Vannak napok... Hétköznapok munkával, rohanással, aggodalmaskodással és mérgelődéssel. És ünnepnapok pihenéssel és gondtalansággal, jókedvvel és lelki megnyugvással.
Ma hétköznap van, de nemrég még ünnepet ültünk: a keresztyének legnagyobb ünnepét, húsvétot a maga lelki üzenetével és népi hagyományaival együtt. S ez alig múlt el, már készülünk is a következő ünnepre, városunk ünnepére. Hiszen már érződik jócskán az a pörgés, az a sürgés-forgás, mely mindig megelőzi a Szent György-napi forgatagot.
Valóban nagy ünnep a Szent György Napok. Úgy hozzátartozik a szentgyörgyi ember lényéhez, mint a keresztyén ember lényéhez a karácsony, húsvét vagy pünkösd. Kulturális rendezvények, koncertek, sokadalom, együtt falatozó-beszélgető emberek, baráti csoportok, kézműves standoknál összegyűlt tömegek, vetélkedők és megmérettetések, s ki tudja, még mi minden jellemzi a Szent György Napokat.
Mindezekről, és főként a jókedvű embercsoportokról a 133. zsoltár szavai jutottak eszembe: „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek egységben együtt laknak... Csak oda küld áldást az Úr és életet örökre!” Mert valóban jó látni a város apraja-nagyját felszabadultan, kacarászva. Jó látni a rég nem látott barátok, ismerősök találkozásának örömteli pillanatait, az örömüket-bánatukat megosztók nyitottságát, a derűt, a jókedvet. Jó látni, ahogyan megmozdul és felpezsdül a város és környéke. Él a város!
Valóban jó és gyönyörűséges látvány, nemcsak nekem és nekünk, hanem biztos vagyok benne, hogy Istennek is, mert hiszem, hogy az ünnepnapokon – így a Szent György Napokon is – velünk együtt örül. Ő nem ellensége az örömnek, hiszen a jókedvet, a humort, a zenét és a táncot is tőle kaptuk ajándékba. Azonban a zsoltáríró tovább folytatja mondanivalóját: jó és gyönyörűséges, amikor a testvérek egységben együtt laknak!
Együtt laknak... ez már egy hosszabb folyamatot jelent, nem csupán egy pár napra korlátozott rendezvénysorozatot. Itt hónapokról, évekről, sőt egész emberöltőkről beszélünk!
Az együttlakásról szokták mondogatni azt, hogy ha igazán meg akarsz ismerni valakit, akkor költözz össze vele, és megtudod, hogy milyen ember is ő valójában. Annak idején, amikor az iskolából elballagtunk és érettségi után nagy lendülettel készültünk az egyetemre – nagy többségünk Kolozsvárra –, tervezgettünk, álmodoztunk, s persze előjött a lakás kérdése is. Az egyik barátnőm azt mondta, hogy ő csak idegenekkel szeretne összeköltözni, mert nem akar kiábrándulni egyik barátnőjéből sem, és azt sem akarja, hogy mi belőle ábránduljunk ki... Mekkora igazságra érzett rá ő akkor!
Majd a három nap folyamán ott kinn, a szabadtéren, egy jó hideg sört iszogatva vagy fagyit nyalogatva, minden szép és jó lesz. Valóban gyönyörűséges lesz a látvány. De vajon mi van máskor? Vajon Istennek ugyanúgy tetszik a hétköznapi látvány is, a hétköznapi életünk is?
Nem hinném... mert olyankor nem az egységet látja együttlakásunkban, hanem sokszor épp az ellenkezőjét: ellenszenvet és ellenkezést, sok bosszúságot és egyet nem értést, irigységet és hatalomvágyat, törtetést és könyökölést. Mert nem olyan könnyű nekünk – embereknek – egységben együtt lakozni. Mindenki a saját bőrén tapasztalhatja meg, hogy milyen nehéz sokszor megértőnek, segítőkésznek, elégedettnek lenni. Milyen nehéz a másik embert elfogadni úgy, ahogy van: a szegényt a maga keserűségével és panaszkodásával együtt TÜRELMESEN, a gazdagot a vagyonával és gőgjével együtt MINDEN IRIGYKEDÉS NÉLKÜL, az idős embert a morcosságával és betegségével együtt SEGÍTŐKÉSZEN, a fiatalt a meggondolatlanságával és tévedéseivel együtt BÁTORÍTÓAN.
Mert bizony ezek vagyunk mi: szegények, gazdagok, idősek fiatalok, értelmiségiek és egyszerű munkás emberek, érdeklődők és közömbösek – Sepsiszentgyörgy városának és környékének lakossága. Színes embertömeg sok-sok hibával, de még több értékkel. Vajon képesek vagyunk-e meglátni egymásban ezeket az értékeket? Vajon tudunk-e örülni egymás sikereinek és előbbrejutásának? Tudunk-e egyetértésben egymás mellett élni? Mert gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben együtt laknak!
Mielőtt a másikra csúnya szemmel néznénk, vagy kritizálnánk, ne feledjük el, hogy testvérek vagyunk! Nem biológiai értelemben, hanem szív szerint. Egy a nyelvünk és egy az Istenünk! El ne hagyjuk hát egymást, hanem tanuljunk meg egymással békességben és szeretetben együtt élni ünnepnapokon és hétköznapokon egyaránt. Mert csak oda küld áldást az Úr és életet örökkön-örökké!
Marosi Tünde
