Falunapok Zágonban

2008. szeptember 3., szerda, Közélet

A zágoni rendezvényen részt vett a falu apraja-nagyja, magyarok és románok egyaránt. Jelen voltak a község testvértelepülései: Kisköre, Borjád és Kocsér küldöttségei, a megye elöljárói és számos, idegenből érkezett vendég. Kis József polgármester elmondta: az önkormányzat által immár ötödik alkalommal megszervezett falunapok a szürke hétköznapokból való kikapcsolódást, Zágon hagyományainak, kultúrájának ápolását és megismertetését, ugyanakkor ezen értékek idegenforgalomba való beszövését szolgálják. A rendezvény a községháza előtti téren zajlott, ahol a színpadot szép rendben felsorakozott lacikonyhák és sörsátrak vették körül.

A főzőverseny magyarországi, kovásznai és zágoni résztvevői a községháza melletti utcában állították fel bográcsaikat, amelyekben zágoni ínyencségek készültek juh-, szarvas- és vaddisznóhúsból. Mellettük Bartha Ernő egy közel négyszáz kilogrammos ökröt sütött nyárson. A zsűri — melynek tagjai Lengyelországból, Hawaiiból és Szlová­kiából érkeztek — minden csapatot díjazott. A közönséget délután néptáncegyüttesek, este népdalénekesek szórakoztatták, a futballrajongók barátságos labdarúgó-mérkőzéseken szurkolhattak kedvenc helybéli csapataiknak. A sepsiszentgyörgyi Auto Crono szervezésében ügyességi autóversenyre is sor került a színpad előtti aszfalton. Este a Másfél deci koncertje után Lagzi Lajcsi és zenekara énekelt, utóbbiak Kis József polgármester szerint barátságból ingyen léptek fel. Lajcsi koncertjének nagy közönségsikere volt, hiszen a környező településekről is sokan eljöttek, hogy meghallgassák mulatós dalait. Ezután egy ,,velős" tűzijáték következett, majd utcabál zárta a rendezvényt, amelyen Kaly és a Szivárvány biztosította a talpalávalót.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 565
szavazógép
2008-09-03: Közélet - Bogdán László:

Bandaharcok Craiován (Magasles)

Hogy a craiovai klánok között kíméletlen harc folyik a hatalomért, az most, az egyik hírhedett alvilági figura különös halála után, mindenki előtt világos lehet. A Caiacnak becézett Mihai Pîrvu egyik üzletfelével pókerezett az oltyán főváros egyik kaszinójában. Miután ötvenezer eurót nyert, partnere, Cătălin Mavrichie éles hangon kért elégtételt, csalással vádolva Pîrvut, aki késsel támadt rá, Mavrichie pedig többször rálőtt, Pîrvu reggelre belehalt sérüléseibe.
2008-09-03: Közélet - Hecser László:

Trabantosok egymás közt

A szocialista gépjárműipar csodájának számító Trabantoknak ma is népes táboruk van: a hét végén Baróton ötödik alkalommal megszervezett Erdővidéki Trabantosok Találkozóján a húsz gépkocsi-tulajdonos mellett mintegy száz érdeklődő is megjelent. A szervezők — Vajda György, Simon József és Tókos József — igyekeztek úgy összeállítani a programot, hogy a látogatóknak is legyen, mit megtekinteniük, min szórakozniuk. Népszerűnek bizonyult a virslievés (az anyósülés felől kihajolva kellett elfogyasztani a rúdra felkötött és összemustározott kolbászkát) és a koronakerék célba dobása, de bizonyítani lehetett azt is, hogy a trabis sofőrök nem gyenge fiúk, s képesek a pótkerekeket hosszabb ideig kifeszített karral tartani.