Van egy kórusa Sepsiszentgyörgynek, ahol a jókedv és a minőség egyedi módon ad egymásnak találkát. Ezt érezhették azok, akik – vagy meghívott előadókként, vagy közönségként – részt vettek a Kriza János Unitárius Dalárda húszéves jubileumi koncertjén. És azok is, akik nem lehettek ott, de egyházi és világi szolgálatuk során találkoztak már velük, ismerik tagjaikat, hallották énekelni.
Mert ebből a közösségből sugárzik – befelé és kifelé egyaránt – az együtt éneklés természetes öröme, amelyben összefonódik, egyedi élménnyé nemesül közösségi lét és munka (igen, rendszeres és sokszor fárasztó próbafolyamatok sora).
De vajon milyen módon „áll ez össze” – kérdezhetnénk? Nos, erről szerettem volna kíváncsiskodni közöttük, karnagytól, vezetőktől, tagoktól a jeles ünnep után. Aztán kezembe vettem a „kétikszes” jubileumi kis összefoglaló füzetet, és a szokásos kronológia, az élménybeszámolók, köszöntések, emlékezések, értékelések, volt és jelenlegi tagokról szóló névsorok és fényképek között, valahol a sorok mögött-fölött (na meg az évek során tapasztalt személyes közelség okán) felsejlett a lényeg: a másság titka, ami a város egyik (ha nem a) legfiatalabb kórusát egyedivé teszi. Ami valójában nem is titok, csak egy kicsit több derű, egy kevéssel szorosabb kapcsolatháló, egy-két órával több együtt töltött (szabad) idő. Ezek nélkül persze egyetlen kórus, az önmaga és mások örömére éneklő egyetlen amatőr státuszú együttes sem tudna létezni. S ilyen együtt éneklő közösségekben a „kórusok fővárosában” bizony nincs hiány.
Ám itt, ahol a fiatalság és a tapasztalat ilyen szerencsés módon találkozik, itt, ahol tudás és lelkesedés jól kiegészíti egymást, az eredmény elkerülhetetlen. Ráadásul mindez egy olyan közösségben vert gyökeret, amely egy összetartó, nagyobb (egyházi) közösség szerves része, s így az öröm forrása erőteljesebben buzog a felszínre. A dalárda ugyanis úgy nőtte ki egyházközségi „otthonát”, amelybe alapítói, az ötletgazda Botos házaspár, Kovács István lelkész, Jánosi József volt és Gazdag Géza jelenlegi elnök, a közülünk fájdalmasan hamar eltávozó Benkő Enikő karnagy, na meg az énekkar minden tagja „beleteremtette”, hogy közben megtalálta az egyházi és világi szolgálat közötti egyensúlyt. Karácsony Gabriella jelenlegi karnagy pedig – aki az ünnepségen épp ennek adott hangot – igyekezett egyesíteni azt az évszázados tapasztalatot, amit a város és vidék karnagyai „szolgáltattak” számára, és amit volt bátorsága magába szívni. Új színt hozott ezzel abba a nemes versengésbe, amely egyházi és világi kórusainkat a művészi megnyilvánulás legnemesebb szolgálatára serkenti.
A több mint száz egykori és jelenlegi kórustag bizonyára ezt a „titkot” érezte meg, amikor csatlakozott, szerves része és alakítója lett a Kriza János Unitárius Dalárdának.
