– Mi volt az apropója a lemez létrejöttének?

– Az album leginkább a nagyközönségnek köszönhető, illetve a támogatóinknak, akik már jó pár éve felajánlották a segítségüket abban, hogy felvehessük az anyagot. A Halmos Béla-program, a Bethlen Gábor Alap is adott jelentősebb támogatást, magánemberek is segítettek, például Vince Feri bácsi Hajdúszoboszlóról. Gyimesben szintén akadt sok jóakaratú ember, aki hozzájárult ahhoz, hogy megjelenhessen a CD, ami azért fontos, hogy a saját kultúránkat meg tudjuk mutatni.

– 2014-ben nyerte meg a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató közönségdíját: valahol ez az elismerés is közrejátszott abban, hogy mindez megvalósulhatott?

– Tulajdonképpen ez volt az előzménye, annál is inkább, mert a következő évben tanítványom, Vrencsán Anita a népzenei tehetségkutató gyerekeknek szervezett versenyén szintén különdíjasként végzett. Kosteleken működik egy fiatal zenészekből álló zenekar, a Zúgató, őket is szívesen beneveztük volna az utóbbi műsorba, de koruk miatt már nem fértek be a mezőnybe. Rendszeresen fellépünk velük rendezvényeken, és szerettük volna, ha valahogy azért megismeri őket a közönség: kiváló zenészek, egyikük a Zeneakadémia népzene tanszakán tanul majd szeptembertől. Mert Kostelekről tudni kell, hogy ebben a kicsike közösségben sok tehetséges gyermek van.

– Milyen zenei anyag hallható a lemezen?

– Leginkább a falunké, Kosteleké. Igaz, Kostelek kicsit félreesik a Gyimes völgyétől, de szervesen a gyimesi kultúrához tartozik. A válogatás egyik része a Gyimes völgyi énekek közül került ki, míg a másik részét kizárólag kosteleki dallamok adják. Kallós Zoli bácsitól maradt fenn gyűjtés, jó néhány éneket pedig én gyűjtöttem a faluban, mikor az egyetem után hazakerültem tanítani. Hárman vagyunk szólisták a lemezen: tanítványaim, Vrencsán Anita, Tímár Erika és jómagam. A gyimesi népzene talán keservesekben a leggazdagabb, ezekből hallható egy csokorra való, de került az albumra táncházi muzsika is: lassú és sebes magyaros, lassú és gyors csárdás, ezek páros táncok, valamint kosteleki hejsza, ami egy balkáni eredetű lánctánc, és a legények járják. Bárki eljön Kostelekre bálba, e muzsikákat fogja hallani, olyan sajátos dallamok ezek, amelyek nincsenek meg máshol a Gyimes völgyében.

– Említette, hogy sok ének került fel a lemezre.

– Mondhatom, Kosteleken jobban szeretnek énekelni, mint táncolni. Sára Ferenc néprajzkutató fogalmazta meg: mikor eljön az ember Kostelekre, visszamegy az időben, mert az emberek úgy mulatnak, táncolnak, mint ezelőtt negyven-ötven évvel. Itt az őseink állattenyésztéssel, pásztorkodással foglalkoztak, s azt tudjuk, hogy a pásztorember örökké énekel, a fő hangszere a furulya. Ezt örökölték az itteniek, ha bánatuk, ha örömük van, énekelnek. Nincs olyan család errefelé, ahol ne volna egyvalaki, aki szépen énekel, jó a hangja. A legrosszabb eset, ami előfordul, hogy táncolni tud, de énekelni nem. Voltak ilyen zenészek nálunk: szépen muzsikáltak, jó ritmuskészségük, hallásuk volt, de táncolni vagy énekelni már nem tudtak. Ha a Jóisten egyik felükben nem is, de a másikban legalább megáldotta őket.

– Délelőtt földrajzot tanít, délután hagyományőrző magyartanárként dolgozik. Fogékonyak a gyerekek a régiek kultúrájára, a tradíciókra?

– A moldvai csángómagyar oktatási program keretében tanítom a fiatalokat táncolni, énekelni, megszerettetni azt, ami a miénk, ami hozzánk tartozik. Nálunk nincs kivétel. De fontos, hogy otthon, a családban is ezt éljék meg a gyermekek, hogy mi, felnőttek is példát mutassunk, hogy ne azt lássák, megyünk klubokba vagy diszkóba, hanem hogy a saját zenénkre táncolunk, a saját dalainkat énekeljük. A régiek, a hagyományaink iránti szeretet ott van bennük, csak rá kell mutatni. Ahogy Kallós Zoli bácsi mondta: addig vagyunk magyarok, amíg magyarul énekelünk, táncolunk. Ha ez nincs meg, elvész a nemzet.

– Hány fiatal tanul most a kosteleki magyar oktatási programban?

– Harmincegy gyermek van, az óvodástól a nyolcadig osztályosig.

– Akik a környező nagyvárosokba mennek továbbtanulni, később visszatérnek?

– Megosztott a dolog. Ha vissza is jönnek, Kosteleken nincs munkalehetőség, így a jobbik esetben elmennek a környező városokba dolgozni, például Csíkszeredába, vagy ami rosszabb, Németországba, Angliába vándorolnak. A kulturális rendezvényekre, ünnepekre viszont mindig hazalátogatnak, búcsúkor, szüretkor, karácsonykor, húsvétkor itthon vannak a fiatalok. A leányok mondjuk kevéssé kerülnek haza, sokszor az egyetem alatt elkelnek, és mennek a férjük után. Kivétel, ha falubelivel házasodnak: a fiúknak inkább hazahúz a szívük.

Magyar Demokrata