Reguly Zircen látta meg a napvilágot, a fehérvári cisztercita gimnáziumban kezdte iskoláit, később Győrben, 1836-tól pedig a pesti egyetemen tanult. Pesten jogot hallgatott, az etnográfia iránti vonzalma azonban arra sarkallta, hogy három év után befejezze tanulmányait. 1839 júliusában elhagyta Magyarországot, és elindult híres kutatóútjára, amely összesen nyolc évig tartott.

Reguly Stockholmba utazott, ahonnan egy finn könyvtáros barátja ösztönzésére hamarosan továbbállt az orosz cár uralma alatt álló Finn Nagyhercegségbe. Az autodidakta etnográfus Helsinkiben telepedett le, és a következő évek során a finnek és a lappok nyelvét, a helyiek népszokásait tanulmányozta, miközben levelező tagjai közé fogadta őt az ottani akadémia. A finnországi kutatás idején barátságot kötött Castrénnal, az egyik leghíresebb finn nyelvésszel is. A kalandvágyó fiatalember 1841-ben aztán továbbállt Szentpétervárra, hogy – előkelőbb körökből – támogatást szerezzen a keleti finnugor népekhez tervezett expedíciójára. Anyagi okok miatt Reguly Antal kétéves várakozásra kényszerült az orosz fővárosban, ám ez idő alatt elsajátította az orosz nyelvet és mindazon ismereteket, amelyeket korábban az etnográfusok a tajga népei­vel kapcsolatban felhalmoztak. A keleti kutatóútra szükséges összeg 1843 októberére gyűlt össze, Reguly ekkor Kazanyba, majd Permbe utazott, december elején pedig átkelt az Urálon túl fekvő Szibériába.

Az expedíció ezen szakaszában a néprajztudós többek között az udmurtok, baskírok, majd a manysik szokásait és nyelvét vizsgálta, dokumentációt készített az ottaniak életmódjáról, viseletéről, eredetmondáiról és dalkincséről is. Az utazó a következő év tavaszán jutott el a szibériai Tobolszk városába, majd a sarkkör környékén élő hantik földjére látogatott. A visszafelé vezető úton – már 1845 nyarát követően – a Volga környékén élő csuvasok, cseremiszek és mordvinok között végzett hasonló munkát. Reguly utazásai­nak jelentőségét jelzi, hogy miután 1846 augusztusában visszatért Szentpétervárra, az orosz Akadémia megbízta egy, az expedíció során bejárt területet ábrázoló térkép elkészítésével.

Közben Reguly Antalt a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjává választotta, egyúttal erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy anyagilag is segítse a neves utazót, és – egy második expedíció megalapozása érdekében – albumot adott ki addigi kutatásairól. Reguly egészségét azonban megviselte a tajgaövezetben töltött két és fél esztendő, állapotán pedig az is rontott, hogy a hazafelé vezető úton kitérőt tett a volgai népek felé. Az uráli térkép elkészítése után ezért Poroszországba utazott gyógykezelésre, miközben Berlinben kísérletet tett roppant kutatási anyagának rendezésére. Reguly Antal 1839 után csak 1847 szeptemberében lépett újra magyar földre, ekkor a Tudományos Akadémia az általa felhalmozott tárgyakból megtartotta Magyarország történetének első néprajzi kiállítását.

Az utazó nem sokkal később már ismét Berlinben volt, miközben távollétében kinevezték a pesti Egyetemi Könyvtár első őrének. A tisztséget csak hazatérése után, 1850-ben foglalta el. Látszólag egészségesen újabb vállalkozásba kezdett, így 1857-ben már nem az Urál és Szibéria vidékére, hanem „mindössze” a palócok földjére utazott. Itt már a modern technika vizuális eszköze, a fényképezőgép segítségével dolgozott. Mivel az ötvenes évek derekán már Reguly maga is érezte, hogy szervezetét felőrölték a túlfeszített életmódból eredő betegségek, ezért idejekorán maga mellé vette Hunfalvy Pált, hogy segítsen az általa összegyűjtött, mérhetetlenül nagy kutatási anyag feldolgozásában. Hunfalvy Reguly Antal halála után átvette örökségét, és – Budenz József segítségével – ennek alapján alkotta meg a finnugor nyelvrokonság elméletét. A tehetséges etnográfus, nyelvész és utazó tragikusan fiatalon, 39 esztendősen fejezte be tudományos eredményekben gazdag pályafutását, ráhagyva őseink kutatásának ügyét a következő nemzedékekre.

Tarján M. Tamás (Rubiconline)