Mózes László
Nemcsak az ellenzéki politikusok fortyantak fel, amikor kiderült, hogy az orvosi beavatkozásra szoruló párt- és házelnök magánkórházban kezelteti magát. Liviu Dragnea legújabb esete miatt sokan csóválják a fejüket, és nem csupán a titkolózás okán, hanem kórházválasztását is joggal kifogásolják.
Befolyásos politikusok hasonló helyzetben általában közlik a történteket, s ez akár a népszerűségüknek is jót tehet, ám itt és most maga az érintett mélyen hallgat. Egészségügyi minisztere is csupán annyit mondhatott: pártfőnökét páciensként ugyanazok a jogok illetik meg, mint bármelyik beteget az országban, tehát sem diagnózisról, sem kórházról nem beszélhet. Miután ezzel nem érték be a kíváncsiskodók, a nagy jogtudor és alkalmi házelnökhelyettes, Florin Iordache ingerülten nyilatkozott, s szemrebbenés nélkül harsogta, hogy Romániában nincs különbség egy állami és egy magánkórházi ellátás között! S hogy az egyre romló helyzet még kínosabb legyen, a liberális demokraták alelnöke, Andrei Gerea tovább feszítette a húrt és megmagyarázta: valójában Dragnea ki akarta fizetni a kórházi ellátást, nem kívánta terhelni az államkasszát...
A titkolózás visszájára fordult tehát, hiszen a takarékoskodás legújabb szociáldemokrata módszerét megismerve bebizonyosodott, hogy a pártelnök alázatos szolgái, ha akarták volna, sem ronthatták volna el jobban a helyzetet. Jobb lett volna, ha Sorina Pintea visszafogott nyilatkozatát követően a pártkatonák hallgatnak. Mert a lábadozó Dragneának bőven elég lett volna az a tömeges értetlenkedés, illetve felháborodás, amelyet kórházválasztásával kiváltott – hű elvtársai ostobaságaira már nem volt szüksége. Hiszen senkinek sem tudja megmagyarázni, hogy míg vezető politikusként következetesen az állam fennhatósága mellett tör pálcát, politikai diskurzusában az állam hegemóniáját, kizárólagosságát hirdeti, amikor saját egészségéről van szó, miért választ mégis egy magánkórházat? Kormányzásuk vívmánya, hogy a közszféra virágzik, különös, balkáni reneszánszát éli – miközben a magánszférát szinte kivéreztették! –, és talán éppen ő nem bízna az állami intézményekben, az állami kórházakban, az ott gyógyító orvosokban, az egész állami egészségügyi ellátásban?!
Opciójához természetesen joga van, csakhogy gesztusa morális és politikai értelemben egyaránt vállalhatatlan. Dragnea, a román beteg ugyanis félreérthetetlenül azt üzeni, hogy ő más, mint a többi romániai beteg, ő ugyanis kiváltságos, neki több jár, mint az átlagnak. Valójában olyan ő is, mint a hamis pap, aki bort iszik, miközben vizet prédikál: hiteltelen. Persze, miként a nép tartja, az egészség mindennél fontosabb, még az országnál s annak megvezetett népénél is. Ezért a szociáldemokrata kondukátor aligha szomorkodik amiatt, hogy kórházas történetével ellentmond önmagának, politikai ideológiájának egyaránt. Már ez sem meglepő, hiszen nem csupán betegen a látszatok és a félmegoldások embere, hanem egészségesen is.
