Dél-Erdélyben utazva, a Brassó—Fogaras—Szeben—Sebes útvonalon szembetűnik a táj áttetsző szépsége és nyugtalanító sivársága. Összehasonlítva mondjuk Brassó—Marosvásárhely két útvonalával, rögtön szembeötlőek ama különbségek, amelyek Erdélyt és Romániát brutális nyíltsággal már-már két részre szakítják. Az egyik fele ,,fejlődik", épül, virágzik, a másik felén állni látszik az idő. Ezt a dél-erdélyi helyzetet vizsgálva azért is különös, mert például Szeben ma az ország egyik leglendületesebb épülő városa, ahova dől a pénz, jelen vannak a külföldi beruházások.
A város múltjához méltóan, kényszerűen tragikomikus félmúltját feledve — él és virul. Képtelen viszont magával ,,húzni" környékét. A sivárság és a lepusztultság mellé a már-már baljósan terjengő, feltartóztathatatlanul terjedő mocsok is társul. És ez Románia minden autóútján, sajnos, teljesen és vészesen hasonló. Hiába vannak kukák a parkolókban, a mi népünk érthetetlen makacssággal szemetét különös élvezettel a kukák mellé üríti és dobálja szerteszét. Ami egy idő után az amúgy is mindennek a rejtett értelmét kutató balfácánokat, mint e sorok írója is, néplélektani elmélkedésekre ösztönzi. Mégiscsak kell lennie valami alkati, nemzeti karakterológiai oka is ennek a kosznak, mocsoknak. A felületességnek, rátartin oda nem figyelésnek, kirívó érdektelenségnek, elsodró és dühítő igénytelenségnek… Az ambíció teljes hiányának, már ami környezetünk tisztaságát illeti… Malraux, a neves író miniszterként lemosatta Párizs házait, palotáit, műemlékeit, eltüntetve a több évszázados koszt és mocskot… Sok erdélyi, romániai városra is ráférne ez…Hisz — Adyt idézve — az élet él és élni akar, csak nem mindegy, hogyan s milyen körülmények között. Hogyan lehetne feltámasztani a romániai lakosságban a benső igényt a tisztaságra?
