A túlélők szerint a történet bármikor megismétlődhet, mert a megemelt bérektől nem szűnt meg a közszférát behálózó korrupció, ma sem vagyunk biztonságban, az egészségügyi ellátás sem javult. Pedig a téma nem merült feledésbe, a napokban friss felvételek is borzolták a kedélyeket, mégsem történik semmi.

Ahogy a 29 éve, 1990. június 13–15. között történt legnagyobb bányászjárás perében sem. Miután a román hatóságok érdemleges eredmény nélkül lezárták a dossziét, az Emberi Jogok Európai Bíróságának elítélő határozata kellett ahhoz, hogy 2015-ben újra megnyissák – és annyit haladtak vele, hogy idén májusban visszaküldték az egészet az ügyészségnek, eltörölve a vádakat mindenestül. Ezzel a húzással az emberiesség elleni bűntettekkel gyanúsított Ion Iliescu volt államfő és társai nyertek még néhány évet, a bányászjárásban elhunytak (a hivatalos adatok szerint négyen, mások szerint ennél sokkal többen vannak) hozzátartozói és a bántalmazottak (1000 és 1300 közötti számban) pedig továbbra is azok közé tartoznak, akiknek nem jár igazságtétel Romániában.

A sor azonban sokkal hosszabb. 1989 decemberétől kezdődik, amikor ezernél többen haltak és kétezernél többen sebesültek meg (a pontos szám nem ismert, mert sok áldozatot maguk a hatóságok tüntettek el, más esetekben pedig a hozzátartozók kerülték el a hatóságokat), és ezért közel harminc év után sem ítéltek el senkit, mindössze vádlottak vannak, élükön ugyanazzal a Ion Iliescuval. Aki valószínűleg Marosvásárhely fekete márciusáért is felelős, de ennek a pogromnak – amely ugyancsak felső vezérléssel pusztított (5 halottról és közel 300 sebesültről tudni) – még a kivizsgálása sem kezdődött el. Illetve elítéltek hét magyar és cigány embert – tüneményes gyorsasággal, hetek alatt –, a szervezőket, a valódi bűnösöket azonban nem keresi senki. A strasbourgi bíróság sem.

A román igazságszolgáltatás függetlenségén lovagoló hazai és külföldi politikusok azonban nemigen beszélnek ezekről az ügyekről. A hatás az egész társadalomra nézve romboló, egyik jele a magyarellenesség felerősödése, ami a többségnek fel sem tűnik, csak az ActiveWatch emberi jogi szervezet tette szóvá. És tavaly gyűjtött adataikra épülő jelentésük óta tovább romlott a helyzet. A zászló- és feliratperek és lelátói sovinizmus mellé bemázolt helységnévtáblák és pápalátogatási túlkapások kerülnek, az úzvölgyi temetőfoglalás – ahol az erőszakoskodó törvénysértők ellen nem léptek fel az erre hivatott szervek, csak két székelyföldi elöljárót büntettek meg –, no meg az ellopott magyar orvosi egyetem. Nem demokrácia és nem jogállam az, ahol ezek mind megtörténhetnek, büntetlenül.