Az igazsághoz ugyan hozzátartozik, hogy mindkét érv megállja helyét, de ez csak halvány vigasz azok számára, akik településközponti szállodában, vendéglőben, boltban akár napi rendszerességgel szembesétálhatnak a medvével, mintha csak a sarki szomszédba botlottak volna bele. A kirándulókról nem is beszélve, akiknek manapság komoly fejtörést okoz, hogy melyik, korábban bejáratott, a települések közvetlen közelében lévő piknikező helyre merjenek kimerészkedni. És apropó, uniós vállalások, szép és jó, hogy az ország elkötelezte magát a barna medve megmentése mellett, de kérdeznénk tisztelettel: az észszerűség határai mégis hol húzódnak ezen a téren, és kire érvényesek? Történt ugyanis, hogy pár hete Szlovéniában – semmilyen uniós szabálytól sem zavarva – eldöntötték, hogy a lakosság biztonsága érdekében a bundások mintegy felét kilövetik. Ehhez képest kis országunkban – mely az unió területén a legszámosabb medvepopulációt mondhatja magáénak – a kártékony és veszélyes példányok esetében csigalassúsággal történik minden intézkedés. Félreértés ne essék, nem kell feltétlenül a szlovén példát követni, sőt! A ló túloldalára azonban nem kellett volna átesni.

Ami az élettér kérdését illeti, nehéz vitatkozni azzal az érvvel, hogy a felelőtlen erdőirtások, építkezések, a mezőgazdaság szintén dzsungeltörvények szerint zajló térhódítása okolható a szűküléséért, viszont kizárólag erre kenni az egyre gyakoribb medvejelenlétet, finoman szólva is szemellenzős megközelítés. Hogy csak egy aktuális példával éljünk: Kézdivásárhelyen fényes nappal sétált egy példány, miközben a legközelebbi erdő –  elviekben az állat természetes élettere – csekély huszonöt kilométerre van. Nehezen hihető, hogy kizárólag a beszűkült élettér késztette városi sétára a nagyvadat, sokkal inkább az ellenőrizetlen szaporodás nyomán megnőtt példányszám és a könnyebb élelemszerzési lehetőség vezethette. Utóbbi egyébként egy másik, szintén az emberek számlájára írandó problémát is takar: sokan még mindig szívesen etetik a plüssmackóként kezelt vadállatokat, gyakran csak egy közös fotó kedvéért, nem törődve azzal, hogy a tettüknek súlyos következményei lehetnek. Következményei, amelyeket viszont a helyieknek kell majd elviselniük.

Visszatérve a döntéshozók felelősségére, igen beszédes, hogy mostanra már a kormány helyi képviselői is arról beszélnek, sorozatban gyártják az átiratokat Bukarest felé, hogy a „félszelíd medvékkel való együttélésnek” nagyon rossz vége lehet, de mintha ők is süket füleknek szólnának. Közben pedig – képletesen, vagy akár szó szerint – a medvék már itt vannak a kamrában.