Érdeklődéssel olvastam a brazíliai magyar cserkészekről a Háromszék június 20-ai számában. Nyári vakáció idején nem árt többet foglalkozni a huszadik század egyik nagy hatású ifjúsági mozgalmával, amelynek alapítója, Robert Baden-Powell tábornok 1907-ben a dél-angliai Brownsea szigetén szervezte meg az első cserkésztábort.
A fegyelmezett, katonás szellem, a sokszínű tevékenység az önművelésben, jellemfejlesztésben segített. Talán ennek köszönhető, hogy a cserkészet az egész világon elterjedt.
Magyarországon 1912-ben alakult meg a cserkészszövetség, a kommunista időkben betiltották, de 1989 után újjászerveződött. A romániai magyar cserkészet is reneszánszát éli, Sepsiszentgyörgyön több csapat is működik, öröm látni, hogy a közösségi rendezvényeken, eseményeken jelen vannak fiataljaink, és egyenruhájukhoz illő módon példát mutatnak tisztelettudásból.
A magyar cserkészmozgalom legnagyobb alakja gróf Teleki Pál volt, akit valóságos kultusz övezett a cserkészsajtóban és a csapatoknál. Emlékét újságcikkek és szertartások tömege, országos rendezvények, emléktúrák őrzik, 1941-ben hegycsúcsot is elneveztek róla a Kelemen-havasokban. Számára a cserkészet magától értetődő, ám egyik legfontosabb eleme volt – a kötelességteljesítés és a műveltség erősítésével – a nemzetnevelésnek, a hazaszeret korszerű kifejezésének. A magyar cserkészszövetség szilárd valláserkölcsi alapra építkezve formálta az ifjúságot. A belépés önkéntes volt és maradt, nincs semmi kényszer, a tevékenység pedig érdekes. A mozgalom törvényeiben és a tagok fogadalmaiban Isten és a haza iránti hűség, a természet és az embertársak szeretete és védelme, a segítségnyújtás is szerepel, csupa olyan elv, amire ma is nagy szükség van...
Ferenczy L. Tibor
