Pünkösd szombatja a csíksomlyói búcsú napja. Szentbeszédekben, sajtóban, történelmi és egyháztörténeti „szakmunkákban” még mindig felelevenítik azt a legendát, miszerint a búcsú alapját a csíki székelyeknek a János Zsigmond erőszakos térítő hadai felett a hargitai csatában aratott nagyerdei győzelme képezi. Az utóbbi években pünkösd közeledtével lapunkban többször felhívtuk a figyelmet a legenda téves voltára. Ezúttal is ezt tesszük. Az alábbiakban Tánczos Vilmos néprajzkutatónak Mohay Tamás, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatójának A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás – Történet, eredet, hagyomány című könyvéről írt, a Keresztény Szó 2009. augusztusi számában megjelent recenziójából válogattunk részleteket.
Mohay Tamás az írott történeti források alapján arra a következtetésre jutott, hogy mivel a csíksomlyói pünkösdi búcsú eredetmítosza először csak a 18. század végén bukkan fel a rendelkezésre álló forrásokban, vagyis az 1567-es ún. nagyerdei csatának a korabeli dokumentumokban nincs nyoma, következésképpen a búcsú általánosan ismert eredettörténete nem egyéb, mint katolikus egyházi értelmiségiek által irányított tudatos mítoszképzés, azaz olyan kulturális jelenség, amit az antropológiai irodalomban „szerkesztett hagyomány” vagy „hagyományalkotás”-ként kezelnek.
A kutató a búcsú eredetmítoszának keletkezését az 1770-es évekre teszi, és a mítosz keletkezésében döntő jelentőséget tulajdonít Losteiner Leonárd csíksomlyói ferences történész kéziratos történeti munkáinak, valamint az ugyancsak nagy műveltségű, csíkrákosi származású Cserey Farkas bécsi udvari tanácsos Geographia Mariana Regni Hungariae címmel idézett, 1780-ból keltezett, azóta elveszett könyvének. Ez utóbbi munkáról, amely a nagyerdei csata első magyar nyelvű leírását is tartalmazza, jó valószínűséggel állítható, hogy voltaképpen nem is az akkortájt Bécsben élő Cserey Farkas, hanem az ő szilágykrasznai birtokán tevékenykedő ferences udvari káplán, P. Katona György munkája. Mohay Tamás ezt követően gondos oknyomozó szemlélettel szól a 18. század végén megteremtődött mítosz további terjedéséről, arról, hogy a le nem zajlott nagyerdei csata története hogyan vált hivatkozási alappá a romantika századában.
Csíksomlyó már a középkorban Mária-kegyhely volt, erről tanúskodik IV. Jenő pápa 1444-ben kelt búcsúkiváltságot adó levele, amelyben arról esik szó, hogy Csíksomlyóra nem szűnik meg összeseregleni a nép. A dokumentum szerint a kegyhely ekkori búcsús ünnepe Sarlós Boldogasszony napján, július 2-án volt, mint ahogy ma is ez a kegytemplom valódi templombúcsújának napja. A búcsúról tudósító első értékelhető források azonban csak a 17. század közepéről, jezsuitáktól származnak, és ezek a források már pünkösdi búcsújárásról tudósítanak. Tehát a csíki búcsús ünnep valamiért épp a 16. századi vallási viszályok idején került át pünkösd szombatjára. Mivel a pünkösdszombati Mária-búcsú tartásának semmilyen teológiai indokoltsága nincsen, ezt a búcsút mindenképpen ún. történelmi emlékbúcsúnak kell tekintenünk.
Tény az is, hogy a reformáció terjedése a 16. század második felében valamilyen oknál fogva valóban megállt a Székelyföld közepén, és a keleti székelység áttérítésére végül is nem került sor.
Maga a pünkösdi búcsú csak a 17. század közepétől, az eredettörténet mítoszának írásos létezése pedig csak a 18. század végétől datálható, de ebből még nem következik az, hogy magának a búcsúnak nincsen tényleges köze a 16. század középső harmadához. Még ha csak hipotetikusan is, de fel kell tételeznünk, hogy a somlyói pünkösdi búcsú eredete idáig nyúlik vissza, következésképpen az alapos történeti korrajz elengedhetetlen.
Mohay Tamás kitűnő könyve körültekintően és részletező alapossággal mutatja be a meg nem esett 1567-es hargitai csatára vonatkozó „szerkesztett hagyomány” legelső, a 18. század végéről fennmaradt szövegemlékeinek keletkezési körülményeit. Megtudjuk belőle, hogy a „kitalált hagyomány” megalkotói (Losteiner Leonárd, Cserey Farkas, P. Katona György stb.) kapcsolatban álltak egymással, egyetlen szellemi környezetet alkottak. Amikor arról beszélünk, hogy az ekkor „kitalált hagyomány” később folklorizálódott, azt is meg kell kérdeznünk, hogy vajon nem állt-e valamilyen létező néphagyomány az egyházi értelmiség által szerkesztett eredetmítosz mögött? Ezt bizonyítani természetesen lehetetlen. Az viszont kétségtelen, hogy a kidolgozott történet nem eredeti, számos olyan mondai toposzt (pl. a fejedelmet felbujtó ármánykodó udvari pap; a bevárt ellenségre döntött fák, a bennszorultak levágása), középkorias vallásos képzetet (csatára buzdító, tündöklő palástú ferences; ima Máriánál a győzelemért; csata előtti földre borulás; hálaadás a templomban) és rituális közösségi viselkedési formát (csatába vonuló nők kibontott és leeresztett haja, a győztesek viruló zöld ággal való visszatérése) tartalmaz, amelyeket egyházi értelmiségi ember a maga kútfejéből nem találhatott ki, ellenben népi körökben ilyen képzetek igenis terjedhettek.
A nagyerdei csata konkrét lefolyásának története mégis csak legenda. Az ellenben nem legenda, hanem még kellőképpen meg nem világított történelmi tény, hogy a reformáció megtorpanására valami módon valóban sor került, és hogy ebben a katolikus székelység ellenállásának is döntő része volt. A csíksomlyói pünkösdi búcsú pedig századok óta ennek az ellenállásnak, a hithez való ragaszkodásnak győzelmi emlékünnepe. Az önazonosság kinyilvánításának közösségi rítusaira ma a székelységnek nagyobb szüksége van, mint valaha.
De Csíksomlyó ma nemcsak székely, hanem magyar nemzeti kegyhely, és a pünkösdi búcsú a világ magyarságának közös ünnepe. Egyebek mellett ezért sem célszerű megtörtént eseményként fogni fel és nagy nyilvánosság előtt valóságként emlegetni egy olyan legendát, amelyről tudva tudjuk, hogy valóban megtörténtként való idézése megbánthat és eltávolít tőlünk másokat.
És akkor még nem is szóltunk arról, hogy a hit megtartásán kívül a csíksomlyói búcsú nagy rituális közösségi eseményének sok más szimbolikus tartalma, jelentése is van – olyan eszmék, amelyek közösségeket tudnak létrehozni: ilyenkor ide, mindenekelőtt a segítő Máriához jönnek az emberek, aki a Regnum Marianumként felfogott magyar haza, az integer Magyarország védelmezője is (Patrona Hungariae); a pünkösdi idő az erőt, egészséget adó Szentlélekkel való találkozás kiemelt ideje is, aki ilyen kiemelt helyen és időben a felkelő Napban szokott megnyilatkozni.
Válogatta: Szekeres Attila
