Út a rendszerváltás felé

Az 1980-as évek végére Magyarországon nyilvánvalóvá vált az általános gazdasági, politikai és társadalmi válság jelenléte. Az országban egyre erőteljesebbé váltak az egyeduralkodó Magyar Szocialista Munkáspárttal (MSZMP) szemben álló politikai erők, amelyek pártokba tömörültek, s 1989. március 22-én létrehozták az Ellenzéki Kerek­asztalt, hogy együttes fellépéssel kényszerítsék a hatalmat a demokratikus változásokra. Kemény harc folyt az MSZMP-n belül is az ún. keményvonalasok és a reformerek között, a nézeteltérések egyik sarokpontja épp a múlttal való szembenézés, 1956 újraértékelése volt. Az MSZMP Központi Bizottsága ún. történelmi albizottságot alapított meg, hogy dolgozza fel a szocialista múltat s készítsen friss értékelést egyebek mellett az 1956-os eseményekről is.

A történelmi tisztánlátásra, a torz értékítéletek kiküszöbölésére irányuló törekvést a fokozódó társadalmi nyomás is ösztönözte. Az 1988 tavaszán alakult Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) kifejezetten azt tűzte ki működése céljául, hogy a magyar köztudatból eltüntesse a kommunista diktatúra történelemhamisításait. 1988. június 6-án, Nagy Imre perének 30. évfordulóján a TIB felhívást intézett a magyar társadalomhoz, követelve a kivégzettek tisztességes újratemetését és rehabilitálását. A felhívást a Nagy Imre-perben kivégzettek öt közvetlen hozzátartozója és 34 ötvenhatos elítélt írta alá.

1988. június 16-án a rákoskeresztúri Új köztemetőben 300–400 ember helyezett el koszorút a 301-es parcellában, a mártírok feltételezett sírjánál, a Hősök terén pedig virágot tettek az Ismeretlen katona sírjára. A Batthyány-emlékmécsesnél 100–150-en jelentek meg, köztük az ellenzék több vezetője, s miközben a rendőrség 16 személyt letartóztatott, a tömeg Nagy Imrét éltette. A televízió székháza előtt Kis János és Mécs Imre beszélt, a Mártírok útján lévő ferences templomban csendes megemlékezés volt. Ugyanezen a napon Párizsban a Pére Lachaise temető 44-es parcellájában felavatták a forradalom kivégzettjeinek jelképes síremlékét, a családtagok és az európai közélet számos személyisége jelenlétében Méray Tibor, Fejtő Ferenc és Vásárhelyi Miklós mondott beszédet.

1988. november 24-én a Történelmi Igazságtétel Bizottsága felhívással fordult a hozzátartozókhoz, hogy éljenek jogaik­kal, és követeljék a jeltelen sírban nyugvó ’56-os áldozatok földi maradványainak kiadását. 1988. november 29-én az MSZMP Politikai Bizottsága határozatot hozott „az ellenforradalmi események kapcsán politikai bűncselekmények miatt elítélt és kivégzett személyekkel kapcsolatos kegyeleti kérdések rendezéséről”, s kapcsolatba lépett az ellenzékkel, a családtagokkal. A kormány 1989. január 26-ai ülésén napirendre tűzte az 1956. október 23-át követő ellenforradalmi eseményekkel kapcsolatban kivégzettek kegyeleti kérdéseinek rendezését, és úgy foglalt állást, hogy az érintettek családjai döntenek majd arról, hogy nyilvános temetést rendeznek-e.

1989. január 28-án ebben a helyzetben adott interjút Pozsgay Imre államminiszter, az MSZMP KB Politikai Bizottsági tagja a rádió 168 óra című műsorának, amely úgy érkezett a magyar közéletbe, mint derült égből a villámcsapás. Pozsgay közölte, hogy a történelmi albizottság a kutatások alapján „népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt; egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek”, valamint, hogy „1956 nem ellenforradalom volt, hanem egy nemzeti érzékenységében, önbecsülésében a diktatúra által megtiport nép jogos felkelése, népfelkelés”.

1989. február 14-én a Történelmi Igazságtétel Bizottsága és az Igazságügyi Minisztérium megállapodott abban, hogy az áldozatok újratemetésére június 16-án kerül sor. Az MSZMP a temetést végül azzal a kitétellel engedélyezte, hogy az legyen a „nemzeti megbékélés napja”.

Temetés állami tiszteletadással

1989 áprilisában ötnapi kutatás után megtalálták Nagy Imre és mártírtársai földi maradványait arccal lefelé, kátránypapírba csomagolva. Ugyanebben a hónapban Németh Miklós kormányfő javasolta, hogy a temetés kormányzati lépés is legyen, a korabeli ítéleteket pedig jogsértőnek nevezte. A TIB követelésére 1989. május 10-én az Igazságügyi Minisztérium közzétette az 1956. december 20. és 1961. december 13. között a bíróságok által halálra ítéltek és kivégzettek névsorát: a listán 277 név szerepelt, később a további kutatások nyomán e szám módosult. Az MSZMP KB május 8-i ülésén Fejti György bejelentette: a Nagy Imre-per iratanyagának jogi értékelése nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a per tényállása nem megalapozott. Ezek után a per teljes anyaga a legfőbb ügyészhez került, s megkezdődött a felülvizsgálati eljárás.

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1989. május 26-án úgy döntött, hogy az MSZMP hivatalosan nem képviselteti magát a temetésen, de azon a párt tagjai részt vehetnek. A TIB az újratemetést kísérő demonstrációt országosan szervezte, de azt kérte, hogy ne koszorúzzanak azok, akiknek közük volt a megtorlásokhoz. Az Ellenzéki Kerekasztal a temetést megelőző napon, június 15-én 400–500 fő részvételével táblát helyezett el a kivégzés emlékére a Fő utcai ügyészség épületén.

1989. június 16-án a Hősök terén, a gyász fekete és fehér színeinek drapériájával bevont Műcsarnok lépcsőjén ravatalozták fel Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József koporsóját, valamint a tragédia minden mártírját és hősi halottját jelképező hatodik, üres koporsót. A kegyeleti aktus gigantikus díszleteit Bachmann Gábor és ifj. Rajk László tervezte. A ravatal mellett az áldozatok hozzátartozói, családtagjai, egykori rabtársak foglaltak helyet, a díszőrséget a Történelmi Igazságtétel Bizottság, a Politikai Foglyok Szövetsége és más szervezetek képviselői adták.

A szertartáson mintegy 250 ezer ember vett részt, az eseményeket élőben közvetítette a rádió és a televízió. Elsőként egykori ’56-osként Göncz Árpád beszélt, megnyitó szavait követően Vásárhelyi Miklós a Nagy Imre-csoport tagjai, Mécs Imre az ’56-os forradalmi ifjúság képviseletében, Rácz Sándor mint a Nagybudapesti Központi Munkástanács egykori elnöke, Zimányi Tibor három rendszer börtöneinek ismerőjeként, Király Béla az emigráció és a fegyveresek nevében, Orbán Viktor pedig az új generációs ifjúság nevében mondott beszédet. A TIB-bel történt megállapodásnak megfelelően a hatalom részéről Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, Németh Miklós miniszterelnök, Pozsgay Imre államminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes helyezett el koszorút. Lerótták kegyeletüket az egyházak, a diplomáciai testületek, valamint hazai és külföldi szervezetek képviselői.
A Hősök teréről 23 halottaskocsi, 30 személyautó és 52 autóbusz biztosított útvonalon vitte ki a koporsókat, az egyes szervezetek küldötteit és a hozzátartozókat a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájához, ahol az INCONNU-csoport 300 kopjafát állított. A temetőben a koszorúk elhelyezése után felolvasták a kivégzettek névsorát, az egyházi szertartást kérő hozzátartozók kívánságára a különböző felekezetek papjai szentelték meg a sírokat a kopjafák tövében. A síroknál a család által felkért személy mondott búcsúbeszédet: Nagy Imrét Méray Tibor író és Kopácsi Sándor, Budapest egykori rendőrfőkapitánya búcsúztatta. Végül a különböző felekezetek papjai ökumenikus imát mondtak és megáldották a 301-es parcellát.
A temetés után nem sokkal, 1989. július 6-án (a sors furcsa fintoraként épp Kádár János halálának napján) a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a legfőbb ügyész törvényességi óvása nyomán Nagy Imre és társai ítéletét hatályon kívül helyezte, az elítélteket bűncselekmény hiányában felmentette. (Múlt-kor)