Demeter J. Ildikó
Az Európát fenyegető antiszemita és revizionista hullám” miatt aggódik Klaus Iohannis államfő, aki Huşi város zsidó temetőjének feldúlása kapcsán az illetékes hatóságok határozott fellépését sürgeti egy hosszú közleményben, amelyből természetesen az sem maradt ki, hogy „Románia a térségben modellértékűvé vált (...) múltja őszinte felvállalása, az antiszemitizmus elleni harc, illetve az idegengyűlölet, a rasszizmus, a populizmus és a gyűlöletbeszéd visszaszorítása terén”.
Hogy ez mennyire igaz, azt nem csupán a legutóbbi sírgyalázás bizonyítja, hanem az a gorombaság is, ahogy Aurelian Bădulescu, Bukarest alpolgármestere a romániai antiszemitizmust figyelemmel kísérő szervezet elnökének levelére válaszolt. Maximilian Marco Katz ugyanis elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy – milyen ismerős tempó ez nekünk, magyaroknak – a főváros vezetősége akadályozza a holokausztmúzeum létrehozását, de szobrot kíván emelni a zsidóellenes intézkedéseket elrendelő Ion Antonescu marsallnak. Már egy ilyen szervezet léte is mutatja, hogy milyen „modellértékű” nálunk a kisebbségekhez való viszonyulás, és semmit nem szépít a dolgokon, hogy nyilatkozataiban a legtöbb politikus és közéleti szereplő elutasítja a gyűlöletbeszédet. A tények mást mutatnak, a román nacionalizmus, a kirekesztés, az elnyomás erősödését tapasztalhatja minden nap a nem többségi állampolgár, az illetékes hatóságok teljes közönye, sőt, bátorító hallgatása mellett. Csak az Asztalos Csaba által vezetett Országos Diszkriminációellenes Tanács lép fel az uszítás ellen, ezek a bírságok azonban nem elriasztó erejűek, az érintettek mellényzsebből kifizetik, és újult erővel folytatják, hol burkoltan, hol egész nyíltan, a tévécsatornákon, a stadionokban, az állami hivatalokban, még az akadémián is.
Ezt azonban már nem látszik észrevenni Klaus Iohannisnak (sem), aki ugyanúgy tetszéssel emlegeti Románia mintaértékű kisebbségi politikáját, mint a néhai szélsőséges Corneliu Vadim Tudor (akinek ijesztően sok szellemi örököse van). Közben pedig maga az államfő az, aki nem csupán szemet huny más kisebbségek – kirívóan a romániai magyarság – folyamatosan szaporodó sérelmei fölött, hanem a kilencvenes években nehezen kivívott, alig alkalmazott jogainkat is megtámadta az alkotmánybíróságon. Az ellen sem lépett fel, hogy saját pártja – a most Ludovic Orban által vezetett Nemzeti Liberális Párt – inkább nacionalista, mint liberális elveket követ és gyakorol. Ez is idegengyűlölet, elnök úr, és nem válik dicsőségére, hogy különböző mércével közelít a különböző kisebbségekhez. Hitelesebb lenne, ha a focimeccseken vagy a román akadémián megnyilvánuló magyarellenesség, a Dan Tanasă-perek vagy a magyar emlékművek meggyalázása ellen is fellépne.
Ám amíg a temetőrombolók és az anyanyelv-használat ellenzői is szabadon garázdálkodhatnak, addig csak olyan mintát sző Románia, amit csak elrettentésként lehetne mutogatni.
