Mondom, nagyon is gyakorlatias okok miatt visszhangzik mindegyre bensőmben az Add már, Uram, az esőt refrénje. Merthogy ránk férne már egy kis égi áldás, hiszen meglehetős a szárazság errefelé, a korán elültetett magok kibújtak valahogyan a földből, de csak kókadoznak, valósággal könyörögnek egy kis nedvességért.
Nekem azonban egy ennél is nyomósabb okom van danolászni: a por. Amely immár hetek óta keseríti a felújítás alatt levő utca lakóinak életét. Igaz is: rég nem számoltam be arról, mi történik az utcánkban. Pedig zajlott az élet, de nagyon. Az árnyékos helyeken még keményen tartotta magát a hó, amikor visszatértek az ősszel elvonult útépítők. Nagy dérrel-dúrral fogtak hozzá a félbehagyott munkához, földet kapartak, kavicsot hordtak, egyengettek, aztán járdaszegélyt raktak, megint földet kapartak, kavicsot hordtak, egyengettek – aztán eltűntek. Az úttest most már járható – de ha eddig azért siránkoztak a lakók, mert a leginkább egy felrobbantott aknamezőhöz hasonlító úton nem lehetett közlekedni, hát most a járhatóság miatt fáj a fejük. A földkaparás, kavicsozás és egyengetés után ugyanis viszonylag sima burkolat hivalkodik a beton szegélykövek közt, és a sofőrök – nyilván, nem az utca lakóinak autóvezetői – azonmód felbuzdulnak a lehetőség láttán. Nyomják a gázpedált, mint süket a kapucsengőt – lesz is utánuk porfelhő akkora, hogy talán még a Holdról is látszik.

Nem mondom, jó móka tépetni százzal a murván, hátsókerék-meghajtású autóval csuda jól lehet driftelni is, az effajta szórakozással azonban egy a gond: az utca nem versenypálya. Integettem is minap az egyik önjelölt ralibajnoknak, hogy lassabban, ha kérhetem, ő fülig érő vigyorral az arcán mutatta vissza felemelt hüvelykujját, jelezvén, hogy ez igen, haver, ez az ideális terep egy kis keréklepörgetéshez. Még másnap is csikorgott fogaim közt a por, szemeim vörösre dörzsöltem, s mikor a tükörbe néztem, megijedtem, hogy ilyen hirtelen megőszültem. Azóta nem integetek senkinek, a porfelhőket csak az ablak mögül nézem, önkéntes szobafogságra ítéltem magam. Mindennap nézem az időjárásjelzést, most épp esőt ígér a számítógép, úgy hallom, kinn már pötyög is, látni nem látom, az ablakra porsötétítőt vertek a gumiabroncsok.

Néha azon gondolkodom, ha már ilyen hosszadalmasan keseríti a város lakóinak életét egy-egy utcafelújítás, arra az időszakra, míg a munkálatok zajlanak, az ott lakóknak a város fizesse a ruha- és autómosodai számlájukat, a szokásos mennyi­ségen felül elhasznált fogkrémet, cipőpasztát és ablaktisztító szert. És egyéb badarságok is megfordulnak az eszemben, még olyan elvetemült ötletek is, mint hogy ez időre a lakók adófelmentést kapjanak, vagy hogy száraz időben a locsolóautó egy-két ciszternányi vízzel enyhítse kínjukat.

No de minek gondolkodni ilyesmiken, hiszen úgy látszik, a Fennvalóhoz is eljutott Kovács Kati dala. Telnek a vödrök és csobog a remény...