Jól látszik például, hogy a nagyobbik kormánypárt az euroszkepticizmusra épít, élesen bírálják a brüsszeli elitet, a multikat, s néha egészen elképesztő kijelentésekkel állnak elő, azzal riogatva például, hogy mérgeznek bennünket a külföldről behozott áruval, akadályozzák a román mezőgazdaság fejlődését stb. Ez a fajta „asztali nacionalizmus” akár hozhat is szavazatokat, különösen a szociáldemokraták hagyományos táborában, a vidéken élő, gazdálkodó emberek köréből. Noha ez a retorika közvetlenül nem magyarellenes, veszélyessé válhat, hiszen ellenségképet gyárt, negatív érzelmeket, gyűlöletet szít, amelynek célpontja bármikor változhat.

Nyíltan magyarellenes, ócska, de ma is meglepően jól működik a Securitate boszorkánykonyhájában tökélyre fejlesztett diverziókeltés, melyre legutóbb az úzvölgyi sírgyalázás kapcsán láttunk példát, amikor Simion Gheorghe független EP-képviselőjelölt azt a hazugságot kürtölte szét, hogy magyar szélsőségesek megverték. Noha az esetet a bukaresti fősodratú sajtó is fenntartásokkal kezelte, a közösségi csatornákon sikerült aktiválni egy olyan réteget, amely közügyek iránt alig érdeklődik: az elvakult, magyargyűlölő fociultrák és társaik körét. Ez pedig táplálja és erősíti a nacionalizmusnak azt a klasszikusnak nevezhető formáját, amely a román pártok túlnyomó többségét jellemzi, és amelyet szavazatszerzés motivál.

Mindezt megkoronázzák a geopolitikai elemzéseknek álcázott összeesküvés-elméletek, amelyek ugyancsak a román állam mélystruktúrái felől árasztják el a médiát, s amelyeknek legfőbb ismérve Magyarország démonizálása az oroszellenesség farvizén. Ide sorolható az a felmérés, amely a Román Akadémia Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratóriuma rendelt meg, és amely szerint a románok többsége úgy értékeli, hogy Magyarország elfogadhatatlan mértékben beavatkozik Románia belügyeibe, és azon ügyködik, hogy „így vagy úgy” ellenőrzése alá vonja Erdélyt.

Mielőtt kétségbeesnénk a felmérés eredményei miatt, nem árt tudatosítanunk annak nyilvánvalóan manipulatív célját, amit a kérdésfelvetés is tükröz – az elmúlt években aligha jutott eszébe magára valamit is adó közvélemény-kutató intézetnek Erdély elszakításának veszélyét mérni –, és amiről legtöbbet a megrendelő árulkodik: az akadémia ugyanis – a hagyományosnak számító hírszerző szolgálatok mellett – jó ideje az egyik legfőbb bástyája a magyarellenességet a legkörmönfontabb módszerekkel tápláló mélyállami struktúráknak.

A nacionalizmus válfajainak változatossága mindenesetre cselekvést követel, jó lenne ezért, ha a magyarellenesség felmutatása és kidomborítása nem csupán mozgósítási eszköz lenne a magyar politikai vezetők számára, hanem hatékony stratégiát dolgoznának ki az ellenünk irányuló propaganda ellensúlyozására.