Azt hitte a kutya, hogy a farkas a legerősebb. Felkereste hát, és azt mondta neki:
– Hallod-e, farkas! Éljünk eztán együtt!
– Jól van, én nem bánom – felelte a farkas. Attól fogva együtt éltek.

A kutya egyszer csörtetést hallott az erdőben, és ugatni kezdett.
– Ne ugass, kutya – csöndesítette a farkas –, mert idejön a medve, és mindkettőnket széttép.
„Ahá – gondolta a kutya – úgy látszik, a medve a legerősebb a világon, mert még a farkas is fél tőle!”
Otthagyta hát a farkast, és ment tovább az erdőben, hogy megkeresse a medvét. Meg is találta, és azt mondta neki:
– Hallod-e, medve! Éljünk eztán együtt!
– Jól van, éljünk – állott rá a medve.
Attól kezdve együtt élt a kutya meg a medve.

A kutya egy éjszaka megint neszt hallott az erdőben. Hangos ugatásba kezdett. Megijedt a medve, és rámordult:
– Hallgass, te kutya, mert meghallja az oroszlán. Idejön és felfal téged is, engem is!
„Hát nem a medve a legerősebb, ha fél az oroszlántól! – gondolta a kutya. – Úgy látszik, az oroszlán a legerősebb a világon!” Futott az oroszlánhoz. így szólt hozzá:
– Éljünk együtt, oroszlán!
– Nem bánom, legyen úgy! – felelte az oroszlán. Attól fogva együtt éltek.

Nem sok idő telt el – a kutya egy éjszaka megint ugatni kezdett. Az oroszlán csöndesíteni kezdte:
– Ne ugass, kutya: idejön az ember, ránk fogja a rettenetes vasat, és megöl mindkettőnket!
„Úgy látszik, nem is az oroszlán a legerősebb – gondolta a kutya –, hanem az ember!”
Azzal elfutott, hogy megkeresse az embert. Amikor rátalált, azt mondta neki:
– Hallod-e, ember! Éljünk eztán együtt.
Ráállott az ember, és kunyhójába vezette a kutyát. A kutya egy éjjel zajt hallott, és ugatni kezdett.

Az ember felébredt. Nem hogy csöndesítette volna a kutyát, de rákiáltott:
– Hangosabban ugass, kutyám! Hangosabban! A kutya akkor látta, hogy az ember nem fél semmitől, és ő a legerősebb a világon.

Azóta az emberrel él, és hűségesen szolgálja.