Szakács Andrást Szent Andráskának és Istenes Andrásnak is nevezték, mert állandóan járta a templomokat, nagyon vallásos volt. Csendesen, szerényen éltek Juliskával. Az úton csak úgy láttuk őket, hogy vagy kapa, vagy kosár volt a kezükben. Amúgy nem voltak valami szorgalmas emberek, mert soha semmivel nem siettek. Az őszi munkákat is akkor kezdték el, amikor már sokan el is felejtették. Emiatt, ha valaki a faluból később fogott a munkához, már jött a példálózás, hogy „ezek is úgy dolgoznak, mint Szent Andráska és Juliska”.

A másik házikó tulajdonosa, Márton bá nem volt uzoni, állítólag Komollóról került ide. Bajkó Márton volt a neve. Mesélte, hogy a második világháború idején a Krím félszigeten volt orosz fogságban, ahol kecskékre vigyázott. Sovány kis emberke volt, mindig nagy katonai csizmát hordott. Télen házról házra járt, és egy együgyű dalocskát énekelt, amely így szólt: Vaszi vett egy bakkecskét / És egy fához kötte / Nem adta le a tejet / Ezért jól megverte. A nóta végén két pálcával csapkodta a csizmáját és táncolt is melléje. Lehet, hogy ez volt a kecske megverésének a jelképe. Márton bá kecsketánca főleg a gyermekek számára volt érdekes, mert ezt a műfajt csak ő gyakorolta, kiváltképpen a karácsonyi ünnepek idején egy-egy pohár pálinka, kalács és egy lej jutalom fejében. A szomszédjai is gyakran összegyűltek, Szakács Gyula és Pataki István szájmuzsikán játszott, így teremtették meg a hangulatot a vasárnap délutáni időtöltésekre.

Itt, a román templom utcában lakott valamikor Szennyes György, akinek a falu központjában jól menő vegyesboltja működött, gyászkocsit is biztosított temetésekre. Üzletét a fia, Szennyes János vitte tovább az államosításig. János bácsi felesége, Dódika néni az uzoni iskola nagyon szeretett titkárnője volt hosszú időn át. Ők fogadták be a falujukból száműzött Beczási családot is, amely sokáig lakott náluk. Nem messze tőlük lakott Fám Gyula bácsi, a híres mészáros, akinek Uzon piacterén saját mészárszéke volt. Jelenleg Kajcsa István és családja lakik abban a házban. Gyula bácsinak a felesége keménykötésű, nagyon bátor és szívós asszony volt. Mesélték az öregek, hogy fiatalon még a marhát is levágta, azután kettéhasította, és a fél marhát a hátán bevitte a székbe eladni. A család fiúgyermeke, szintén Fám Gyula, folytatta a mesterséget, ő is híres hentes-mészárosa volt Uzonnak.

Beljebb haladva az utcában, szép és tágas, sokszobás lakást láthatunk. Ennek a valamikori tulajdonosa Barti Mihály volt, akinek egyetlen leánya, Matild egy magyarországi katonatiszthez ment férjhez a bécsi döntés idején. Ők kitelepedtek Ausztráliába, és Barti Mihályné követte egyetlen lányát. Mielőtt elment, az uzoni református templomban elbúcsúzott szülőfalujától.

Nagyon szép, tornácos székely ház a Császár családé, amely még a régi formájában látható. Ez is egy népes uzoni család ősi fészke, most hála Istennek uzoni fiatal páré lett.

Nem hagyhatom ki a megemlékezésből az Istók családokat sem, hiszen néhai Istók Mihály sokáig volt református megyebíró, még amikor én konfirmáltam, akkor is.

A régi pusztán lakó családok a következők voltak: Karácsony Mihály, Szennyes János, Rápó Árpád, Császár György, Budai Lajos, Istók Mihály, Istók Lajos, Pünköstiné, a bábaasszony, Keresztes János, Barta János, Kádár Lajos, Antal Mihály, Babos Imre, Veres Vilmos, Fóriska családok, Csiki, Pataki György, Kádár Béla, Kicsi Marcsa, Kolozsi, Kocsis Endre és még sokan mások.

Ambrus Lászlóné
Imreh Anna