A Budapesten élő Balogh Sándor nyugalmazott középiskolai tanár Dálnok jótevője, tizennégy lakást vásárolt távoli rokonainak, illetve nincstelen, sokgyermekes családoknak. Az utolsó, tizennegyedik házat, egy háromszobás tömbházlakást a napokban vásárolta meg Kézdivásárhelyen egy két gyermekét egyedül nevelő asszonynak.
Balogh Sándorra Bartók Ede Ottó polgármester hívta fel lapunk figyelmét. A kilencvenesztendős férfi 2015. óta Dálnok díszpolgára, ez év március 15. óta pedig a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje. Utóbbit Áder János, Magyarország köztársasági elnöke ítélte oda neki „a segítségre szoruló gyermekek felkarolása és a nehéz helyzetben lévő emberek támogatása érdekében végzett tevékenysége, valamint emberségre és hazaszeretetre nevelő pedagógusi munkája elismeréseként”. Balogh Sándor székely ősökkel is rendelkezik, nagymamája futásfalvi, tizenegy gyermekes családban nőtt fel. A nyugalmazott pedagógus hosszú élete során bejárta a nagyvilágot, ötvennégy országban fordult meg, de az utóbbi évtizedekben minden nyáron több időt tölt a Székelyföldön, főleg Háromszéken.
Futásfalvi nagymama
Először arra kértük, hogy beszéljen nem mindennapi életútjáról és arról, hogyan került közel három évtizedes kapcsolatba vidékünkkel, elsősorban Dálnokkal.
– Futásfalvi nagyanyámat, aki nem végzett semmiféle felsőbb iskolát, az édesanyja elengedte Magyarországra, ahol egy család befogadta, megszerette, mivel jó munkaerő, becsületes lány volt. Soha többé nem látta a szüleit és testvéreit. Jómagam kilencven esztendővel ezelőtt Kunszentmiklóson, a Budapesttől hatvan kilométerre délre fekvő kisvárosban születtem. Hat-hétéves koromban kerültem nagyanyámhoz. Ő negyvenöt éven át úri családoknál kereste meg mosónőként a kenyerét. Már kilencévesen minden nyáron aratni és csépelni jártam. Tanulni nagyon szerettem, a gimnáziumban is éltanuló voltam. Leventeintézetbe is beiratkoztam. Megnősültem, egy csendőr diplomás lányát vettem el, amiért a párt megdorgált. Szó sem lehetett róla, hogy visszalépjek, szerelmes voltam, gyermeket akartam. Házasságkötésünk után nyolc hónappal a feleségem agyvelőgyulladásban elhunyt. Akkor már 1957-et írt a naptár.
Én református vallású vagyok, de a nagy lelki válságot egy katolikus püspöknek köszönhetően vészeltem át, aki azt írta: „Légy olyan, mint a madár, mely alól, ha kivágják a fát, nem zuhan le, hanem még magasabbra repül.” Ez a mondat egész életemet meghatározta. Feleségem halála után rögtön beiratkoztam a szegedi egyetemre, akkor vált lehetővé, hogy nyugati nyelveket is tanuljanak Magyarországon. Jómagam német–angol szakra jelentkeztem, és azt is végeztem. Még nem volt meg az oklevelem, de átvittek a gimnáziumba, mert nem volt német–angol szakos tanár. 1963-ban végeztem, angol–német szakos középiskolai tanár lettem szülővárosomban, Kunszentmiklóson. Kiutaztam Nyugatra, két hétig voltam Németországban, Londonban részt vettem egy BBC-tanfolyamon. Hazamentem, de másodszor már nem engedtek ki Németországba. A BBC-tanfolyamon megismerkedtem egy dán pedagógussal, és így beírtam az útlevélkérésembe Dániát, s meghívóként az ő nevét. Oda megkaptam az útlevelet. Rögtön beiratkoztam egy dán nyelvtanfolyamra, és fél év után már óraadó tanárként egy gimnáziumban tanítottam. Dánia után Svédország következett, ahol beiratkoztam az egyetemre. Fél évre rá a rendőrségre hívtak és tudomásomra hozták, hogy nem maradhatok Svédországban.
Tizenhét év Németországban
Nem mentem vissza Dániába, hanem Németországba utaztam, s Tübingenben telepedtem le. Nagyon megszerettem a németeket. Tizenhét évig egy német iskolában tanítottam főleg angolt, de a bevándorlók gyermekeinek spanyolt is oktattam összesen heti huszonnyolc órában. Német állampolgár lettem, de le kellett mondanom a magyar állampolgárságról. 1989 után visszaköltöztem Magyarországra, s közben leveleztem a Sepsiszentgyörgyön élő rokonaimmal is. 1991-ben jutottam először el Erdélybe, Sepsiszentgyörgyön vásároltam magamnak egy tömbházlakást, beiratkoztam az RMDSZ-be. Sepsiszentgyörgyről jártam ki a rendkívül szegény dálnoki rokonokhoz. A Hadnagy-kúria magtári részében laktak, amit a Hadnagy család visszakapott. Hatgyermekes családról volt szó. Az első lakást 1991-ben Dálnokon nekik vásároltam meg. Azóta minden nyaramat az Alpokban és Dálnokon töltöm. Eddig harmincháromszor voltam a csodás hegyekben, s idén is készülök oda. Dálnokon tizenhárom házat vásároltam, azokat mind elajándékoztam. Olyan ingatlan is volt, amit fel is újíttattam.
Volt, aki visszaélt jóságával
– Többször csalódott azokban, akiknek önzetlenül segített.
– 2017-ben saját rokonaim okoztak csalódást. A tizenhárom család közül, akiknek házat vásároltam, egy sem köszönte meg, de én ebből nem csináltam problémát. Idén, év elején szereztem tudomást arról, hogy egy innen Németországba kiment férfi elhanyagolta az itthon maradt családját, el is kellett költözniük a dálnoki házukból. Eldöntöttem, hogy segítek nekik, lakást vásárolok számukra – most ezért vagyok itt. Az egyház tanítása szerint a jókedvű adakozókat szereti és megáldja az Isten. Én ilyen jókedvű adakozó vagyok. Nekem vissza kell jönnöm Erdélybe, a Székelyföldre...
