Hogyan érheti meg az ember a 100 éves kort? Mi a hosszú élet titka? Elégedett a 100. születésnapján? – A világhálón való barangolás közben különösebb tétovázás nélkül kattintgatunk a fentihez hasonló címekre. Sokunkat érdekel a téma, és szívesen elidőzünk egy-egy idős ember mellett, amikor erről beszél. Miért? Mert szeretünk élni és szeretnénk, ha sokáig tartana.
Hollandiában a mindeddig legmagasabb életkort megért állampolgárt, a 115 éves korában elhunyt Hendrikje van Andel-Schippert is megkérdezték a hosszú élet titkáról.
– Soha nem dohányoztam, nagyon kevés alkoholt fogyasztottam. Egészségesen táplálkozom, és nem hagyok ki egyetlen lélegzetvételt sem! Ha pedig rosszul mennek a dolgok, egyszerűen annyit mondok: semmi okom a panaszra – mondta a néni a holland újságírónak.
Más száz éven fölüliek a következő ötleteket adják: egyen jókat, kézimunkázzon, ameddig csak tud. Ha meghalnak a barátai, keressen újakat. Tervezzen annyi munkát, hogy ne legyen ideje meghalni. Akkor az ember nem fog bánkódni, ha mennie kell.
Valóban fontos, hogy az életünk idejét arra használjuk, amit a végén is értékesnek érzünk. Ehhez ismernünk kell életünk értelmét, és mindennap ezt a célt kell szem előtt tartanunk.
Mikor kezdjünk el így élni? Úgy gondolom, fiatalok és idősek számára is ugyanaz a válasz: ma. Miközben betartjuk a fontossági sorrendet!
Jól tudom, hogy nem férhet bele minden egyetlen napba. Ezért Isten segítségét kérem, hogy felismerjem, mi a legfontosabb, s hogy hűséges tudjak lenni abban a feladatban, amit Ő rám bíz.
Ha az életünkbe „mindennek bele kell férnie”, végül teljesen elaprózódik. Nem az a kérdés, hogy meg tudom-e tölteni a határidőnaplómat, hanem az, hogy ki vagy mi tölti meg?
Néhány vezérelvet is választhatunk ennek kapcsán. Többen kipróbálták és működik!
A saját békességünk érdekében elsősorban azokat a feladatokat akarjuk teljesíteni, amelyeket más nem végezhet el helyettünk. Itt gondoljunk a házastársi, szülői szerepünkre, választott hivatásunkra... Keressünk és találjunk egyre mélyebb békességet abban a munkában, amit Isten bíz ránk. És végül: ne engedjük meg magunknak, hogy valaha is közönyössé váljunk a lelkileg elveszett emberek iránt.
Ötszáz, kilencven év feletti embert kérdeztek meg: mit tenne másképp, ha még egyszer újrakezdhetné az életét? A következő néhány válasz fordult elő leggyakrabban: több időt töltenék a családommal; többet kockáztatnék; szeretnék olyat alkotni, ami megmarad akkor is, ha meghalok; gyakrabban elgondolkodnék.
Van egy kedvenc történetem, ami arra emlékeztet, hogy helyesen bánjak a kapott tálentumaimmal, értékeimmel.
Egy világítótorony őre veszélyes, sziklás parton teljesített szolgálatot. Hónap elején akkora mennyiségű olajat kapott, hogy a következő négy hétre elég legyen a világítólámpába. De ő ebből nagyvonalúan adott a rászorulóknak: egy asszony a fűtéshez kért belőle, egy férfi meg akarta olajozni a biciklijét. Még hónap vége előtt elfogyott az olaja, így a világítótorony lámpája kialudt.
Nemsokára egy arra közlekedő hajó a sötétben sziklának ütközött, a rajta utazó emberek mind odavesztek. A világítótorony őre már bánta, hogy elpazarolta az olajat, ám a felettesei nem fogadták el a magyarázkodását. „Az olajat arra kaptad, hogy a világítótorony tetején égjen a fény...” – mondták.
Használjuk az „olajunkat”, az időnket, annak adottságait arra, amire kaptuk! A bölcsesség annak a művészete, hogy felismerjük, mi az, amin nyugodtan túlléphetünk, amit figyelmen kívül hagyhatunk. Az önsajnálat és a jelentéktelen dolgok olyan sok időt rabolnak el tőlünk, hogy ha nem vigyázunk, hamarosan a mellékes, hiábavaló dolgokért fogunk élni.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
