Uniós programok fogyatékkal élőkért

2019. május 24., péntek, Közélet

Az érintettség okán a sérült ember könnyen megérti fogyatékkal élő sorstársa gondjait, tapasztalatát felhasználhatják azok a szakemberek, akik sérültekkel és megváltozott munkaképességűekkel foglalkoznak, de ő maga is segítő szakemberré válhat – ez a témája annak az Erasmus+ pályázatnak, amelynek egyik résztvevője a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány Írisz Háza, munkatársai ezen a héten Törökországban találkoznak a program többi partnerével.

  • A digitális platform pályázat külföldi partnerei ismerkednek az Írisz Házzal. Albert Levente felvétele
    A digitális platform pályázat külföldi partnerei ismerkednek az Írisz Házzal. Albert Levente felvétele

Olcsvári Tünde, az Írisz Ház szakmai vezetője szerint a hároméves program célja, hogy felkészítsenek fogyatékkal élőket arra, hogy besegítő tanácsadókká váljanak. Tapasztalati szakértőként hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fogyatékkal élőkkel foglalkozók még jobban megértsék az ő világukat. Az érintettek mellett a programban részt vesznek az Írisz Ház csoportvezetői és az itt működő Ergon munkaközvetítő iroda munkatársai. A megnyitása óta eltelt egy év alatt az iroda huszonöt sérült, illetve megváltozott munkaképességű munkavállalót vett nyilvántartásba, közülük 12-t sikerült elhelyezniük – tájékoztatott Erőss Bulcsú, az iroda munkatársa. A legkülönlegesebb eset egy hatvannégy éves fogyatékkal élőé, aki közvetítésükkel élete első munkahelyét foglalta el.

A múlt héten egy másik uniós pályázat részeként az Írisz Ház fogadta a program svédországi, ausztriai, görögországi, litvániai, németországi partnereit, közös témájuk: hogyan hasznosíthatóak a digitális világ eszközei a fogyatékkal élőkkel való foglalkozások terén, illetve miként tágítható a világ számukra a digitális eszközök használata révén. Makkai Péter, az Írisz Ház irányítója lapunknak elmondta, a mozgáskorlátozottak számára óriási a jelentősége annak, hogy a számítógép, az internet révén kapcsolatba kerülhetnek olyan dolgokkal, ami számukra elérhetetlen. Virtuális utazásokon vehetnek részt, múzeumokat látogathatnak, tanulhatnak, a nemlátókat hangprogramok segítik abban, hogy használhassák a digitális eszközöket, és az értelmi fogyatékosok, írástudatlanok is megtaníthatóak bizonyos programok használatára. A munkahelykeresésben és az élet sok más területén is segítségükre lehet a számítógép – véli Makkai Péter.

Az Írisz Ház foglalkoztatottjai számára nemrég számítógépes képzést indítottak, és folyamatban van Sepsiszentgyörgy akadálymentesített térképének elkészítése, amelyből a városba látogató tájékozódhat arról, hol közlekedhet mozgássérültként.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2019-05-24: Közélet - Fekete Réka:

Tovább él az elődök szellemisége (Munkában a Mikó Alapítványa)

Incze Sándor református lelkész, a Sepsi Református Egyházmegye esperesének nemrég történt elhunyta után új elnököt választott a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány. A tisztséget jelenleg Keresztes László, az alapítvány korábbi titkára tölti be. Ő a kuratórium tagjaival együtt a múlt hét végén fogadta az iskola egykori zenetanára, Bágya András zeneszerző özvegyének látogatását, aki több mint tizenöt esztendeje hozta létre a Bágya-ösztöndíjalapot, amiből évente egy-két jó tanulmányi előmenetelű, szerényebb sorban élő mikós diákot segítenek.
2019-05-24: Máról holnapra - Farkas Réka:

Az utolsó szalmaszál?

Mint éhezőnek egy falat kenyér, úgy kellett az RMDSZ-nek az úzvölgyi katonatemető miatt meghurcolt magyarok körüli újabb botrány, hátha karakánabb kiállásukkal elimádkoznak még néhány embert az urnákhoz, s összejön az egyre bizonytalanabbá váló öt százalék. Mert rezeg a léc erősen, nagy választási részvétel várható, és egy 40 százalékos országos jelenlét esetén legalább 379 ezer szavazatot kell összesíteniük, hogy képviselőt küldjenek az Európai Parlamentbe, 45 százalék esetén pedig 426 ezret, amennyit csak a fénykorban, 2009-ben a Tőkéssel való közös induláskor sikerült elérni.