Se nem jó, se nem rossz

2008. augusztus 30., szombat, Magazin

Tudósok szerint ,,önmagában se nem jó, se nem rossz az élet szempontjából" a Marson talált, erősen oxidáló vegyület, amit korábbi híradások egyértelműen úgy értékeltek, hogy gátolja az élet kialakulását.

A vörös bolygón az élet jelei után kutató Phoenix amerikai szonda egyik vizsgálata a perklorát nevű, erősen oxidáló hatású vegyület jelenlétét mutatta ki. Ez a vegyület a Földön is megtalálható, a chilei Atacama sivatagban, ahol néhány különleges organizmus energiát nyer belőle. ,,Egyes mikrobák vidáman megélnek ilyen oxidáló környezetben. Lehet, hogy ugyanez van a Marson is. De még nem tudjuk" ― mondta Richard Quinn, a Phoenix-program egyik szakembere. Peter Smith, az Arizona Egyetem tudósa kijelentette, hogy a perklorát jelenlétéből önmagában még nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni az élet kialakulására nézve. A Phoenix-program vezető kutatója megerősítette, hogy még semmi nem dőlt el, s időt kért a tudóscsoportnak a megfelelő vizsgálatok elvégzésére.

Néhány, a Phoenix-programban részt vevő tudós azonban kissé lelombozódott a felfedezés hatására. ,,Nem igazán jó, ha a talajban perklorát található. Az élet után kutatókat nem teszi boldoggá, ha bármekkora mennyiségben ebbe ütköznek" ― tamáskodott Kenneth Nealson asztrobiológus. Az oxidáló vegyületek gátolják az élet kialakulását, a perklorát azonban viszonylag stabil a talajban, és nem lép reakcióba a szerves anyagokkal, hacsak ezt valami ki nem váltja ― közölte a riverside-i California Egyetem egyik geokémikusa.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-08-30: Magazin - x:

Megkezdődött a 65. Velencei Filmfesztivál

Az Oscar-díjas Coen fivérek új vígjátékának, a George Clooney és Brad Pitt főszereplésével készült Burn After Reading című filmnek a premierjével kezdődött meg a 65. Velencei Filmfesztivál, amelyen huszonegy alkotás verseng a fődíjért, az Aranyoroszlánért.
2008-08-30: Kiscimbora - x:

Jánky Béla: Fecskelocska

Fecskelocska, locskafecske,
káposztába ment a kecske.
Jött a fecske, észrevette,
s locsifecsi, kifecsegte.