Farkas Réka
Visszaüt a kormány általános, minden közalkalmazottat egyformán érintő fizetésemelése, szépen lassan kiderül ugyanis, sem munkájuk minősége, sem elégedettségük nem lett nagyobb. Szükség volt a bérek kiigazítására, ám a módszer, amelyet a szociáldemokrata kormány választott, egyáltalán nem bizonyult hatékonynak. Nemcsak az a gond, hogy Romániában ismét jelentősen többet keresnek azok, akik az államnak dolgoznak, mint a magánszférában tevékenykedők, hanem az is, hogy ugyanakkora fizetést kap a rossz tanár, mint a jó, a gyenge orvos, mint szakértő kollégája, az unott, undok tisztviselő, mint a szolgálatkész, kedves. És minden utólagos korrekcióra tett próbálkozás elégedetlenséget szül, kimutatja, mennyire rosszul, fejetlenül működik az adott ágazat.
Jó egy évvel a jelentős egészségügyi béremelés után kezdte fontolgatni a minisztérium, hogy teljesítményalapúvá tenné az orvosok fizetését. Amint Sorina Pintea tárcavezető fogalmazott, nem méltányos, hogy ugyanannyit keressen az az orvos, aki öt műtétet végez, mint az, aki harmincat, s ígérte, kidolgoznak egy szabályzatot, amely alapján az osztályvezetők kiszámíthatják, hogy melyik kollégájuk mennyit érdemel. S bár a miniszter asszony rögtön pontosított, hogy senki bére nem csökken, a szakszervezetek zúgolódni kezdtek, és nagyszabású tiltakozássorozatot helyeztek kilátásba. Érveik között akadnak megfontolandóak, például, hogy kiszolgáltatottá válnak az orvosok, de azon is érdemes elgondolkodni, ha a műtétek száma alapján fizetik őket, nem fektetik-e kés alá szükségtelenül is a pácienseket.
Ha átgondoltan, megfontoltan emelik tavaly a fizetéseket, számos jelenlegi gond kiküszöbölhető lett volna. Most minden javító szándékú kezdeményezés megmutatja, hány ezer sebből vérzik a rendszer. Megemelték a fizetéseket, de nem rendeltek mellé elegendő pénzt, így a kórházak adósságokat görgetnek, hogy eleget tegyenek a jogszabályi előírásoknak. Az egészségügyi biztosítóval kötött szerződések – ezeken keresztül biztosítja a kormány a kórházak állami finanszírozását – furcsa anomáliákat tartalmaznak, egyáltalán nem a minőségi gyógyítást és nem a fejlődést szolgálják. Például többet kap egy kórház egy szívinfarktusban meghalt beteg után, mint akkor, ha a páciens gyógyultan távozik, vagy kevesebbet fizet a biztosító a korszerű, laparoszkópos műtétekért, mint a klasszikus változatért.
Bőséggel lenne mit rendbe tenni az egészségügy háza táján, és nagy szükség van arra az átfogó törvényre, amelyet őszre ígért a miniszter, csakhogy ha ezt nem a szakmával egyeztetve, átgondoltan készítik elő, hanem a szociáldemokratákra oly jellemző módon, a közelgő választások nyomása alatt, félő, nem minőségi javuláshoz, hanem még nagyobb káoszhoz vezet majd. Az egészségügy továbbra is feneketlen zsákként nyeli a pénzt, de a betegek semmiféle javulást nem érzékelnek. Az orvosok többsége – tisztelet a kivételnek – pont úgy elvárja a hálapénzt, mint a béremelések előtt, a szolgáltatások minősége ugyanolyan gyatra, mint korábban, és most majd azért is retteghet a páciens, hogy kés alá kerül akkor is, ha nem indokolt.
