Hát mennek is rendben a dolgok: a három esélyesnek mondható párt már nevesítget. A szocik (mitől szocdemek ezek!?) egyhangúlag Mircea Geoană pártelnököt vélik alkalmasnak a miniszterelnöki teendők jövőbeni ellátására, a liberálisok szinte közfelkiáltással Călin Popescu Tăriceanu további kormányfői ténykedését szeretnék, s hogy a demokratákból és szökött liberálisokból álló párt (D-LP) se maradjon le, ott Theodor Stojan jelentkezett lehetséges kabinetvezetőnek. Egyelőre. Amúgy szúrópróba jelentőségű terepfelmérésként. Lehet, hogy Geoană pozíciója tényleg erős a szocik táborában, bár ehhez egy-két szava lehet még a vén rókának, a politikai és káderpolitikai kártyákat még mindig mesterien és cinkelten kezelő Iliescunak, s nem lehet tudni, vajon nem-e húz elő ingujjából, s dobja ki tromfként saját javaslatát, mondjuk, Diaconescut, Ioan Rust vagy másvalakit. Szóval, Mircea Geoană nagyon gyürkőzik, hogy valóra váltsa élete álmát (,,pohta, ce am pohtit"), s a Victoria-palotába költözzék, ahonnan felveheti a hősi küzdelmet a Cotroceni-palotában működő árnyékkormánnyal a nép nagyobb boldogulása érdekében. Geoană mestert már a konzervatívok alapító elnöke, Dan Voiculescu is kitörő lelkesedéssel üdvözölte, ami nem is csoda, mert a zsebpárt kormányt az eljövendő kétkedden nem tud alakítani, s ha egyáltalán bejut a parlamentbe, oda kell csapódni valakihez. Markó Béla az RMDSZ nevében a maga rendjén Călin Popescu Tăriceanut üdvözli, mondván, érdekképviseletünk mindenkor jól, hatékonyan és gyümölcsözően együtt tudott működni a fungáló miniszterelnökkel, s bár sem nemzetiségi törvény, sem autonómiakoncepció, sem állami magyar egyetem nincs, nem mondhatjuk, hogy ezt személyesen Tăriceanu akadályozta volna. Ő éppen elég jó kormányzati stallumot adott az RMDSZ-nek, de autonómiát, azt nem, mert akárcsak a Mária Terézia védelmében felkelő magyar nemesek, ő is sokszor közfelkiáltott: ,,életünket és vérünket magyar honfitársainkért, de zabot, azt nem!"

Corneliu Vadim Tudor senkit nem támogat, és senkit nem üdvözöl (őt is egyre kevesebben!), s arról vájgat, hogy bizonyos választási csalások áldozata lesz a Nagyrománia Párt, s akkor még a képviselői-szenátori bársonyülőkéket is oda kell hagyni. Az igazság az, hogy sokan elpártoltak tőle, még olyanok is, mint az örökösen majszoló-kérődző Mitică Dragomir, akit az ész ugyan nem vet fel, de annál inkább a helyezkedés képessége.

Theodor Stolojan a maga rendjén túl korán kortyolgat a medve bőrére, mert a D-LP berkeiben sok potenciális jelölt és önjelölt leledzik (Blaga, Videanu, Boc például), s a döntés végül Cotroceni-ben fog megszületni.