Fekete Réka
Évente buknak halomra nyolcadikosok és érettségizők, és még mindig ott tartunk, hogy a szégyenteljes teljesítményért senki nem vállal felelősséget. Mondják, hogy a diákok lógnak az órákról, ha jelen vannak, inkább a telefonjaikat bütykölik, nem tanulnak, a pedagógusok egy része pedig sodródik az árral, nem töri magát, hogy mindez másként legyen.
Az idei érettségi gyalázatos eredményei ellenére mégiscsak sikeresen vizsgázott országosan nyolcvanötezer diák, köztük korábbi végzősök is, de több, mint harmincezren megbuktak, és az ország legkisebb megyéjében is közel ötszázan hasaltak el. Ecaterina Andronescu oktatási miniszter pedig nyugodtan megállapítja a tényt, hogy nagyjából ugyanolyan gyengék az eredmények, mint tavaly, és egyetlen gondja, hogy nem találja azt a hatezer diákot, aki beiratkozott ugyan az érettségire, de a vizsgákon nem jelent meg.
Nos, lenne néhány ötlet. Semmi nem igazolja, hogy a második, negyedik és hatodik osztályban bevezetett felmérők miatt javulnának a kisdiákok tanulási mutatói. A logikai gondolkodásnak, érvelésnek alig marad helye az iskolában, a záróvizsgákon pedig nagy többségben azok érvényesülnek, akik naponta több órát tanulnak otthon is.
A vizsgadömping hosszú távon ártalmas rákfenéjéhez az is hozzátartozik, hogy a számonkérések egy részének nincs tétje. A nyolcadik utáni felmérőn nyugodtan meg lehet bukni, kilencedikben úgyis mindenki számára van hely. Az elméleti iskolák megtelnek jó és közepesen jó tanulókkal, a szakközépiskolákba azok is bejuthatnak, akik nyolc évet végigbukdácsoltak. Még négy évet ellébecolnak valahogy érettségiig, ahol a szóbelin csak meg kell jelenni, nem számít, hogy félanalfabéta az illető, mehet az írásbelire, ott majd egyes-kettesekkel rontja a megyei és országos átlagot. Mi értelme van megtölteni jól felszerelt iskolákat olyan tanulókkal, akik általános műveltség terén nem kívánnak előbbre lépni, de a szakma elsajátítása iránt sem érdeklődnek túlságosan? Talán változna a helyzet, ha a felmérő helyett visszavezetnék a felvételit, a beiskolázási számokat pedig észszerűbben terveznék meg.
A bukássorozat okait tehát nemcsak a tanulók és pedagógusok háza táján kell keresni, hanem elsősorban a döntéshozók asztalán, akik tollvonással módosítanak jogszabályokat, de a lényeget kerülik. Jelenleg évente több tízezren morzsolódnak le már az általános iskola végén, esnek ki a rostán középiskolában, és százezrek érik el úgy a tizennyolc-tizenkilencedik életévüket, hogy nemcsak felkészületlenek, de céltalanok is. Ha gyökerestül nem változtatnak a jelenlegi rendszeren, módszertanokon és oktatási tartalmakon, akkor megfizethetetlenül nagy ára lesz a bukásnak hosszú távon is.
.jpg)
