Az RMDSZ a kormányt teszi felelőssé az úzvölgyi katonatemető körüli helyzet elmérgesedéséért, emiatt tegnaptól kezdődően nem támogatja a kormányt és a kormánykoalíció egyetlen kezdeményezését sem. Az RMDSZ számára a Csíkszentmárton alpolgármesterénél és a községházán tartott tegnap hajnali házkutatással, majd László Antal alpolgármesternek a Hargita megyei rendőrség csíkszeredai székhelyén tartott kihallgatásával telt be a pohár.
A szövetség hírlevelében közölt állásfoglalásában Kelemen Hunor kifejti, miközben László Antal alpolgármestert meghurcolja a rendőrség, a temető rongálásáért és a sírgyalázásért, illetve az etnikai feszültségkeltésért senkit sem vontak felelősségre, még csak eljárást sem indítottak a dormánfalvi polgármester ellen, aki az egész ügyet kirobbantotta. Kelemen szerint az úzvölgyi katonatemetőben az elmúlt hetekben történtek miatt jogi szempontból felelősségre vonható lenne Constantin Toma, Dormánfalva polgármestere: a katonasírokra való törvénytelen ráépítkezés kimeríti a Btk. sírgyalázás bűncselekményére vonatkozó 383. cikkelyének előírásait, míg az azt követő provokációk a 369. cikkely szerinti gyűlöletszítás bűncselekményének fogalmát. Emellett a dormánfalvi önkormányzat közpénzből, engedély nélkül más önkormányzat területére történt építkezése hivatali visszaélésnek számít.
Az RMDSZ elnöke leszögezte: egyértelmű kérésük ellenére a kormány nem tett határozott lépéseket a helyzet további elmérgesedésének megakadályozásáért. Úgy értékelte, az ügyben eljáró állami intézmények kettős mércét alkalmaztak, amit szintén a hatóságok és a kormány felelősségének nevezett. „Sokadszorra fordul elő, hogy erdélyi magyar embereket másodrangú állampolgárként kezelnek. A kormány magatartását elfogadhatatlannak tartjuk etnikai, morális és politikai szempontból egyaránt. A kormánytól továbbra is azt várjuk, hogy állítsa helyre az eredeti állapotokat az úzvölgyi katonatemetőben és indítson eljárást hivatalból a dormánfalvi polgármester és mindazok ellen, akik feszültségeket keltettek” – idézte a hírlevél Kelemen Hunort. – Mindezeket figyelembe véve, az RMDSZ az úzvölgyi katonatemető körül kialakult helyzet rendezéséig okafogyottnak tekinti a kormánykoalícióval megkötött együttműködési megállapodást – szögezi le Kelemen Hunor.
Tegnap hajnalban házkutatásokat végzett a rendőrség Hargita és Bákó megyében az úz-völgyi katonatemető román parcellájának állítólagos meggyalázása és egy független román európai parlamenti képviselőjelölt megverése ügyében. Cătălina Creţu, a Bákó megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta: két feljelentés alapján indítottak vizsgálatot, melynek keretében Bákó és Hargita megye területén öt házkutatást tartottak olyanoknál, akik ellen Úzvölgye település térségében elkövetett ütlegelés és más erőszakos cselekmények, illetve rongálás és lopás miatt nyomoznak. A rendőrök négy személyt bekísértek a Hargita megyei rendőrségre, köztük László Antalt, Csíkszentmárton alpolgármesterét. Az RMDSZ Hargita megyei politikusai – Tánczos Barna szenátor, Korodi Attila képviselő, Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke és Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere – a rendőrség előtt tiltakoztak a hatósági intézkedések ellen. Tánczos Barna egy közösségi portálon közzétett üzenetében közölte: a rendőrök hajnali hat órakor törtek rá a csíkszentmártoni alpolgármesterre és családjára, és ezután a csíkszentmártoni polgármesteri hivatalban is házkutatást tartottak. A politikus szerint a rendőrök George Simion független európai parlamenti képviselőjelölt feljelentése alapján jártak el, aki múlt pénteken a közösségi hálón élő közvetítésben provokálta a temető védelmére kiment székelyeket, és akit – állítása szerint – bántalmaztak.
A román sajtó szinte egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy Dormánfalva polgármestere – a román hatóságok álláspontja szerint is – törvénytelenül hozott létre román parcellát részben az eltemetett magyar katonák sírjain az úzvölgyi első világháborús magyar katonai temetőben. A téma akkor robbant be a román sajtóba, amikor magyar civil aktivisták fekete fóliával csomagolták be az illegálisan felállított, fel nem avatott emlékművet és azt az ötven betonkeresztet, amelyre a névtelen román hős felirat került. A csomagolást a magyar civilekből és politikusokból álló úzvölgyi kezdeményező bizottság tagjai azonnal eltávolították, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács pedig provokációnak nevezte az akciót, melynek egyértelmű célja az volt, hogy megakadályozza a temetőrendezés folyamatát, befeketítse a magyar közösséget és elterelje a figyelmet a dormánfalvi polgármester törvénytelenségeiről. A csomagoló aktivisták által készített fotókat és videófelvételeket viszont a román sajtó a román hősök meggyalázásaként értelmezte. A magasra hágó indulatok miatt múlt péntektől a rendőrség és csendőrség felügyeli a temetőt, mely időközben román zarándokhellyé változott.