Farkas Réka
A magyar történelem legszebb pillanatai, forradalmai és a magyar nemzet legszebb ünnepei ezekhez kapcsolódnak. Március idusa különösen kedves, hisz nemcsak a szabadság eszmeisége, de az ébredező tavasz is csalogat, ünneplőbe öltözik környeztünk, és kicsit a lelkünk is.
Huszonkilenc esztendővel ezelőtt, a komor Ceaușescu-diktatúrából szabadulva sok tízezer ember gyűlt össze Sepsiszentgyörgyön az első szabad március 15-öt ünnepelni. Még élt a decemberi napok mámora, már ízlelgettük a szabadságot, még nem történt meg Marosvásárhely fekete márciusa, nem látszott, miként mentik át hatalmukat a kommunisták, hogyan élesztik újra a híres, hírhedt Securitatét. Mámorító volt, hogy előkerülhettek az évtizedekig rejtegetett piros-fehér-zöld zászlók, felcsendülhetett a Himnusz, a Szózat. Úgy érezhettük, nekünk megadatik, kiteljesedhet mindaz, amiért 1848-ban forradalomba, majd hadba szálltak a márciusi ifjak, másfél száz év után győzedelmeskedik a szent Világszabadság, valósággá válik az egyenlőség, testvériség.
Aztán jöttek komorabb és szebb ünnepek, belaktuk március 15-ét, kialakult jól bejáratott forgatókönyve a papírcsákót, kardot készítő óvodásoktól, a kokárdát varró asszonyokig, a koszorúzási helyszínek szentségéig, a felvonulásokig. Ünneppé vált az iskolákban, az utcán, s bár hivatalosan nem szabadnap, ilyenkor mégis mindenki szabadabb egy kicsit. Ahogy mind többünk számára egyre meghittebb, felemelőbb ünnepünkké vált március 15., úgy szaporodtak a hivatali packázások. A nagy román nemzetféltőknek sikerült előbányászniuk, hogy miért választ szét és nem köt össze a népek forradalmának tavasza, és minden évben kerülnek ügyeletes akadékoskodók is, kik nem hajlandóak elfogadni, hogy a piros-fehér-zöld lobogó nem Magyarország, hanem az egész magyar nemzet zászlaja, miként a himnusz sem csak anyaországunké. Büntetésekkel, bírságokkal akadályoznák ünneplésünket, s így teszik újra meg újra aktuálissá a forradalmi mámort.
Mert az elmúlt majd három évtized a kijózanodásra is elegendő volt. Szabadságunk csak részszabadság, egyenlőség csak szavak szintjén létezik, testvériség pedig csak a szólamokban. Amíg a nagyobb a kicsi megtörésére, beolvasztására törekszik, és nem hajlandó ígéreteit beváltani, megtagadná tőlünk a jogot szülőföldhöz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz, a magyar nemzethez tartozásunk jogát, addig forradalmaink nem régmúlt történelmi emlékek csupán, dicsőséges üzenetük nagyon élő, nagyon mai.
Ma emlékezünk, ünnepelünk, holnaptól azonban újabb csaták, harcok várnak ránk. Ha élni és nemcsak túlélni akarunk, ha hisszük, hogy minket is megillet az igazi szabadság, a valós önrendelkezés, akkor tudnunk kell: forradalmaink nem értek véget.
