— A városmenedzseri versenyvizsgán történtekről faggatva a polgármestert, ő azt mondta: a jelölt elképzelése, hogy végrehajtsa, amit én mondok. Ehhez képest mégiscsak többet kellett felmutatnia a vizsgán.

— Leírtam a két nagy terület, a városgazdálkodás és a városépítészeti engedélyeztetés jövőre általam elképzelt tevékenységét. Nem annyira, hogy mit kellene tenni, inkább azt, hogy miként. A mit legtöbbször nem mi döntjük el, hogy mire van finanszírozás, az legtöbbször nem tőlünk függ. A városháza javasol esetleg annak alapján, amit tapasztalunk, vagy amit hozzánk bepanaszolnak, de az önkormányzat az, amely elfogad egy forgatókönyvet. Inkább azon próbáltam elmélkedni, hogyan lehetne ezt hatékonyabban, átláthatóbban, eredményesebben kivitelezni. Elképzelésem az lenne, hogy sokkal alaposabban előkészített, megrágott, megtárgyalt, a tanács által időben elfogadott, s azt ritkán megváltoztató rendszerben kellene dolgozni. Ehhez olyan rendszerben kell dolgoznunk, amely végre nem az improvizáció és a napi apróságok állandó, sietős kezelését jelenti, hanem a munka jól meggondolt, előkészített, bizonyos rendszerbe illő, a közvélemény által is véleményezett módon és ütemben történjen.

— Az elmúlt jó néhány évben gyakorlatilag ugyanezekkel foglalkozott alpolgármesterként, eddig ezt miért nem lehetett megvalósítani?

— Az improvizáció és az állandó külső hatások kapcsán mindig változtak az elképzelések. Ha egy utcaközösség nagyon nagy, hosszú aláíráslistával, hangosan panaszolt valamit, akkor félretettünk másik két dolgot, és nekiálltunk azt bütykölni. Többnyire jogosak voltak a kérések, de nem biztos, hogy kivitelezésüket sürgősségi sorrendben kezdtük.

— Ezentúl tehát ez nem így lesz?

— Nem kéne. Ha nekünk van most negyven közművesítés nélküli utcánk, el kell döntenünk, melyik az első öt, amelynek egyik évben nekiállunk, melyik az a nyolc, amelynek a következőben, és mondjuk ki, ha törik, ha szakad, a sorrend ez lesz. Ami még esetleg bejöhet a tervezetten felül, az a plusz finanszírozásokból szerzett források eredményeképpen történhessék, hogyha olyan kiírások és lehetőségek vannak. Persze, a napi szükségességek sokszor felülírják a hosszú távú stratégiákat.

— Az urbanisztikai osztály megreformálásáról milyen elképzeléseket fogalmazott meg? Hiszen ezen a téren is változtatni kellene, időigényes az engedélyeztetési folyamat, és előfordult már, hogy a városháza által kibocsátott engedélyről utólag kiderült, gondok vannak vele — lásd a Munkás utcai esetet.

— Azért kerülünk olykor ilyen helyzetbe, mert a rendelkezésünkre álló, lassan tíz éve készült általános városrendezési terv elavult. Mert megváltoztak azóta az építkezési szokások, az elképzelések a beruházások terén, és egyáltalán, változott a világ, az ország és a város életének a rendje, az a terv már nem alkalmas a mai engedélyeztetés és városépítészeti szabályozás irányítására. Megrendeltük az új tervet, mely remélhetőleg sokkal jobb szabályzóként fog megjelenni a hivatal asztalán, de annak ellenére, hogy azt reméljük, és úgy gondoljuk, ez minden utcára, minden telekre, minden ingatlanra, minden városrészre, parkra, kertre, házra nagyon pontosan alkalmazható, egyértelmű előírásokat nem tud tartalmazni, ilyen nincs. A másikkal is az volt, hogy elmondta egy városrészről, annak lehetőleg lakhatásra alkalmas szerepkörrel kell rendelkeznie, a lakásokat zavaró mindenféle más jelenségeket ettől távol kell tartani, ezért azokat a tevékenységeket a város másik részébe kell átcsoportosítani, illetve engedélyezni, hogy az ilyenkor lehetséges konfliktusokat ki lehessen küszöbölni.

— Az általános városrendezési terv csak az irányelveket rögzíti, a négyzetcentiméterenkénti részletek kidolgozására kellene megszületniük a részleges városrendezési terveknek.

— Akkor meg a szegény kicsi vállalkozónak vagy az építeni óhajtó János bácsinak rendezési tervet kellene készíttetnie, mert a város nem képes finanszírozni minden utcasarokra és minden utcaközépre készülő tervet. Hogy ezzel a pluszteherrel se az építeni óhajtót, se saját magunkat ne terheljük, a viszonylag egyszerűnek tűnő esetekben hozza az engedélyre a tervet. Részleges városrendezési terv hiányában nem állítottunk olyan feltételeket, hogy hol legyen a bejárat, mekkora a tető épített magassága, merőlegesen vagy párhuzamosan álljon az úttengelyre stb. És ebből adódóan születhetnek a sokszor városképileg sem a legsikerültebb megoldások, s bár a városkép nagyon fontos, legtöbb esetben nem az a legfontosabb, hanem az egymást zavaró funkciók engedélyezése. A sokat emlegetett Munkás utcai eset az egyik legkirívóbb, a magánrendelőknek szánt épület jelenléte a szomszédok teljes ellenállásába ütközött, emiatt most elég kellemetlen helyzetben van mindenki, a beruházó is, az engedélyező is, a szomszéd is. Attól a perctől így van ez, amikor az osztályunk kiadta az építési engedélyt, de a mai napig sincs olyan törvényes indok vagy előírás, amiért ezt ne lehetett volna kiadni. Azt tervezem, hogy hetente legalább egy napot csak az engedélyeztetésre szánok, hogy én is tüzetesen átnézzek minden tervet, hátha eggyel több szem többet lát.

— Ez az engedélyeztetés folyamatának felgyorsítását vagy lassítását eredményezi?

— Az egyszerű esetek gyorsabb elbírálás alá esnek, a bizottság elé csak azok kerülnek, amelyek fontos városképi elemként jönnek szóba. Azt el kell mondanom, hogy elég bonyolult a mai rendszert betartani, de az is igaz, sajnos, tizenöt év alatt annyira elfajultak a dolgok, annyira nagyszámú, lehetetlen formájú és mindenféle, bizonyos szempontból veszélyes elemet hordozó épület készült engedéllyel, hogy a különféle engedélyeket kibocsátó intézmények emiatt bekeményítettek. Hogy most valaki egy építési engedélyt kézhez kaphasson, azért fél évet kell járnia, és ötven jóváhagyást szereznie, ami még viszonylag egyszerű esetekben is eléggé elveheti az emberek kedvét is az engedélyeztetéstől. Ezt kéne, és ezen próbálunk egyszerűsíteni.

— A városkép kialakításában eléggé nagy felelősség terheli az építészeket, akik a megrendelő nem mindig jó ízlésének engedve bármilyen tájidegen elemet papírra tesznek. Lehetne ezen is változtatni?

— Kicsivel több segítséget várnék az építészektől, azt várnám el, hogy azokat a bizonyos terveket csak akkor írják alá, amikor meg vannak győződve, hogy a lehető legjobb megoldást tették papírra. Attól a perctől, ahogy egy aláírási joggal rendelkező tervező láttamozta a tervet, mi hiába mondjuk, hogy jóember, ez az épület igen nagy, igen közel van valamihez, vagy igen cifra, vagy igen durva, attól a perctől mi nem tudunk semmiféle ilyen jellegű véleményünknek, álláspontunknak érvényt szerezni, mert rögtön azt mondják, a szakember aláírta, mit okoskodunk. Ugyanakkor abban az igyekezetünkben, hogy ne nehezítsük az építkezőnek amúgy is nehéz dolgát, el kellene kerülni az ilyen tévedéseket. Szeretném, ha az egész engedélyeztetési rendszert, ugyanúgy, mint a városgazdálkodással kapcsolatos területeket, sokkal jobban, számítógépes háttérrel, adatbázisok létrehozásával tudnánk segíteni, a döntések meghozatalát nyilvántartások naprakész összeállításával és készítésével megkönnyíteni. Azt reméltem, hogy a fejlesztési koncepció, a stratégiák, tervek nem az én asztalomon lesznek, mert annak, érzésem szerint, nem igazán vagyok szakembere. A tanácsban felvázolt, utána szakemberek vagy székcégek által elkészített és a tanács által jóváhagyott elképzelések kivitelezésében tudnék hasznos munkát végezni.