Dáncsuly Annamária több év távollét után nemrég költözött haza, Sepsiszentgyörgyre. Tizenéves korában kóstolt bele az önkéntes munkába, és a kolozsvári egyetemi évek, majd a bukaresti és budapesti munkahelyek sem tántorították el attól, hogy ott legyen a fő sodrásban. Mi sem természetesebb számára, mint hogy a többéves tapasztalatból táplálkozva itthon is folytatja. A várandós kismama az önkéntesség állomásairól beszélt lapunknak sepsiszentgyörgyi otthonában.
Az önkéntesség tizenöt éve szerves része az életének. Az első önkéntes akciókban a szemerjai református egyházközség IKE-csoportjában vett részt, a Váradi József Általános Iskolában pedig újraalapították a diáktanácsot. Szerkesztették az iskolaújságot, szerveztek filmestet, sportrendezvényeket, Annamária volt a DT elnöke. Az IKE-csoporttal temetőt takarítottak, az időseknek karácsonyi műsort szerveztek. A középiskolát a Székely Mikó Kollégiumban végezte, ott is tagja volt a diáktanácsnak, majd ott is DT-elnökké választották. Megemlíti a művészetek hétvégéjét, a városi szintű kosárlabda-bajnokságot, amelyet a diáktanács szervezett, és emlékezetesnek tartja a senior DT-sek találkozóját, amelyre meghívták az alapító tagokat.
Álommunkahely
Érettségi után a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem EU-tanulmányok és nemzetközi kapcsolatok szakára felvételizett sikeresen, és folytatta az önkéntességet az erdélyi IKE-ben, ahol egy idő után alkalmazottként végezte előbb az irodavezetői, később a programkoordinátori munkát. „Itt minden reggel úgy keltem fel, hogy ma is valami jót fogunk tenni a közösségért. Három-négyszáz önkéntes tartozott hozzánk, rendezvényenként két-háromezer ember is megfordult. Ez volt az álommunkahelyem” – mondotta. Emellett a Váróterem-projekt független színházi társulatnál vállalt pályázatírói önkéntességet.
Fővárosok
A sorban Bukarest következett, ott tanult a geodéziai egyetemen Annamária párja, későbbi férje. Kezdetben egy biztosítónál dolgozott ügyfélszolgálatos munkatársként, ami szerinte türelemfejlesztő, jó lecke volt. Majd Budapestre költöztek, ahol a Michelin Hungária abroncsgyártó cég nyújtott nagyon jó karrierlehetőséget.
Dáncsuly Annamária: – Logisztikai koordinátorként végeztem a munkámat, de ami a legnagyobb jutalom volt, hogy a vállalaton belül lehetett önkénteskedni. A váci hallássérült-iskolában gyermeknapot szerveztünk a kollégákkal, és ennek én voltam az egyik kivitelezője. Ez egészen más, mint egy civil szervezetnél, mert ilyenkor az anyagiakra nem kell gondolni. Az iskola egész Közép-Európában az egyetlen olyan intézmény, amelynek siket az igazgatója, így jeltolmács segítségével kommunikál. Jellegzetessége még, hogy ide nemcsak hallássérült gyermekek járnak, hanem autisták, Down-kórosok, egyéb értelmi fogyatékkal élők is. Nagyon jól sikerült a gyermeknap. Az volt a legnagyobb élmény, hogy a kollégáim közül korábban kevesen önkénteskedtek, ezúttal belekóstoltak, és a hangulat megváltozott, a menedzserektől kezdve mindenki vágta a kicsi kártyákat, ragasztotta bele a társasjátékba. Ráadásul idén is megszervezték, miután én már nem voltam ott, és lelkesen újságolták el, hogy milyen jól sikerült.
Itthon
2017 szeptemberében költöztek haza. Vásároltak egy háromszobás tömbházlakást, a szülők is segítettek, de főként a bukaresti és budapesti multis fizetés számított sokat. Itthon ismét bekapcsolódott a Turulmadár Ifjúsági Iroda munkájába, hiszen a kapcsolat soha nem szakadt meg, az egyetem előtt és alatt is önkénteskedett itt, a pályázatírásba és fordításba távollétében is besegített.
– A munkahelykeresésben a legfontosabb, hogy nagyon bátornak kell lenni. Itt nincs az a széles munkahelykínálat, mint a nagy városokban, ahol internetes oldalakon hirdetik az üres helyeket, és csak le kell adni a jelentkezést. Írtam öt-hat cégnek, amelyekről azt gondoltam, hogy érdekelheti őket az én tapasztalatom, annak ellenére, hogy nem tudtam, van-e állás. Először a Háromszék Táncegyüttesnél voltam rövid ideig irodalmi titkár, de ez anyagilag nem volt fenntartható, utána egy helyi nadrággyárban dolgoztam, s bár anyagilag megfelelt, nagyon rossz döntés volt, főként a munkamorál szempontjából. Tavaly ősz óta a Demmer’s Teaháznál dolgozom logisztikusként.
Dáncsuly Annamária szabad idejében jelenleg önkénteskoordinátor a Turul-irodában a DOFE személyiségfejlesztő program keretében. A nemzetközi program lényege, hogy a fiatalok szellemi, sport- és önkéntes tevékenységben vegyenek részt és fejlesszék ez irányú képességeiket. Az önkéntes tevékenységet választó fiatalokkal foglalkozik, nyolcan-tízen vannak a 16–22 éves korosztályban, programok szervezése mellett heti megbeszéléseket tart velük.
Áldozat és ajándék
Az önkéntes munkát úgy lehet folytatni igazán, ha a barátait is bevonja az ember – mondja Annamária. Majd a gyermeknevelési szabadság alatt sem kívánja abbahagyni az önkéntes munkát, úgy gondolja, belefér az életébe, hisz a családja ebben mindig támogatta.
– Ha valaki önkénteskedésre áldozza az idejét, az nemcsak áldozat, hanem ajándék is. Nekem elég az, ha látom, hogyan fejlődnek azok az emberek, akikkel együtt dolgozom. Szerintem nagyon fontos már tinédzser korban kezdeni.
Annamária úgy tartja, az önkéntesség alatt szerzett tapasztalatok, a pályázatírás, a fordítás, a rendezvényszervezés, csapatépítés most is hasznosabbnak bizonyul az életében, mint az egyetemen kapott elméleti tudás, és arra vágyik, hogy az önkéntesség nálunk is olyan szintre fejlődjék, mint a skandináv országokban. Szerinte ez csak rajtunk múlik.
