Nem lehet mindent a kukázókra fogni, és a szél sem bír el mindent. Siránkozunk a globális felmelegedés, a tönkretett természet miatt, próbáljuk hellyel-közzel öntudatosan használni a szelektív kukákat. Ha épp kedvünk van hozzá, a használt olajat sem a kagylóba öntjük, elballagunk vele oda, ahová kell. Ha... Az üzletekben megjelentek a lebomló zacskók. Az más kérdés, hogy némelyiknek a füle lebomlik már a kijárat előtt, lehet, így akarják féken tartani a „túlfogyasztást”. Ne vásároljunk annyi mindent, punktum!

Világszerte nagy tudású, hozzáértő emberek keresik a megoldást, fontos, közismert személyek szólalnak fel konferenciákon, hogy unokáink számára is még valamennyire élhető legyen ez a szerencsétlen, meggyötört kis bolygó. Sopánkodunk és várjuk a megoldást. Lépten-nyomon szembejönnek velünk rémisztőbbnél rémisztőbb képek, cikkek, filmek a végtelenségig felhalmozódott szemétről, megcsonkított, pusztulásra ítélt életterünkről. Fogjuk a fejünket, számoljuk a hátralévő éveket, jövendölünk, hogy utódaink mit érnek meg. Valahogy mégsem hisszük, hogy ez már régóta nem vicc. Nehéz lenne helyrehozni, amit elrontottunk, de mégis mi az, amit még megtehetünk? Igazából semmibe sem kerül, hogy a szemetünket ne a hátunk mögé dobjuk, megtesszük mégis. A tőlünk valamivel nyugatabbra élők sem születtek mind rend- és tisztaságmániásnak, semmivel sem különbek nálunk. Csakhogy megtanulták azt, amit mi még nem. Szigorú törvények, szabályok mentén, és feltételezem, büntetések árán.

Meglehet, hogy iskoláikban kevesebb értelmetlen, hasztalan dologgal tömik a gyerekek, fiatalok fejét, és több időt fordítanak arra, hogy felelősségteljes felnőttekké váljanak. Kicsi vagyok én ahhoz, hogy megoldásokat találjak, de felötlik a fejemben ez-az. Például lehet, nem ártana keményen büntetni. Büntetnek minket a tilosban való átkelésért, parkolásért, a koldulásért, csendháborításért és ki tudja, még mi mindenért, rendben van. Lehet, hogy ha a szemetelésért is megkapnánk a magunkét, a játszótereken nem az lenne a gyerekek egyik szórakozása, hogy ki talál több „kincset”, pontosabban mások szétdobált kacatjait. Lehet, ha kutyasétáltatás közben tartani kéne attól, hogy bármikor rajtakaphatnak, ha négylábú kedvenceink „nyomait” nem szedjük össze, ha tilos lenne játszóterek közelében dohányozni, bárhol csikkeket eldobálni, és még sorolhatnám, akkor lehet, nem így festene szűk kis életterünk. Találhatnánk megoldást ezekre a „kisebb” bajokra, miközben abban bízunk, hogy a világot úgyis megváltják mások.

Isten hozott, tavasz!