– Miért lettél színész?

– Mindig vonzott a színház, izgalmasnak, titokzatosnak tűnt számomra. Váradon óvodáskoromtól rendszeres színházlátogató voltam, a középiskolában amatőr színjátszó körbe jártam, szavaltam különböző rendezvényeken, és egyszer csak megszületett bennem az elhatározás, hogy ezt a pályát választom. Később tanoda indult a színházban, oda is beiratkoztam, és onnan egyenes út vezetett a színművészetire. Először Marosvásárhelyre felvételiztem, de nem sikerült a vizsgám, ezért egy évet automatizálás szakra jártam Váradon, ami fárasztó volt, fizikát, matematikát tanultunk, és egyre jobban meggyőződtem arról, hogy nem ez az én világom. A következő évben a kolozsvári színire felvételiztem, és felvettek. Az egyetem után egyből Sepsiszentgyörgyre jöttem az évfolyamunk egy részével, ahol létrehoztuk az M Studiót, de erről már nagyon sokat meséltünk...

– Vonzott a mozgásszínház, vagy csak ez adódott?

– Egyik kedvenc tantárgyam volt az egyetemen az akrobatika, nagyon örültem, amikor Uray Péter elkezdett velünk dolgozni. Szerencsések voltunk, több előadást is készíthettünk vele az egyetem alatt, melyekkel sokat turnéztunk mindenfelé. Negyedéven készült a Szép fehérség című előadásunk, mely Franciaországba és Marokkóba is eljutott, és máig azt gondolom, hogy az volt az egyik legjobb produkció, amiben játszottam.

– Szentgyörgyön melyek voltak a kedvenceid?

– A Dokk nagy élmény volt, ez volt az első előadás, amit itt készítettünk, aztán nagyon szerettük a Free-t, a Tótékat... Kezdetben többnyire Urayval dolgoztunk, aztán lassan más rendezők is feltűntek, akikkel nagyon jó volt a munka, például Bartha Dóra, Fehér Ferenc… Épp az tetszett bennük, hogy más stílusú mozgást képviseltek, mint amit Uraytól tanultunk. Másokat is említhetnék, például nagyon jól éreztem magam Zakariás Zalán Zűrzavaros éjszaka-rendezésében vagy Măniuțiu Othellójában.

– Nem bánod, hogy nem prózai színházhoz szerződtél?

– Nem bánom, mert itt prózával is foglalkozunk, épp ez az egyik nagy kihívás számunkra, hogy miként tudjuk ötvözni a szöveges és a mozgásszínházat. Sokan azt gondolják rólunk, hogy táncosok vagyunk, ami néhányunkra igaz is, viszont többen is színit végeztünk.

– Kell-e sokat edzeni ahhoz, hogy formában legyetek?

– Kellene, de nem igazán szoktam ezzel foglalkozni a szabadidőmben. A próbák, workshopok mellett egykor brazil jiu-jitsuzni és lovagolni is jártam, de az utóbbi időben annyi előadásunk, turnénk volt, hogy nem tudtam ezekre időt szakítani.

– Jó, hogy ennyit turnéztok?

– Igen, szeretjük a kiszállásokat. A Lift című előadásunk kimondottan azzal a céllal készült, hogy könnyű legyen utaztatni. Hárman játszunk benne, és nincs díszlet; az öltönyeinket betesszük egy bőröndbe, és bárhová indulhatunk. A műszaki személyzettel együtt is beférünk egy autóba, s ha repülőt, szállást kell foglalni, akkor is sokkal könnyebb így turnét szervezni, mint az egész társulatnak.

– Hogy érzed magad az M Studiónál?

– Örülök, hogy leköltöztünk a Szakszervezetek Művelődési Házából és hogy Márton Imola a társulatvezetőnk. Ő az a fajta ember, akinek bármit el lehet mondani, és akinek mindig kíváncsi vagyok a szakmai véleményére, mert bízom az értékítéletében. Mellette még a legfontosabb kritikusom, tanácsadóm a feleségem, aki sokat segít abban, hogy tisztább képet lássak magamról…

– A feleséged is tart mozgástréningeket. Együtt is gyakoroljátok a közös szenvedélyt?

– Mostanában nem, évekkel ezelőtt egyszer készítettünk egy utcaszínházi előadást pár barátunkkal közösen, amellyel sokfelé jártunk Európában, például az avignoni fesztiválon, aztán a francia tengerpartot végigjárva eljutottunk Gibraltárig. Ezen kívül még a Születésnap című előadásban játszottunk együtt.

– Terveid?

– Konkrét tervem most nincs, de vonz a rendezés, és van egy régi ötletem ezzel kapcsolatosan, amit jó lenne egyszer valóra váltani...

– Ha nem színész lennél, mi lennél?

– Nem szoktam erre gondolni, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy színészként alkalmam van más emberek bőrébe bújni… Szerencsére még egyszer sem éreztem, hogy szakmát váltanék.