Öregszem már, és nincsenek különösebb közgazdasági ismereteim – talán ezért nem értem, nem tudom felfogni, hogy miképpen határozták meg hazánkban a fizetéseket, nyugdíjakat, a gyermekek után járó juttatásokat, a családtámogatások mértékét... Hogyan lehet akkora fizetéseket, nyugdíjakat adni az ügyészeknek, bíróknak, rendőröknek, szekusoknak, képviselőknek, szenátoroknak?! Mi volt az alap, amiről indultak?
Nem támadok, nem politizálok, de nyitott szemmel járok. Emlékeimből felidézem a mi kis városunk múltjának egy szeletét. Látom a Gábor Áron téren állomásozó konflisokat. Ezek szolgálták ki a várost és környékét. Később megjelent a magántőke, Kiss Géza bácsi két autóbusza. Félóránként közlekedtek az állomás és a régi Szemerja között a központon át. Aztán változtak az idők. Eltűntek a konflisok, eltűntek Kiss Géza autóbuszai, kitúrták őket a szocialista világ vívmányai, a Tudor Vladimirescu autóbuszok, amelyek 50 baniért röpítettek a központból az állomásra vagy Szemerjára, a Büdös-kúti végállomásig. Akkor nem volt ez a modern piacgazdaság, nem volt az EU, de a buszjegy ára évtizedekig nem változott. Az akkori „Igó” a városi szállítást szolgálva nem ment csődbe. A múlt század hetvenes éveiben viszonylag jól éltünk, nyugalom volt, és éreztünk némi fejlődést.
Aztán jöttek a nyolcvanas évek, a romlás napjai. A kommunista világ ingadozni kezdett, drágult az üzemanyag, eltűnt a vaj, a hús… s megjelent a „kartellára” (jegyre) osztott élelem, a havi 15 liter üzemanyag – a végén már csak annyi, amivel kiértünk a benzinkútig… A húr addig feszült, amíg elpattant. Lett nagy felfordulás, szent karácsony másodnapján, keresztényként lelőtték „a nép legszeretettebb fiát, a Kárpátok géniuszát”, Nicolae Ceauşescu diktátort és „tudós akadémikus” nejét. Nem sírjuk vissza őket, de azon elgondolkozhatunk, hogy mit is hozott az új világ. Ezt akartuk? Tudom, hogy ebben az országban erkölcsi válság van, de valamin változtatni kellene!
Orbán-Barra Gábor
