Ki ne hallott volna Kovászna fürdővárosról, híres borvízforrásairól, egyedülálló mofettáiról, az üdülőhely szimbólumáról, az állandó forrongásban lévő Pokolsárról, a Tündérvölgyben fekvő szívkórházról vagy a Benedek Géza által létrehozott kovásznai gyógymódról, melyet számos külföldi specialista is elismert?
Kovászna megyében ez nyilvánvaló. A helyiek számára a turisták megszokottak, akárcsak a hét üzemelő szálloda, melynek éves kihasználtsága 95 százalékos. Talán sokan nem tudják, hogy összesen 1829 ágy áll a látogatók rendelkezésére, viszont mindenki tisztában van vele, hogy milyen jellegű problémákkal küzd fennmaradásáért a település. A gondok nem most kezdődtek, gyökereik a Ceauşescu-rezsimbe nyúlnak vissza. A munkanélküliség, a lemaradottság dacára a kulturális programok iránti igény növekszik, viszont egyre nagyobb kátyúkból kell a lakóknak kivágniuk magukat.
A XIX. századi kezdetleges, lendületes fejlődés, a működő park, strand, mozi, kaszinó, teniszpálya ma már nem a valóság. A jövő álomkép csupán.
A gyógyturizmus jelenti az egyetlen kapaszkodót, kiutat. Nemrég konferenciát is tartottak, amelyen fejlesztési terveket beszéltek meg, melyekkel vonzóbbá, ismertebbé tehetnék a kisvárost. A nyolc szálló közül hármat, a Kovászna, az Őzike, a Szarvas Szállodát épp most újítja fel a Kovásznai Turisztikai Társaság. Feltétlenül szükségesek voltak a munkálatok, melyek az összeomlás széléről mentették meg az épületeket. A tervek között szerepel a régen nem használt fürdők, mofetták renoválása, éttermek, bárok, színház, mozi (a régi helyén ugyanis diszkó alakult) létrehozása. Ugyanakkor Csomakőrös felé (mely település az idők során összenőtt a várossal) szeretnének egy új fürdőt építeni. A sportfejlesztések sem maradnak el, biciklitúra, síprogramok szervezése a cél. Természetesen, a szívkórház is beruházásra szorul. Jelenleg tizenkét szakorvos gondoskodik a betegek ellátásáról, ami egy hétszáz férőhelyes, általában telt házzal üzemelő intézmény esetében meglehetősen kevés. A kórtermeket is fel kell újítani. 2011-re szeretnék elérni, hogy a kórház legyen a kardiológiai konferenciák központja.
A tervek, ötletek megvalósításra várnak, arra, hogy néhány tehetősebb cég felkarolja, így biztosítva előrehaladást, munkalehetőséget, ismertséget, egyszersmind kellemesebb környezetet a fürdővendégek számára.
Az éremnek viszont két oldala van. A tervek, a befektetők önmagukban mit sem érnek a város polgárai, az önkormányzat támogatása nélkül. Nyilván, az előrelépés az ő céljuk is. Joggal tehetjük fel tehát a kérdést: hogyha mindenki, a polgárok, a vezetőség, a cégek is fejlődni vágynak, miért nem vesszük észre, mily csekély az igyekezet? Mintha mindenki most ébredne fel hosszan tartó téli álmából, most kezdené észlelni, hogy kint van egy világ, amellyel lépést kellene tartani.
A XIX. századi tavasz rég elmúlt már, közösen tennünk kell a XXI. századi tavaszért. Ki kell használnunk a természet adta lehetőségeket, különben elvész ez a rendkívüli ajándék. Később pedig hiába keressük a meglepetést a karácsonyfa alatt. Az egyetlen meglepetés, amit ott találunk majd, hogy beszorultunk a mókuskerékbe, mozgunk, de nem jutunk sehova.
Végh Tímea