Hírsaláta

2019. július 1., hétfő, Belföld

NEM JUTNAK EL AZ ISKOLÁBA. Több évvel az iskolabuszok romániai bevezetése után is a diákok szállításának megoldatlansága a legfőbb oka annak, hogy a tanulók jelentős hányada korán abbahagyja az iskolát.

Romániában az iskolaelhagyás kimagaslóan nagy, a diákok több mint 18 százaléka nem fejezi be a kötelező osztályokat. A korai iskolaelhagyás legfőbb oka, hogy a tanulók fizikailag nem jutnak el az iskolába – derült ki a Romániai Akadémiai Társaság civil szervezet közoktatási jelentéséből. A korai iskolaelhagyás drámai mértékét nem lehet egyetlen intézkedéssel csökkenteni, integrált intézkedéscsomagra van szükség – főként azok esetében, akik nem tudnak azon a településen iskolába járni, ahol laknak, illetve az anyagilag hátrányos helyzetű gyermekek esetében –, hogy a rendszer egyetlen gyermeket se hagyjon lemorzsolódni. A dokumentum szerint az állami hatóságok nem is ismerik pontosan az ingázó gyermekek helyzetét. A tanulók utaztatásának rendezése mellett hozzá kell fogni bentlakásokat, iskolai menzákat építeni és működtetni, hogy ne a gyermekek lakóhelye és anyagi helyzete döntse el a jövőjüket. Ecaterina Andronescu tanügyminiszter év elején minden iskolásnak táblagépet, minden iskolának okostáblát és a vidéki településeknek 2300 új iskolabuszt ígért. (Főtér)

FIATAL SZAKEMBERT TÁMOGATNAK. A 33 éves Bálint Csaba közgazdászt javasolja az RMDSZ a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsába. „Az OTP Bank Románia makrogazdasági elemzője, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság tagja 1986-ban született Bihar megyében. Fiatal kora ellenére jelentős szakmai elismerések birtokosa: Bálint Csabát legpontosabb makrogazdasági elemzéséért a londoni székhelyű Consensus Economics gazdasági kutatócég is díjazta. A képviselőház és a szenátus pénzügyi szakbizottságaiban kedden lesz a meghallgatás, ezt követően együttes plénumon döntenek a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának összetételéről” – közölte a szövetség. A szenátus és a képviselőház július 3-án ül össze rendkívüli ülésre, hogy kinevezze a nemzeti bank igazgatótanácsának tagjait. (Agerpres)

MESTERMUNKA. Csak nagy nehézségek árán tudnak otthonaikból kimenni egy suceavai utca lakosai, miután a házaik előtt elhaladó út korszerűsítési munkálatai befejeződtek. A kivitelezés során néhol mintegy másfél méterrel megemelték az utat, így az ott lakók közül sokan létrán jutnak ki udvaraikról, vagy térdre ereszkedve másznak fel az útra, és van, aki megsérült, miközben távozni készült otthonról. Suceava polgármestere, Ioan Lungu azt mondta, tudomása van a történtekről, az önkormányzat igyekszik minél előbb orvosolni a helyzetet az építő költségén. (Digi24)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1202
szavazógép
2019-07-01: Belföld - :

Viorica Dăncilăt választották az SZDP elnökévé

Viorica Dăncilă miniszterelnököt választották elsöprő többséggel a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnökévé a legnagyobb kormánypárt szombati tisztújító kongresszusán.
2019-07-01: Közélet - Fekete Réka:

Két diák pórul járt (Végleges a nyolcadikosok eredménye)

A szombaton kihirdetett végleges eredmények szerint mind a három tantárgyból több az ötösnél nagyobb jegy Háromszéken a fellebbezés előtti adatokhoz képest, de két diákkal mégis kevesebb azok száma, akiknek sikerült a záróvizsgájuk. Ezáltal 68,10 százalékról 67,97 százalékra csökkent a megyei teljesítmény.