Június 4. a magyar történelem egyik legszomorúbb évfordulója. Percre pontosan délután 16 óra 32 perckor 99 éve, hogy a Trianon-kastély La galerie des Cotelle nevű, 52 méter hosszú és 7 méter széles termében két magyar küldött kézjegyével látta el többek között a történelmi Magyarország megcsonkításáról is rendelkező „trianoni békeszerződést”. Mi lett volna, ha mi, magyarok ezt nem írjuk alá? Igaz, hogy van egy titkos záradék, amely szerint a szerződés 100 év múlva, tehát jövőre érvényét veszti, és ezzel minden elvett területet visszakapunk? Igaz, hogy a római pápa semmisnek nyilvánította? Hát az, hogy a csehszlovákok távoli tábortüzeket gőzhajóknak hazudtak, vagy hogy a francia miniszterelnök annyira utálta magyar menyét, hogy ezért adta Erdélyt Romániának? Most mindenre válaszolok. Mindenre, amit tudok.
Megnéztem, s rázott a hideg
Több mint két év telt el azóta, hogy kinyitották előttem a Párizs közeli kisváros, Le Courneuve börtönszerű szigorúsággal őrzött épületének föld alatti páncéltermét, s tíz hónap kutatómunka után – valószínűleg, első magyarként – megnézhettem a békediktátum egyetlen eredeti példányát. Maga a szerződés egy 524 oldalas könyv és a hozzácsatolt térképmelléklet, amely Magyarország új határait mutatja.
S jöjjön is az első megdöbbentő tény: a csatolt térképet egy magyar nyelvű térképből csinálták. A város-, falu- és folyónevek, a hegyek és dombok elnevezései mind-mind magyarok voltak. Nem volt ott még Oradea, Hurbanovo vagy Subotica; Nagyvárad, Ógyalla és Szabadka volt helyettük. S ami igazán szíven ütött: Sopron egy kelet-ausztriai kisváros volt a térképen, s ott már a név is adott volt: Ödenburg (A későbbi Hűség Városa a környékbeli településekkel együtt, jó másfél évvel később, 1921. december 14-én szavazta magát vissza Magyarországra, egészen pontosan 7107 „szótöbbséggel”).
Amikor a hivatalos alkalmazott fehér kesztyűjében hajtogatta a könyvet, a térkép középső részénél beszakadt. Nem éreztem semmi különöset, talán icipicit jobban megdobbant a szívem a korábbiaknál. Később sokan kérdezték, miért nem téptem szét a könyvet a térképpel együtt. Nos, eszembe sem jutott, ráadásul hatalmas diplomáciai botrány is kerekedett volna egy ilyen akcióból. Nem tettem semmi rendkívülit, hiszen – bármilyen furcsán is hangzik – ez egy műtárgy, ráadásul az érvényessége is lejárt, szerepét a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződések vették át.
Magáról a szerződésről
Ahogy írtam, a trianoni békediktátum egy 524 oldalas, vaskos könyv. Három nyelven, angolul, franciául és olaszul íródott, nagyon szép, nyomtatott betűkkel. Az utolsó oldalak külön fűzöttek, a lapok oldalán futó vörös szalagon viaszpecsétek vannak, mellettük az aláírások. Különösen megrázó, hogy az egész szerződés két legutolsó aláírása a magyaroké: Drasche Lázár Alfrédé és Benárd Ágostoné, akiket tulajdonképpen erre a szomorú eseményre neveztek ki, utána gyakorlatilag véget is ért a komolyabb politikai pályafutásuk, ma már szinte csak emiatt a tragikus eseménysor miatt ismerjük őket (az akkori miniszterelnök, Simonyi-Semadam Sándor is mindössze 1920. március 15-től 1920. július 19-ig volt hivatalában). A magyarok aláírása fölött, a lap tetején egyébként Eduárd Beneš akkori csehszlovák külügyminiszter, a későbbi államelnök szignója olvasható.
Bizarr érdekesség, hogy a szerződéssel négy órát lehettem egy teremben, biztonsági személyek és a lapozgató alkalmazott társaságában. Amikor egy pillanatban kimentek mosdóba, engem is kitessékeltek, az ajtót kulcsra zárták, majd csak velük együtt léphettem be újra a megtekintő szobába. Ezért a négy óráért amúgy 100 000 forintot kellett fizetnem (a Budaörsi OTP-ből utaltam, a megjegyzés rovatba ezt írtam: „Trianon”). Elmesélem még, hogy azért tartott tíz hónapig a kutatás, mert a francia hatóságok először azt sem tudták, hogy mit keressenek, egy félreolvasás miatt valamilyen északi-tengeri olajmezőkről szóló szerződést találtak meg a keresett jegyzékszámon.
Legendák, pletykák – és a valóság...
Amióta filmemet leforgattam, könyvemet megírtam, záporoznak felém a kérdések. Sokan tudni vélnek valamit, vagy éppen biztosan tudják azt, ami nem is igaz. Most – a tisztábban látás kedvéért – röviden, gyakorlatiasan megválaszolom a legnépszerűbb legendákat, mítoszokat és pletykákat.
1. A szerződésnek van egy titkos, csatolt záradéka, amely szerint az egész 100 évvel az aláírás után érvényét veszti, Magyarország pedig visszakapja az elcsatolt területeket.
VÁLASZ: Megnéztem, nincs semmilyen csatolt záradék. A trianoni békeszerződés egyébként sem hatályos már, 1947-ben érvényét vesztette (furcsa szomorúság, hogy az akkori új szerződés három Pozsony környéki kisfalut is átcsatolt Csehszlovákiához).
2. Sátoraljaújhelyet azért választották ketté, mert a csehszlovákok tábortüzek feletti pokrócmutatvánnyal, vagyis füsteregetéssel elhitették a szemlebizottsággal, hogy a Ronyva-patak nemzetközi hajózható folyó.
VÁLASZ: Kétségtelenül jól hangzó variáció, de nem igaz. Ezt a történetet egy magyar újság írta még az 1920-as évek végén, onnan terjedt el. Ettől még a csehszlovákok durván csaltak, meghamisítottak etnikai térképeket és számarányokat, de a fenti legendára semmilyen történelmi adat nem merült fel.
3. Georges Clemenceau francia miniszterelnök annyira utálta a magyar menyét, hogy bosszúból büntette meg a magyarokat.
VÁLASZ: NEM IGAZ! Az tény, hogy Clemenceau fiának magyar volt az egykori felesége (Mihnai Ida). A házasságkötésre a ma Szlovákiához tartozó Galántán került sor, s ezen az „örömapa” is részt vett. A házasság később megromlott, a Clemenceau fiú el is vált nejétől, de Mihnai Ida haláláig jóban maradt egykori apósával, aki a szerződéseknél a francia érdekeket tartotta szem előtt, személyes érzelmei nem befolyásolták.
4. A francia aláírók olyan részegek voltak az aláíráskor, hogy véletlenül fordítva írták alá a szerződést.
VÁLASZ: Ezt külön is megnéztem, minden aláírás normálisan szerepelt a könyvben, a franciáké sem volt fejjel lefelé.
5. Az egyik utódország prostituáltakkal kényeztette a küldötteket a kedvezőbb eredmény reményében.
VÁLASZ: Nincs erre vonatkozó adat!
6. II. János Pál bekérette a békeszerződést, majd megállapította, hogy ez annyira igazságtalan, hogy meg kell semmisíteni.
VÁLASZ: Nem valószínű, hogy ilyen történt volna. Egyrészt nincs rá adat, másrészt a római pápának nem volt joghatósága az irat felett rendelkezni, s nem ismert olyan kezdeményezés sem, amelyet ez ügyben tett volna.
Menjünk tovább: sokan nem is tudják, hogy hol is írták valójában alá a békeszerződést. Abban mindenki egyetért, hogy az aláírásra 1920. június 4-én délután került sor, de sokan úgy tudják, hogy a Kis-Trianon-kastélyban vagy egy folyosón írták alá. Megint mások a Nagy-Trianon-kastélyt említik az aláírás helyszíneként. Olyannyira eluralkodott a tévedés egyeseknél, hogy előfordult: tiltakozó magyar szervezetek rossz helyre mentek tüntetni.
A békediktátum aláírásának pontos helyszíne a Versailles-ban található Nagy-Trianon-kastély, annak is az utolsó terme, a 7 méter széles és 57 méter hosszú, gyönyörű csillárokkal díszített La galerie des Cotelle. Nagyon mellbevágott, amikor láttam, hogy a díszes terem sarkában, egy A4-es nagyságú lapon, az ismertető szöveg félmondata említi csak meg, hogy 1920. június 4-én itt írták alá a nevezett dokumentumot. A dokumentumot, amely feldarabolta Magyarországot!
Végezetül még egy dátum: május 23-a. Kevesen tudják, de 99 évvel ezelőtt a Nagykövetek Konferenciája azon a napon juttatta el a magyar küldöttséghez az egy nappal korábban megfogalmazott feltételeket. Ebben azt is utasításba adják, hogy a magyar kormány egy vagy több tagjának kell aláírnia a diktátumot. Az aláíróknak legkésőbb június 2-ig meg kell érkezniük az aláírás helyszínére. Ott voltak. Drasche Lázár Alfréd és Benárd Ágoston. Utóbbiról ma is élő leszármazottjai úgy tudják, hogy az aláírás után mérgében és tiltakozásképpen földhöz vágta a tollát. Gondosan megnéztem a Csehszlovák Filmhíradó kópiáját – érthető okokból a magyarok nem filmezték az eseményt –, nem látszik rajta semmilyen hasonló sem. Talán később tette. Talán ez is csak egy legenda, szomorú mítosz.
*
Mostani írásom mindössze egy apró szelete az akkor történteknek. Mivel 96 évvel az aláírás után megnézhettem a trianoni diktátum egyetlen eredeti példányát, úgy éreztem, hogy talán hozzájárulhatok a tények tárgyilagos megismeréséhez. Trianon a magyarság sorscsapása, rengetegen megszenvedték. Elmentem a kettévágott magyar faluhoz (amelyet Trianonban még egy településként csatoltak el, majd később még ketté is vágtak), ott voltam a tó fenekére süllyesztett magyar falunál Erdélyben, elzarándokoltam a drótkerítéssel és országhatárral szétválasztott utcához, Trianon megannyi szörnyű emlékéhez. Álltam a faluban, amelyet 1920-ban elcsatoltak, de pár év múlva – utolsóként – visszacsatoltak, de úgy, hogy eszement módon a falu egy épületét a túloldalon hagyták. Így nézi Somoskő a 30 méterre álló várát 99 éve a határ túloldaláról... S elmentem az ezeréves határra, az utolsó faluba, ahol drága székely nagymamám egykor megszületett.
Trianon fájó seb volt, s talán marad még sokáig. Örök mementója annak, hogy az erő birtokosai mi mindenre képesek. Itt most a kiváltó okokat, esetleges magyar felelősöket (mert voltak olyanok is), a borzalmas politikát és környezetet nem is említettem. Tényeket közlök, talán van, aki tanul belőlük. (Vujity Tvrtko Facebook-oldala)
