Például próbálom magamban „cenzúrázni” a pápalátogatás kapcsán írt cikkeket és a hozzájuk kapcsolódó kommenteket, végül is rajtam múlik, hogy mit engedek be és mitől kímélem magam. Kedvelem nagyon ezt a pápát, bár nem vagyok gyakorló, templomba járó hívő, de biztosan megbocsátja nekem. Napokig követtem a tévé képernyőjén mindent, ami vele kapcsolatos, és éreztem valamiféle megtisztulást. Különös. Nem tisztem őt minősíteni semmiféleképpen, megteszik mások helyettem is, sokszor nem is akármilyen hangnemben. Mert ilyenek vagyunk, mintha nehezebb lenne a jót keresni, esetleg meglátni a dolgokban, elfogadható magyarázatokat találni kérdéseinkre, kétségeinkre, mint csípőből kétkedni, vádolni, csak a rosszat észrevenni. Érdekesen vagyunk összerakva.

Nem vagyok hajlandó átvenni ezt a júniusi esős hangulatot, különben is: az eső is szép. Na, na! Nem vagyok hurráoptimista, ahhoz teljesen hülyének kellene lennem, de ezt már egyszer korábban említettem. Bocsánat, hogy gyakran ismétlem magam. Talán vénülök, azért van. Mint ahogy az is, hogy egyre jobban tudok örülni az életnek. Vagy egyszerűen csak annak, hogy vagyok. Elég sok mindent megéltem, jót és rosszat, sikereket, kudarcokat. Voltam fent, voltam lent, voltam nagyon boldog és halálosan kétségbeesett, elveszett. Hálás vagyok mindenért, mindenkinek. Megpróbálok nem hordozni magamban haragot, persze nem mindig, mindenkivel kapcsolatban sikerül, még ezen is van dolgoznivalóm, de újra és újra nekiveselkedem. Nem vagyok sem szent, sem különösebben jófej, egyszerűen a saját békémért teszem. Nem bánom a mindenkori döntéseimet, azokat sem, amelyek akkor esetleg rossznak, elhamarkodottnak tűntek. Az a fura érzésem, hogy pont ott tartok az utamon, ahol tartanom kell, és ez nem lehetne így, ha nem azokat a dolgokat élem meg, amelyek által most itt vagyok. De mivel csodabogár sem vagyok, ez valószínűleg mindenkire érvényes. Nem akarok senkit untatni ezzel a nagyon személyes „vallomással”, de most valahogy ilyesmik jutottak az eszembe. Mert folyton borul be, derül ki. És a pápa is itt járt. Talán valamiféle energiák hozzám is eljutottak, van ebben is valami titok, valami megmagyarázhatatlan. Bár előfordult már, hogy nem így éreztem, de igazából szeretek élni, nagyon is. És ebből nem vagyok hajlandó alább hagyni. Pedig nem vagyok hurráoptimista... ja, ezt már mondtam. Hiába, én is, mégiscsak vénülök. Néha már azt sem tudom, mit beszélek.

Na, az előbb kisütött a nap, most épp dörög és szemerkél az eső. Hát így megy ez.