Nagy D. István
Sok reményt nem érdemes fűzni Traian Băsescu volt államfő újabb „szekusügyéhez”, amit múlt héten a Szabad Európa Rádió romániai stúdiója hozott nyilvánosságra. A rádió honlapján közzétettek szerint az egykori titkosrendőrség irattárát vizsgáló tanács bíróság elé szándékszik állítani a Népi Mozgalom Pártjának szenátorát, az alakulat EP-listavezetőjét, mivel olyan információkra bukkantak, amelyek arra utalnak: egyetemi évei alatt Băsescu együttműködött a hírhedt Securitatéval.
Hogy a testület – melynek egyik munkatársa az európai parlamenti választások jelöltjeinek hivatalból történő átvilágítása során „botlott” a gyanús részletekbe – megállapításai helytállóak vagy sem, ezt a bíróságnak kell eldöntenie. Állást foglalni ezen a téren tehát egyelőre nehéz és korai is, de figyelembe véve, hogy a volt elnököt eddig már ötször „megvizsgálták”, és egy alkalommal sem akadt fenn a tanács vagy a bíróságok szűrőjén, nagy csinnadrattára most sem érdemes számítani. Azon pedig nincs mit csodálkozni, hogy Băsescunak esze ágában sincs beismerni esetleges besúgói múltját.
A exállamfő újabb szekusügye egy másik szempontból érdemel figyelmet. Decemberben újabb kerek évfordulóra készülhetünk. Harminc éve, hogy megbukott az a rendszer, melynek egyik alapköve volt a Securitate. Közel három évtized telt el, s még mindig keveset tudunk az egykori erőszakszervezetről. Nem véletlenül, hiszen a rendszerváltást követően Románia vezetői nem tartották fontosnak azt, hogy a kommunista múlttal szembenézzenek, és megtisztítsák a közéletet az előző rendszer fenntartóitól, kiszolgálóitól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ahogyan a Securitate irattárát elérhetővé tették – későre és feltételesen. Kiderül-e valaha is, hogy hány olyan okirat vagy dosszié tűnt el, ami az elmúlt 29 évben állami tisztségeket betöltő politikusok besúgói, netán aktív titkosszolgálati múltjáról árulkodott? És egyáltalán hány évig kell még azzal szembesülni, hogy egyik-másik közszereplőről kiderül, együttműködött a Securitatéval, az illető viszont köszöni szépen, továbbra is háborítatlanul élvezi megérdemelt nyugdíjas éveit vagy az államigazgatás valamelyik bársonyszékének gondtalan kényelmét.
Gyermeteg viszonyulás lenne azt hinni, hogy egyhamar választ kaphatunk bármelyik kérdésre. Az eltűnt iratok rejtélyét sokan továbbra sem bolygatják, mindent elkövetnek azért, hogy maradjon a homály. Ami az egykori besúgókat, aktív tiszteket illeti, ők sem élnek örökké, tényleges felelősségre vonásuk pedig késik. Nem mellékes, hogy egyre kevesebben vannak azok, akiknek még valóban fontos, hogy mit követtek el ezek az emberek, az újabb generációk számára pedig mindez már csak történelem, még akkor is, ha a bűnösök köztünk járnak.
