Legalábbis elképzelése szerint megy időben, de hát rosszul képzeli. Hál’ istennek, van megoldás. Másik orvos majd felírja, nála még van hely belátható időn belül. Megvan az időpont, pár perccel hamarább odamegy, hogy biztos legyen a dolgában. Nem kellett volna. Jó félórás késéssel kezdődik minden, csúszik az egész lista. Emberünk utolsó a névsorban, másfél órát várakozik, hogy végre bekerüljön. Lassan ehhez is hozzá lehet szokni, a folyosón senki sem zsummog, ismerős már a helyzet. Borul az egész nap, újratervezésre van szükség, de sebaj, megvan a papiros, halleluja!

Trappol is boldogan a gyógyszertárba, ahol már ismerik. Kedvesek, segítőkészek. Alig nyit be, már mosolyognak rá. Azért ez nem rossz. A gyógyszert meg kell rendelni, nem úgy van ám, hogy ott a polcon, fiókban csak úgy. De ezt is tudja, ezért sem várja meg, hogy elfogyjanak a kis sárga pirulák. Még egy hétig kitartanak. Szóval, bevett rutin szerint elveszik a receptet, feljegyzik a telefonszámát, még aznap megrendelik a gyógyszert, majd hívják. Idáig stimmel. Vált még pár szót a kedves gyógyszerésznővel, aztán megy dolgára.

Telnek a napok, nem hívják, fogynak a kis sárga pirulák. Nem vár tovább, betér újra a gyógyszertárba. Most másik kedves hölgy mondja, hogy még nem jeleztek Bukarestből, merthogy onnan kéne érkezniük a kis sárga bigyuláknak. Amelyek egyébként nem torokfájásra kellenek. Sajnálja, esetleg meg lehet próbálni máshol, ha sürgős, de nem sok esély van rá, hogy sikerrel járna. Emberünk inkább vár még, utánanéz, hátha talál otthon a fiók mélyén vagy valamelyik táska alján megbújva elkallódott kis pirulát. Ezzel a kedves hölggyel is vált pár szót, és megtudja, hogy ohó, nem csak ez a gyógyszer hiánycikk. Többféle elég komoly betegségre nem lehet beszerezni, amit kell. Miért is? Azért jó lenne ezt megérteni. Mert az én kútfejembe valahogy ez nem megy be. Tudjuk azt jól, hogy nagyon nem stimmelnek a dolgok az egészégügy(ünk) háza táján (sem), de ez már nem vicc. Az emberek nem jókedvükben szedegetik a némelykor életmentő vagy -hosszabbító piruláikat, nem savanyúcukorkáért térnek be a gyógyszertárba. Emberünk hazamegy és tovább várakozik a telefonhívásra. Ha netalán a központból jelzik, hogy megvannak a pirulái, akkor máris szólnak neki a gyógyszertárból, hogy mehet. Vagy megy magától, legalább elcseverészik a szimpatikus hölgyekkel.

A következő receptírásra három hónapra előre programáltatta magát. Olyan isten nincs, hogy pont akkor ne tudjon menni. Ha csak vénasszonyok nem potyognak az égből, ott lesz elsőnek az ajtóban. Mert az egészség mindennél fontosabb. Nem?