Dr. Kovács Levente rendező, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem egykori dékánja és dr. Nagy Attila egyetemi tanár, Shakespeare-kutató a drámairodalom egyik legfontosabb szerzőjéről beszélgetett kedd délután a sepsiszentgyörgyi művészeti líceum dísztermében. A Szabadon Shakespeare-ről című beszélgetés házigazdája Tulit Éva színésznő volt.
A két színházi szakember – akik rendezőként és színháztörténeti, drámatörténeti kiadványok szerzőiként is bizonyították már jártasságukat a témában – rengeteg izgalmas kérdést vetett fel Shakespeare koráról, életéről és azokról a remekművekről is, amelyeket neki tulajdonít az irodalomtörténet, annak ellenére, hogy ezt nagyon kevés konkrét bizonyíték támasztja alá.
A meghívottak már nagyon fiatalon találkoztak Shakespeare műveivel: Kovács Levente előbb egy gyermekkori album, majd egy több éven át tartó egyetemi munka által került közel lélekben az íróhoz, Nagy Attilát pedig tizedik osztályos korában ejtette rabul a „stratfordi varázsló”, olyannyira, hogy bár mérnöki végzettsége van, immár 47 éve Shakespeare-kutatással foglalkozik. Mint elmesélte, kezdetben csak kíváncsi volt, hogy ki lehet az a drámaköltő, akit a nagy magyar klasszikusok olyan hatalmasnak, utolérhetetlennek tartanak, aztán ez a kíváncsiság szenvedéllyé vált, amely végül az egész életét meghatározta.
37 színpadi művet, 5 elbeszélő költeményt és 154 szonettet tulajdonítanak ma Shakespeare-nek, de sok kérdőjel övezi ezt az életművet; ma éppen azoknak a drámáknak a szerzői kilétét kérdőjelezik meg, amelyekről biztosan tudni lehet, hogy még Shakespeare életében kiadásra kerültek. Az nem kérdés, hogy létezett Shakespeare – mondta Nagy Attila, hiszen a Globe Színház részvényesei közé tartozott, csupán az nem biztos, hogy mindent ő írt, amit neki tulajdonítanak. Kovács Levente egy vadregényes életű fiatalemberről mesélt, aki egy sáros faluból érkezett Londonnak abba a negyedébe, ahol egy adott pillanatban 11 színház működött párhuzamosan, amelyek a főnemességtől a munka nélküli részeges matrózokig mindenkinek szórakozási lehetőséget kínáltak.
Mivel nem volt nagy tisztesség drámát írni akkoriban, és nem voltak szerzői jogok sem, összevissza lopkodtak egymástól az írók, így ma már nehéz eldönteni, hogy miként született meg egy-egy darab, ki kihez írt hozzá. Az azonban egyértelmű, hogy több közös vonása is van a Shakespeare-nek tulajdonított zseniális daraboknak: több szálon futó cselekménybonyolítás, rendkívül jó szerepek, bravúros nyelvi fordulatok, de mindenekelőtt a tartalom gazdagsága. Kevés írót ismerünk, aki ennyire belelát az emberi lélekbe és a realitáson túli dimenziókba, aki ilyen jól bánik a láthatatlan és mégis érthető transzcendens világgal, valamint az idővel mint fontos filozófiai tényezővel – mutatott rá Kovács Levente, hozzátéve, hogy valójában azért aktuális ma Shakespeare, mert az ember által próbálja megismertetni a világot.
Minden darabon belül isteni rend van, amit ritkán szoktak visszaadni a rendezők, inkább olyan olvasatokat visznek bele egy-egy darabba, aminek semmi köze a szerzőhöz – fejtette ki Nagy Attila, aki arról is beszélt, hogy legelőször magyarra fordították le a költő összes művét (1878-ban), a kolozsvári színház pedig a múlt századfordulón négy hónap alatt 17 Shakespeare-bemutatót tartott, ami ugyancsak világrekordnak számít. Végezetül több magyar vonatkozású idézet is elhangzott az író műveiből, és megtudhattuk, hogy Shakespeare bizony még a futballról is írt.
