A Háromszék 2019. május 9-i számában jelent meg az Egy irat töredékes és problematikus közléséről, Háromszék 1848–1849-es forradalom és szabadságharc idején című forráskötet margójára címmel írt cikkem. Ebben bíráltam a Demeter Lajos, Pál-Antal Sándor és Süli Attila által összeállított forráskötetet, mert manipuláltnak tartom egy irat közlésének módját: nem adják a szóban forgó irat egészét, a 128 pontból álló jegyzőkönyvnek csak három pontját közli a kötet, a címét meg sem említik, amely így szól: Jegyzőkönyve a csíkmadarasi álladalmi Ágyú-öntöde és Lőpor Gyároknak az 1848–1849-ik évekből. Ennek keletkezési ideje a szerző, Bodor Ferenc szerint: 1849. augusztus 8.
Az első problémát éppen a jegyzőkönyv keltezése jelenti, mivel szerzője, Bodor Ferenc nem 1849-ben, hanem 1848. október 20-án kezdte vezetni a jegyzőkönyvet, jóval hamarabb az általa jegyzett dátumnál. Tehát nagy ellentmondás áll fenn a két adat között, ami arra mutat, hogy a jegyzőkönyvet utólag írta a szerző. Köztudott, hogy az ilyen iratot a forráskritika utólagos hamisítványnak nevezi. Esetünkben a közölt irat hamisítvány jellegét a következők is bizonyítják: a csíkmadarasi ágyú- és lőporgyár építéséről 1849. február 16-án kezdtek Bodor Ferenccel tárgyalni az illetők, s Bodor jegyzőkönyve 1849. március 2. bejegyzése még „A Madarason felépítendő” [!] gyárról szól, 20-án pedig a gyárépítés folyamatáról kellett jelentést írnia annak [vagyis Bodor Ferencnek], akit az épülő gyár igazgatójává 1849. március elsején nevezett ki Gál Sándor ezredes. Ezek az adatok a jegyzőkönyv 4.5. és 6.12. pontjában mind olvashatók. De ezeket nem adja közre a háromszéki kötet, mert kiderülne belőlük, hogy Bodor 1848. október 20-án a csíkmadarasi, akkor még nem is létező ágyú- és lőporgyár jegyzőkönyvét kezdte vezetni. A teljes szöveg közléséből azt is megtudhatja az érdeklődő, hogy a csíkmadarasi ágyú- és lőporgyárban, amelynek Bodor Ferenc volt az igazgatója, ágyút egyáltalán nem gyártottak.
Az említett pontok, bekezdések, valamint az egész jegyzőkönyv közlésének elmulasztása nem volt véletlen. Viszont nagyon tudatos, célzott volt annak a három első pontnak közreadása, amelyekben a jegyzőkönyv szerzője, Bodor Ferenc nem kevesebbet állít, mint azt, hogy azért küldték őt Bodvajba, hogy „saját találmánya szerint üreggel megöntendő ágyúkat sietve öntené meg”, és „három darab vaságyút és mintegy 700 egész és vetgolyót [tarackhoz valót] sikerült megönteni Gábor Áron jelenlétében, akit e találmányba betanított.” Az utóbbi mondat zárójelben jelenik meg (480. oldal 2. bekezdés.)
Tehát eszerint az üreges ágyúcső öntését Bodor Ferenc találta fel, s ágyúöntésre ő tanította meg Gábor Áront, aki e megállapítás fényében csak afféle szemlélője volt Bodor ágyúöntésének. Az állítása 1870-ben Bodor egy beadványában is szerepel, ebben ő még azt is írja, hogy 60 ágyút öntött. Mindezt Turóczi Mózes, az elismert ágyúöntő és a kézdivásárhelyi ágyúgyár hat dolgozója nyomban megcáfolta; hamisaknak tartották Bodor állításait. De erről is hallgat a háromszéki forráskötet. A kötet használói így nem ismerhetik meg a Bodort leleplező forrásokat, hitelesnek tarthatják a jegyzőkönyv közölt részeit.
Hasonló célzatosság figyelhető meg az Ágyúcső és puskapor. Bodor Ferenc, a csíki ágyúöntő és lőporgyártó című tanulmánykötetben (2017, Marosvásárhely, Mentor Könyvek Kiadó, szerkesztette Pál-Antal Sándor), amelynek több bemutatót szenteltek Csíkszeredában és egyebütt. A kötet egyik írásában Süli Attila felteszi azt a kérdést, hogy „Hitelesnek tekinthetők-e a jegyzőkönyvnek az 1848-ra vonatkozó megállapításai? Álláspontunk szerint igen [...], Bodor jegyzőkönyve az 1848–49-es székelyföldi hadiipar történetének felbecsülhetetlen értékű forrása. Az 1848. évi háromszéki ágyúöntés történetén túl megismerhetjük a csíkmadarasi lőporgyár történetét, újabb adatokat nyerhetünk Gábor Áron 1849. évi működéséhez és Bodor életútjához.” Ugyanezt, azaz Bodor Ferenc jegyzőkönyvének hitelességét próbálja elfogadtatni a 2018-as forráskötet három első pontja Háromszékkel is.
A fenti kérdésekre, azaz a bírálatomra a háromszéki forráskötet egyik szerzője, Süli Attila visszajelzésében nem tért ki, megkerülte a legfontosabb kérdések egyikét. Ezért azt javaslom, hogy maradjunk a központi témánál, ami nem egyéb, mint Bodor Ferenc jegyzőkönyvének hitelessége vagy hamisítvány volta, s próbáljuk meg a történelmi valóságot, ha úgy tetszik, történeti igazságot kideríteni, mert a kérdés tisztázatlansága máris sok zavart okozott különösen Csíkban és Marosszéken, de máshol is.
Süli Attila a Béldi Gergely, Háromszék önvédelmi harcának krónikása című írásában (Háromszék, 2019. jún. 13) azt állítja, hogy Háromszék 1848–1849 című monográfiámban én is felhasználtam Béldi Gergely jegyzőkönyvét, de nem jelöltem meg teljes címét, s nem tartom hamisítványnak, bár utólag készült; ezzel mintegy céloz arra, hogy mostani bírálatomban szóvá tettem Bodor jegyzőkönyve címének elhallgatását, s azért tartom hamisítványnak, mivel utólag írták.
A kérdés azonban nem ilyen egyszerű.
Béldi jegyzőkönyvét valóban jónak, megbízhatónak tartom, teljes címe így hangzik: Uzoni Béldi Gergely jegyzőkönyve a magyar forradalomról 1848 végéig. A Háromszék 1848–1849. című, 1978-ban közölt könyvemben: röviden valóban Uzoni Béldi Gergely Jegyzőkönyveként, illetőleg Béldi Jegyzőkönyveként említem.
Nehéz meghatározni, hogy mikor írta Béldi a jegyzőkönyvét, keltezése hiányzik. Emiatt nincs meg a legfontosabb kiindulási alap az írás keletkezésének kérdését illetően. Ezt a tényt figyelmen kívül hagyta Süli Attila ezúttal, s ha jól tudom, nem tért ki erre a nagyon lényeges kérdésre korábban sem, amikor a Hadtörténeti Közleményekben 2016-ban közölte Béldi jegyzőkönyvét. Ha Béldi utólag írta is a jegyzőkönyvét, akkor sem merült fel vele kapcsolatban a hamisítás gyanúja sem bennem és tudomásom szerint más kutatókban sem, mert ő ellenőrizhető eseményekről szól. Azt se feledjük el, ha már Süli Attila nem említette meg, hogy Béldi Gergely a következőket írja: „Ágyúk nem lévén egy kézdivásárhelyi Gábor Áron nevű katonaember által az összehordott templomi harangok s ércneműekből egy néhány ágyú öntetett a M. Hermányi vashámorban.” Igaz, Gábor Áron nem kézdivásárhelyi volt, s harangokból főleg Kézdivásárhelyen öntöttek ágyúkat, de lényeges: Béldi fontosnak tartotta lejegyezni Gábor Áron működéséről a fentieket, azonban a Bodor Ferenc név elő se fordul ez iratban. Egyébként Béldi Gergely és Bodor Ferenc ún. jegyzőkönyvének összehasonlítása azért sem problémamentes, mert más-más céllal készültek, s tartalmuk is teljesen eltérő.
