Demeter J. Ildikó
Állok az élelmiszeres pult előtt kezemben egy befőttel, és próbálom megérteni, hogy miért kerül az egyik üveg majdnem kétszer annyiba, mint a másik, amelyik ránézésre pontosan ugyanolyan. Forgatom, nézegetem, mi lehet a különbség, nem látom. Olvasom a tájékoztatást, minden összetevő azonos, gyártó, forgalmazó, szavatossági idő, szépen, sorban összevág. Mi ez?
Húsvét előtt nincs sok idő az effélére, de nem akartam egyből feladni a rejtély megoldását. A címkén van még valami írás, de nagyon apró, nem lehet kiolvasni. Elő a szemüveget, új portéka az is, kiválóan be lehet fűzni vele a cérnát a tűbe, no nézzük csak. Meregetem a szemem, de hiába, mert a szavak nem öltenek alakot, olyan a szöveg, mintha egy bolha írta volna. Hát ez biztos elmaszatolódott a nyomtatásnál, biztatom magam, de a másik és a harmadik üveggel sem járok jobban, nem látszanak a betűk és kész. Na, akkor megvegyem vagy ne vegyem? És melyiket?
Ismerős jön, családostul. Rég találkoztunk, udvariasan érdeklődünk egymás hogyléte iránt, mondom a dilemmát, hívja a gyermeket, hibátlanul lát, de ő sem tudja kibetűzni a vevőknek szóló tájékoztatást. Kerül egy eladó is, ő aztán felvilágosít: egyre több mindent kötelező felírni egy-egy termékre, és mivel egy kisebb üvegre nem lehet lepedőnyi méretű címkét ragasztani, addig kicsinyítik a szöveget, amíg minden elfér. De így nem felel meg a célnak – mondom. Tudja, a főnökei is tudják, de nem tehetnek semmit, a szabály az szabály. Már többen vagyunk, valóságos kerekasztal-megbeszélést folytatunk, mindenkinek vannak hasonló tapasztalatai, a hangnem békés, hamar megegyezünk abban, hogy hasznos ugyan a termékismertetés, esetenként – Isten őrizz a bajtól – életmentő is lehet, de... úgysem tudjuk, mit etetnek meg velünk, jegyzi meg egy atyafi, élete párja pedig hozzáteszi: már egy blúzhoz is egy kisebb füzetet, egész regényt varrnak a tudnivalókkal, amit aztán otthon mindjárt levágnak és a szemétben végzi, nincs ennek értelme.
Szórakozottan felveszek egy teafüves csomagot. Ezen jól látható a felirat. Származási helye: Kína, Vietnam, Indonézia, Srí Lanka, Japán. Gyártó: Lengyelország, ez és ez a cég. Micsoda? Ebben a 80 gramm szárított levélben hat ország működött közre? A forgalmazót – Románia, valamilyen kft. – még értem, na de öt származási hely?
Lebeszélem magam a vásárlásról. Teafű maradt még tavalyról, saját gyűjtésű gyógynövények keveréke. Igaz, nincs hozzá semmilyen papír, emlékezetből, a nagymamák szóbeli utasításai alapján készül. Illatos és jóízű, virágos domboldalakat idéz és a család melegét sugározza. Azt hiszem, leginkább erre van szükségem...
