Igazán szerencsésnek mondhatom magam, amiért az elmúlt héten három nap alatt öt kiemelkedő magyar személyiséggel „találkozhattam”. S bár ők már rég örök álomra szenderültek, mégsem volt szükség idő-, csak térbeli utazásra a felkeresésükhöz. Péntek délután érkeztünk Nagyváradra, s a bejelentkezés helyszínén máris találkoztunk az első nagy szülöttel, Ady Endrével. Az Ady Endre Líceum kovácsoltvas korlátú lépcsőivel, régi tablóival, zegzugos folyosóival egészen elvarázsolt, régen elmúlt korok diákjának érezheti magát az ember benne sétálva. Jelenleg e mutatós épület belsőjét a névadó évfordulója miatt kitett számtalan arckép, idézet és a kis múzeum is ékesíti. A szép helyszínhez jó modorú, segítőkész vendéglátók – pedagógusok, szervezők – társultak.

A következő nap délelőttjén Mikessel futottunk össze röpke három órára, a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán. Valóban mikesi tehetségre, frappáns észjárásra volt szükségünk, hogy helytállóan értekezhessünk Hölderlin, Berzsenyi, Arany és más költők elégiáiról éppúgy, mint a kert művelésének fontosságáról a gyakorlatban és az irodalomban. A megmérettetés után máris siettünk találkozni Arany Jánossal, akit nagyszalontai szülőházában, illetve a Csonka torony számára berendezett múzeumában kerestünk fel. Ezáltal végigkövethettük az utat, amely a szegény polgári család végtelenségig javítgatott székeitől a Petőfitől ajándékba kapott kávéfőzőn át a pesti akadémia dolgozószobájának íróasztaláig vezetett. Váradra visszaérkezve színházba mentünk, hogy megtekintsük a Népek tengere című előadást. Egy nagyszerű tánckar fáradhatatlan tagjai másfél órán keresztül mutatták be különböző tájegységek népdalait és táncait gyönyörű népviseletekben.

A vasárnap meghozta a várva várt versenyeredményeket, majd Petőfivel találkoztunk dr. Biró Annamária előadásában, aki jól szemléltette, hogy a nagy ikon mennyire jelen van kortárs irodalmunkban is. Később városnézésre mentünk, melynek során a Szigligeti Színháztól az EMKE kávéházon át Léda otthonáig sok mindent megszemléltünk, de ezek közül is kiemelkedik Szent László híres váradi bazilikája, a Nagyboldogasszony-székesegyház. Nagy királyunk személyiségéről a templom története által, kinézetéről az őt ábrázoló szobrokból alkothattunk képet.

A váradi kalandok sora ezzel véget ért, s ezután mi is bátran idézhettük Janus Pannonius Búcsú Váradtól című híres elégiáját, ugyanis a díjkiosztó és a vacsora után hazaindultunk. A buszban feketeség uralkodott, a kinti éjszaka sötétjében csak az örök hegyek körvonalai s az útszéli lámpák fényei látszottak. Zenét hallgatva bámultam ki az ablakon, mikor fáradt elmém sötétjében is felgyulladt egy gyertya. Ahogy előttünk sorra tűntek fel a lámpák, úgy tűntek fel hazánk kulturális életében is azok a nagy alakok, akikkel Váradon összefutottunk. Tehát mondhatni, egész fényözönt kaptunk, s most az a feladatunk, hogy ezt a fényt elvigyük mindenfelé. Most és egész életünkben hordoznunk kell a bölcsesség és szépség fáklyáit. „Hajrá, fogyjon az út, társak, siessünk. “

Buna Blanka Boróka