmagasabb a megfigyelés alatt álló polgárok száma is, 36-szor több, mint amennyit az FBI és az amerikai nemzetbiztonsági szolgálat (NSA) együttesen végez. Ami a hatékonyságot illeti, a román igazságügyi minisztérium évente átlag 3000 nemzetbiztonsági megfigyelést hagyott jóvá 2014 és 2016 között, ám a gyanúba fogott személyek igen kis hányada bizonyult bűnösnek: 2009 és 2016 között mindössze 32 elmarasztaló ítélet született, és nem tudni, hogy ezek közül hány volt valóban megalapozott, hány pedig „gyártott”, az igazságszolgáltatásnak nevezett zavarosban elcsúszott ügy. Magát a gépezetet azonban nem bolygatja senki.

Valami nagyon nincs rendben a hazai kar- és egyéb hatalmak körül. Vajon kinek jó ez?