A kézdivásárhelyi Lénárt Paula, aki április 19-én ünnepelte 23. születésnapját, immár három éve erősíti a tengerentúli Dartmouth College női kosárlabdacsapatát, és a 2018–2019-es szezonban az egyesület egyik meghatározó játékosa lett. Összesen 612 percet töltött a pályán, amivel ő volt az amerikai gárda ötödik legtöbbet játszó kosarasa. Kiváló teljesítményének köszönhetően lett a Big Greennek becézett gárda legjobb lepattanozója (összesen 190 leszedett labda), 169 szerzett pontjával (6,3 pontos meccsátlag) a csapat ötödik legeredményesebb játékosa volt. Ilyen mutatókkal nem volt meglepő, hogy behívták az olaszországi Nyári Universiadéra készülő román női kosárlabda-válogatottba. Ez jó apropót szolgáltatott arra, hogy találkozzunk a céhes városbeli kosaraslánnyal, aki örömmel fogadta el megkeresésünket.
– Üdv itthon. Hogy érzed magad? – kérdeztük az amerikai egyetemi bajnokságban 52-es számú mezben játszó háromszéki kosarast.
– Jól vagyok, köszönöm. Jólesik egy kicsit hazajönni. Most nem Amerikából érkeztem haza, hiszen az elmúlt tíz hetet Olaszországban töltöttem, ahol cserediák-program keretében tanultam. Így most csak egy rövid repülőút van mögöttem.
– Lénárt Paula neve nem ismeretlen a háromszéki kosárlabda-kedvelők körében, de azért sok mindent nem tudunk rólad. Kérlek, mesélj egy keveset magadról.
– Mit is mondhatnék... Kézdivásárhelyen születtem 1996-ban, általánosban a Petőfi Sándorban jártam, majd egy évet a Nagy Mózes Elméleti Líceumban tanultam. Ezután két évet Pécsett tanultam, majd következett egy esztendőt Szekszárdon. Innen kerültem ki az Egyesült Államokba, ahol előbb a Northfield Mount Hermon Schoolban jártam egy tizenharmadik osztályt, amely olyan előkészítő volt az egyetemre. Most a Dartmouth College-en tanulok, immár harmadik éven.
– Miként kerültél kapcsolatba a kosárlabdával, és miért éppen ezzel a sporttal?
– Ez jó kérdés – nevetett fel Paula. – Igazából apukám révén kedveltem meg ezt a sportágat, s már a járókában is kosárlabda volt a kezemben. Készült is rólam egy ilyen fotó, amely az egyik kedvenc képem. Amikor apukám az 1992–93-as korosztálynak indított csapatot, én is mentem. Igaz, nem játszottam sokat, de ott voltam.
– Szerelem volt első látásra/labdaleütésre?
– Nem, egyáltalán nem. Azt hiszem, csak akkor kezdtem megszeretni igazán a kosárlabdát, amikor saját korosztályommal voltam, és nem nagyobbakkal. Időközben barátaim is lettek, és lassan már edzésre is szerettem járni.
– A Kézdivásárhelyi SE volt a nevelőegyüttesed, majd magyarországi kitérővel kerültél ki az Egyesült Államokba. Hogy érzed ott magad? Éled az amerikai álmot?
– Jól érzem maga ott. Élem is meg nem is az amerikai álmot... Ha őszinte akarok lenni, eleinte nem az volt, nem azt kaptam, amit elképzeltem. Gyorsan hozzá kell tennem azonban: nem csalódtam, csak egy picit más élmény ott lenni, mint az, amit itthon elképzelünk. Azért ott sem minden tejből, vajból van, sőt! Annyira sok probléma van, hogy csak számolni tudja az ember. Egyáltalán nem bántam meg, hogy kimentem, hiszen rengeteg élménnyel gazdagodtam már.
– Az amerikai egyetemi kosárlabdát több divízióban játsszák, mi pedig a Division I-ben vagyunk (ezen kívül még van két másik divízió: a kettes és hármas). Ezen belül van mintegy 24–30 különböző liga, és a Dartmouth College a The Ivy League-ben szerepel. Mellettünk még ott van a Brown University, a Columbia University, a Cornell University, a Harvad, a University of Pennsylvania, a Princeton és a Yale. A bajnoki idényt az előszezon nyitja meg, amely októbertől januárig tart. Ebben az időszakban általában 14–15 mérkőzésünk van, jegyzik az eredményeket és a statisztikákat is, de ezek nem számítanak bele a bajnokságba. Január első hetével kezdődik maga a bajnokság úgy, hogy pénteken és szombaton van meccsünk. A küzdelemsorozat egészen március végéig tart. A Dartmouth College-nek ez idáig tizenhét bajnoki címe van, és jelenleg a tizennyolcadikra összpontosítunk. Mostani edzőm már hat szezonja irányítja a csapatot, és közel voltunk a tizennyolcadik cím megszerzéséhez.
– Csapatod idei 27 meccséből 25-ön kezdő voltál. Ez azt jelenti, hogy meghatározó játékosa vagy az együttesnek. Miként értékeled ezt?
– Idén nagyon jól kezdett a csapatunk, de a szezon vége felé mindenkin érződött a fáradtság. Az utolsó meccsünkön, amelyen a rájátszásba való jutás múlott, nagyon fáradtak voltunk, és rengeteg sérültünk is volt. Összességében véve, az eddigi három évemből a mostani volt a legpozitívabb. Az első szezonom horribilisre sikeredett, de a másodikban és a harmadikban úgy érzem, hogy jómagam és a csapat is szolid színvonalon játszott. Az együttesen belül konfliktusmentes évet tudunk magunk mögött, és remek volt a csapatszellem is. Azt kell mondanom, hogy a mostani volt az egyik legjobb szezonom, s jó szembesülni azzal, hogy számított rám az edzőnő, s ha nem kezdtem, akkor az sérülés miatt volt... Az önbizalmamnak mindenképp jót tett ez!
– Mit tanulsz a Dartmouth College-en?
– Mérnök szakra járok, és építész szeretnék lenni. Amerikában nem úgy kell elképzelni az egyetemet, mint itthon, hiszen itt nem kell már az első nap eldönteni, hogy mi szeretnél lenni. A Dartmouth egy liberális egyetem, az elején mindenből tanulsz egy picit, és a szakosodást is csak a második év feléig kell elhatározni. Én elsőévesként még úgy láttam, hogy a pszichológia érdekel, ezen belül a sportpszichológia, de aztán felvettem egy integrated design (integrált tervezés) órát. Ez az építészet és a mérnöki szak keveréke, amely nagyon megtetszett nekem.
– Hogy néz ki egy napod az egyetemen?
– Ez sok mindentől függ. Ősszel játsszuk az előszezon meccseit, és ekkor korán vannak az edzések. Idén úgy volt, hogy reggel 7–8 között volt a kondiedzés, s ha az órák között van időd, akkor bemész a terembe egy kicsit dobálni. Én heti két alkalommal „egyénizem”, azaz edzésen kívül egymagam dobálok. Miután végeztél az órákkal, megcsinálod a házit, majd jön az edzés. A tanév első felében a röplabdások vannak előnyben, így ők edzenek előbb. Így előfordul az is, hogy reggel hattól vagy éppen délután 4–7 között, vagy este 7–10 között van edzésem. Kikapcsolódásra is marad idő, leginkább hétvégén. Ilyenkor ellátogatunk a többi csapat meccseire, ha otthon van az amerikaifoci-együttesünk, akkor megnézzük őket. Én színházba szoktam még járni, szombat este pedig bulizni is kijárunk, és azért nem tesszük ezt pénteken, mert másnap reggel héttől edzésünk van. Mindenből van egy kicsi...
– Biztosan sokan és sokszor kérdezték azt, hogy mi leszel miután elvégzed az egyetemet.
– Ez még nagy kérdés, ami a nyár folyamán fog eldőlni... Mindenképp mesterizni szeretnék építészetből, de el kell határoznom, hogy ezt Amerikában teszem, vagy visszajövők Európába. Azt is el kell döntenem, hogy szeretnék-e tovább kosarazni vagy sem. Több opcióm is van, meglátjuk, mi lesz majd.
– Behívtak a nyári Universiadéra készülő román válogatottba. Örvendesz a felkérésnek?
– Igen – felelte mosolyogva, de határozottan a kézdivásárhelyi kosaraslány. – Amennyire nem szerettem kiskoromban válogatottba menni, most annyira szeretek. Jó érzés visszatérni oda, és olyanokkal játszani, akikkel 14–15 éves korunk óta kosarazunk együtt. Az Universiade számunkra nagy dolog, hiszen közel 30 év után hívták meg a női válogatottat, és úgy gondoltam, ezt nem hagyom ki.
– Mit gondolsz, a román válogatottnak előnyére válhat, hogy a keretben van öt Amerikában játszó kosarasa?
– Mindenképp, hiszen kint más színvonalon megy a kosárlabda, más ritmushoz, más fizikai felkészüléshez vagyunk szokva, és úgy gondolom, hogy mindenki, aki Amerikában játszik, csak emeli a válogatott nívóját.
– Június 20-án van a gyülekező, majd Târgoviștére mentek edzőtáborozni. Itt két erőfelmérő mérkőzésetek is lesz a magyar válogatottal. Mit vársz ezektől a meccsektől?
– Érdekes lesz! Én azért várom nagyon azt a két mérkőzést, mert jó lesz találkozni az egykori pécsi csapattársaimmal, akik a magyar keret nagy részét teszik ki. Rég nem láttuk egymást, így jó lesz összemérni erőnket, tudásunkat, hogy kiderüljön, ki hol áll. A magyar válogatott erős, így mindenképp jó felmérés lesz számunkra, hogy mennyire vagyunk készen az Universiadéra, hiszen nem kaptunk könnyű csoportot.
– Oroszországgal, Portugáliával és Argentínával vagytok egy csoportban. Túl lehet élni ezt a négyest?
– Túlélni igen, de hogy továbbjutunk-e, azt majd meglátjuk. Az orosz válogatott nagyon erős, még úgy is, hogy most a nemzeti csapatokban csak olyanok léphetnek pályára, akik egyetemisták. Mindegyik csapat magas színvonalon fog játszani.
– Te személyesen milyen eredménnyel lennél elégedett?
– Azért is fogadtam el a válogatottbeli meghívót, mert az Universiadén való szereplés jó tanulási lehetőség számomra. Remek az, hogy erős csapatokkal találkozunk. Én nem is feltétlenül eredményt várok magunktól, mint inkább azt, hogy élvezzük a játékot, és hozzuk ki a maximumot ebből a lehetőségből.
– Befejezésül: mikor látunk Sepsiszentgyörgyön kosarazni vagy éppen Sepsiszentgyörgynek játszani?
– Nagyon hívogatnak... Talán a jövőben még ez is előfordulhat. Sajnos, nem tudok konkrét választ adni erre a kérdésre, de minden elképzelhető.
