Egy királynak volt egy gyönyörű és nagyon okos leánya. Sajnos, egy ismeretlen betegség gyötörte. Ahogyan növekedett, úgy gyengültek kezei és lábai, látása és hallása is csökkent. Sok orvos igyekezett őt meggyógyítani, de hiábavaló volt minden. Egy öreg bölcs is jelentkezett, hogy meggyógyítja a hercegnőt, mert ő ismeri az élet minden titkát. Az udvarnokok kérték az öreget, hogy segítsen. Az idős bölcs adott a királylánynak egy fűzfa kosarat, amelynek fedele is volt.
– Vigyázz rá és meggyógyulsz! – hangzott az ígéret.
A hercegnő nagyon örvendett, és várakozástól fűtve nyitotta ki a kosár fedelét. Amit azonban látott, nem volt megnyugtató, sokkal fájdalmasabb volt, mint az ő esete. A kosárban ugyanis egy csecsemő feküdt fekélyes kiütésekkel, szinte reménytelen helyzetben. A hercegnő szívében a részvét a gyermek iránt annyira megerősödött, hogy nagy elhatározása született: gondozni fogja a csecsemőt és embert nevel belőle.
Így ápolta, gondozta, ringatta és kényeztette. Minden finomsággal elhalmozta, és mosolyogva öltöztette mindennap. Lázas betegségében ápolta és tisztába is tette, éjjel-nappal mellette volt. Mindez nem volt ám egyszerű: érezte, hogy ő maga közben nagyon sokszor elfáradt ebben a feladatban.
Hét esztendő múlva valami hihetetlen dolog történt. Egy szép reggelen a gyermek nevetve ébredt, és elkezdett járni is. A hercegnő ölbe vette, énekelt, táncolt és nevetett örömében. Szinte megszépülve tartotta a meggyógyult gyermeket a kezében. Észre sem vette, hogy ő is meggyógyult.
Uram,
amikor éhes vagyok,
küldj valakit, akinek élelemre van szüksége;
amikor szomjazom,
küldj valakit, akinek vízre van szüksége;
amikor fázom, akkor is küldj valakit,
akinek melegre van szüksége;
amikor szenvedek,
küldj valakit, akit meg kell vigasztalni;
amikor nincstelen vagyok,
küldj valakit, aki szegényebb, mint én;
amikor nincsen időm,
küldj valakit, akinek egy kicsit segíthetek;
amikor bátortalan vagyok,
küldj valakit, akit bátorítani kell;
amikor megértésre vágyom,
küldj valakit, akit meg kell érteni;
amikor szeretném, hogy gondomat viseljék,
küldj valakit, akinek gondját viselhetem;
amikor magamra gondolok,
fordítsd gondolataimat mások felé.
