Elmarasztalták a tanácstagot

2019. május 24., péntek, Közélet

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) elmarasztalta Kanyó István gidófalvi önkormányzati képviselőt. Az RMDSZ színeiben megválasztott tanácstag még nem döntötte el, hogy fellebbez-e a döntés ellen.

  • Kanyó István úgy véli, feljelentették.  Fotó: Albert levente
    Kanyó István úgy véli, feljelentették. Fotó: Albert levente

Az ügynökség megállapítása szerint Kanyó István 2017. március 30-án részt vett és szavazott azon a tanácsülésen, amelyen a községháza tulajdonában levő legelők bérbeadásának feltételeit szabták meg. Ennek a tanácshatározatnak alapján kötötte meg az állattartó gazdák egyesülete – ennek nemcsak tagja, hanem elnöke is Kanyó – 49 901,93 lej értékű szerződést kötött az önkormányzattal.

Kanyó István megkeresésünkre úgy nyilatkozott, a döntéséről szóló levelet megkapta, ám még nem határozta el, él-e a fellebbezés lehetőségével. Úgy véli, nem az ügynökség dolgozott jól, s fedezte fel a papírok közt, hogy neki esetleg nem kellett volna két esztendővel ezelőtt szavaznia, hanem egy néppártos tanácstag jelentette fel. Bárhogy is történt, nem zavarja az ANI döntése: mandátumából már alig egy év van hátra, s nemsokára 75 éves lesz, ezért igencsak megfontolná, hogy a jövő évi választások alkalmával egyáltalán vállalna-e újabb megbízatást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 690
szavazógép
2019-05-24: Közélet - Nagy D. István:

Elsődleges a pályafűtés (Városi stadion)

A legsürgősebb megoldandó feladat a városi stadion esetében a pálya fűtésrendszerének kialakítása a következő labdarúgó szezon kezdetéig – vélekedik Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az elöljáró szerint folyamatosan egyeztetnek a Sepsi OSK vezetőségével a szükséges beruházásokról, jelenleg is zajlanak kisebb munkálatok a stadionban.
2019-05-24: Közélet - Bokor Gábor:

Újból pontos lesz a zágoni toronyóra

Újból a pontos időt mutatja majd a zágoni református templom toronyórája. Az időmérő két éve nem működik, de most a helyi községháza és a megyeháza által kiírt pályázatokon elnyert pénznek köszönhetően tudják finanszírozni a javítását, korszerűsítését – tudtuk meg Dezső Tibor Attila zágoni lelkipásztortól.