Lehajtott fejjel

2019. július 5., péntek, Nyílttér

Néztem, többször is megnéztem, több változatban is az úzvölgyi eseményekről készült felvételeket. Szomorúság, bűntudat, felelősségérzet, cselekvési tehetetlenség kavarog bennem. Kerestem egy arcot, egy tekintetet a temetőt ostromlók között. Senki, aki megállítani akarná az áradatot, még Egervár ostroma is felrémlett bennem, ilyen eszeveszett elszántsággal rohanhattak neki a bevehetetlennek tűnő várfalaknak a felbőszített török seregek, minden bizonnyal, közöttük is akadtak, akik azt sem tudták, hová rohannak, mint most sem. Én azért hiszem, ha az ostromlók között akadtak volna páran, akik tudták, miről van szó, nem lehetett volna ilyen súlyos a monológszerű küzdelem.

Magam előtt látom a terhes fiatalasszonyt, aki háromszínű lobogóval a kezében ugrik bele a vizesárokba, s tör magának utat a talán nem is ismert, soha nem hallott harcmezőre. Szovjet tankok törték pozdorjává az ’56-os Budapesten az útjukat álló kerítéseket, itt felhergelt férfiak zúzták szét percek alatt a kaput és kerítést, amelyet embertársaik heteken, hónapokon át építettek...

És mégis! Látok egy lányt, akinél észreveszem az elszörnyedést. Kiszáll a rohanó tömegből, ahogy tud, félreáll, elszenvedi a történteket, de pillanatok alatt kisodorják a képből, ki tudja, hol állt meg.

Az azóta eltelt napok során sokszor megálltam az utcán, szólni egy-két szót az ismerősökkel, de be kell vallanom, lehajtott fejjel mentem tovább, ha régebbi román ismerőseim, barátaim mellé sodródtam. Vajon mit gondolnak ők, akik annyi évtizede velünk együtt koptatják a járdát, s mit gondoljak én róluk, akiknek meg kellene szólalniuk, mert azt nem tudom elhinni, hogy nem mellettünk, nem érdekünkben szólnának. Nem akarnak megszólalni? Nem mernek?

Vagy három évtizeddel ezelőtt, amikor harc indult a mai Mikes Kelemen Főgimnázium megalakításáért, s a román tagozatosok nem engedtek, mondtam az egyiküknek, ha én román lennék, követelném a román tannyelvű iskolát. Ám a válasza meglepő volt: vannak, akik akarnák, de nem merik hangoztatni, mert nem cél a különválás. Hát igen, így megyünk el egymás mellett, lehajtott fejjel, egymás szemébe sem nézünk, mert valami fáj, nagyon fáj mindannyiunkban ott belül...

Péter Sándor

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 511
szavazógép
2019-07-05: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Aláírásgyűjtés
A Székely Nemzeti Tanács a nemzeti régiókért európai uniós polgári kezdeményezéséhez aláírásokat gyűjt Sepsiszentgyörgyön a Gróf Mikó Imre-szobor környékén ma 12–16 óráig. Székelyföldért megmozgatjuk Európát! Írja alá Ön is!
2019-07-05: Nyílttér - :

Szabadtéri Európa

Open Air Europe (Szabadtéri Európa) címmel ifjúsági csereprogramot szervezett a kecskeméti Családok Határtalanul Alapítvány a magyarországi Galyatetőn június 16–23. között. A nyolcnapos rendezvénybe partnerként kapcsolódott be a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület, amelynek köszönhetően Derzsi Katalin és Ráduly Attila vezetésével 13 kézdiszéki (kézdivásárhelyi, csernátoni, albisi és gelencei) fiatal is eljuthatott a csodálatos Mátrába.