Szerény szolgája annak a nemzedéknek, amely egy olyan üzenetet és értékhalmazt hagyott hátra, amelyre napjainkban nagyobb szükség van, mint bármikor – ezekkel a szavakkal kezdte az 1935–1944 között Kolozsváron megjelenő Hitel folyóirat bemutatásáról szóló előadását Szász István Tas. Az unitárius egyház konferenciatermében csütörtök délután szervezett találkozó során színes, tartalmas történelmi, nemzetpolitikai kalandozás részesei lehettek a jelenlevők, megismerhették egy letűnt kor nagy személyiségeit, máig érvényes, időtálló gondolatainak egy szeletét.
Szász István Tas származása okán elkötelezettje a Hitel ügyének, örökölt szolgálat – mint fogalmazott egy korábbi, témában írott könyvében. Szülei nagyvonalú mecénásai voltak a Hitelnek, villájukat bocsátották rendelkezésére, így Szász István Tas ott nőtt fel a kor szellemi elitjének körében. Orvos és író lett belőle, aki Magyarországon, Leányfaluban talált otthonra, és ott hozta létre a Hitel-múzeumot – a nyolcvanas években darabonként csempészték át a kolozsvári családi házból a folyóirathoz kapcsolódó ereklyéket –, hogy később egy Makovecz Imre tervezte villában alakítsa ki azt a helyet, ahol visszaköszön a kolozsvári műhely szellemisége. Könyvbe szerkesztette a folyóirat cikkeit, évente kiállításokat, találkozókat szervez, és jelentős konferencia életrehívásával is hozzájárult, hogy megismertesse a mával az egykor oly jelentős, de majdnem feledésbe merült hitelesek munkásságát. Mindezért 2012-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki, a múzeum létrehozásáért pedig megkapta a Márton Áron-emlékérmet.
Szász István Tas sepsiszentgyörgyi előadását a Hitel gyökereinek felvázolásával indította. A trianoni döntés után az erdélyi magyarság intézményesült háttér nélkül maradt, a passzív rezisztencia időszakát Kós Károly Kiáltó szója törte meg, de tizenöt évnek kellett eltelnie, míg felnőtt az az első generáció, amely már a „román” világban tanult, igazodni tudott az új körülményekhez, és elszántan akart magyar értéket létrehozni, nemzetet szolgálni.
Az első, „kis” Hitel 1935. január elsején jelenik meg, felelős szerkesztője Koós Kovács István, de indítása, tényleges szerkesztése Venczel József és Makkai László nevéhez fűződik. Ez a lap hat szám után összeomlik, szerkesztői közül többen Magyarországra távoznak, ám Venczel József itt marad, új csapatot verbuvál, pénz és hely nélkül próbálja újraéleszteni a folyóiratot. Ekkor fogadják be villájukba Szászék a hiteleseket, és 1936. február elsején megjelenik a „nagy” Hitel első száma. Egyfajta munkamegosztás is kialakul, a Helikon és a Pásztortűz a szépírók lapjaivá válnak, a Hitel nemzetpolitikai, stratégiai írásokat közöl a negyedévenként megjelenő lapszámokban. Négy szerkesztő: Venczel József, Albrecht Dezső, Kéki Béla és Vita Sándor szervezi maga köré együttgondolkodásra a kor szellemi elitjét, kétharmaduk író, költő, a többiek más szakmák jeles képviselői.
A hitelesekhez kapcsolódik az 1937-es Vásárhelyi Találkozó megszervezése, „nemcsak osztották az észt, de vásárra vitték a bőrüket” – fogalmazott Szász István Tas.
Tamási Áron Brassói lapokban közölt Cselekvő erdélyi ifjúság című cikksorozata indította el a folyamatot, Marosvásárhelyen az Apolló Szállóban ültek össze a kor legjelesebb magyar gondolkodói, politikai hozzáállástól függetlenül, közösen fogalmazták meg a Vásárhelyi hitvallást, amelyben leszögezik: „a vásárhelyi találkozón megjelent fiatal romániai magyar értelmiség a legteljesebb nemzeti, szociális és politikai egység vágyától áthatva kimondja, hogy az erdélyi magyarság minden egyes tagjára a sorskérdéseink és küzdelmeink iránti érdeklődés, tevőleges szolgálat és munka hárul; a magyarság minden egyes tagjának teljesítenie kell mind anyagi, mind szellemi tehetségéhez mérten kötelességét magára hagyott nemzetünk iránt; kizárandó az, aki az erdélyi magyarság nemzeti érdekeivel összetűző tevékenységet fejt ki.”
A bécsi döntés után, a „kis magyar világ” alatt a Hitel havilappá válik, továbbra is fontos műhely, ahol időben felismerik, a vesztes háborúból ki kell lépni, a Hitel asztalától indul el a későbbi sikertelen kiugrási kísérlet ötlete, megfogalmazzák, ha Magyarország nem szakít Hitlerrel, Erdély külön utakra lép.
Szász István Tas előadásából az is kiderült, a lap szerkesztőinek szerepük volt abban, hogy Kolozsvárt nem rombolják le a visszavonuló német csapatok, mártírjaik is vannak: 1944 és 1959 között öt munkatársuk lett a fasiszta, majd a kommunista diktatúrák áldozata.
A „harmadik” Hitel-folyam utolsó száma 1944-ben jelent meg, majd hosszú csend következett. 1988-ban Magyarországon Illyés Gyula, Csoóri Sándor és Püski Sándor élesztette újjá szellemiségét, havilapként azóta is megjelenik, méltó utóda az egykori kolozsvári Hitelnek – összegezte az előadó, aki a másfél órás történelmi utazás végén néhány idézettel igazolta, mennyire élnek ma is a folyóirat munkatársainak harmincas években megfogalmazott iránymutató gondolatai.
Szász István Tast sepsiszentgyörgyi útjára elkísérte, beszélgetőtársa volt Nyíri Csaba, Leányfalu nyugalmazott polgármestere és Bedő Szilvia, az ottani Ravasz László Könyvtár igazgatója. A teremben kiállított 22 nagy méretű pannón megtekinthető volt a Hitel képes-szöveges történetének rövid összefoglalója.
