Így nem mehet tovább, elfogadhatatlan, hogy a korrupció, a hatalmi önkény és a hozzá nem értés miatt a román állam saját állampolgárait ne tudja megvédeni, ne tudja szavatolni az egyik legalapvetőbb emberi jogot, az élethez való jogot! Elfogadhatatlan, hogy ostoba és önző politikusok gyarmatként kezeljék saját választókerületüket – miként a mostani botrányban érintett Olt megyeiek is cselekedtek, de magatartásukkal nincsenek egyedül! –, s ami még ennél is elrettentőbb, hogy alattvalókként tekintsenek mindazokra, akiket valójában szolgálniuk kellene. E beteges szemlélet, az újkori bojári gőg eredménye az a szörnyűségözön is, amivel egy ország szembesült: az állami hatóságok képtelenek ellátni feladatukat, gyors életmentés helyett szerencsétlenkedésre, időhúzásra képesek csupán. Így az állam segítségét kérő lány áldozattá válik, nem csupán azért, mert egy pszichopata őrült kezébe került, hanem azért is, mert az érintett hatóságokat ellepték a politikai kinevezettek, szakértők helyét bólogató Jánosok vették át.

Egyértelmű, hogy nem csupán a belügyminisztériumot, hanem az egész államszerkezetet kell korszerűsíteni. A belügy átalakításáról beszél most az államfő, a miniszterelnök, s mindazok példás megbüntetéséről, akik a caracali gyilkosság(ok) ügyében súlyosan mulasztottak. Hat nap után le is mondott az új, e helyzetért felelősségre sem vonható belügyminiszter, ám a kormány helyén marad – legalábbis egyelőre –, noha mehetne Dăncilă és csapata is. Nicolae Mogát vélhetően pártja áldozta fel, ám az is érthető, ha egyszerűen nem kívánt belenyúlni a belügy áttekinthetetlen darázsfészkébe. Persze, most Klaus Iohannis is az eddig átpolitizált állami hivatalok megreformálási szükségességéről beszél, s abban, hogy az államot „újra kell formázni”, kétségtelenül igaza is van, csakhogy inkább hangzik ez választási jelmondatként, mintsem megvalósítható politikai programként.

A fájdalmas ostobaság, a hozzá nem értés ékes bizonyítéka a tegnap közzétett beszélgetés átirata Alexandra, a rendőrség és a 112-es segélyhívó képviselői között. Utóbbiak láttán az olvasót kirázza a hideg: ha tanítanák, sem lehetne ennél érzéketlenebbül viszonyulni egy életveszélyben lévő, segítségre szoruló emberhez. Alexandra értelmetlen halála mellett ez a magatartás a legrémisztőbb ebben az egész alföldi horrortörténetben. Persze, nem csupán a szóban forgó szerencsétlen közlegények vétkesek, hanem főként mentoraik, vezetőik, tábornokaik és pártolóik, politikus cimboráik. Ezt a cinkos összefonódást és a tehetetlenséget kell végérvényesen megszüntetni, az elhíresült felelőtlenséget és az embertelenséget csírájában kell egyszer s mindenkorra felszámolni.
Nincs mentség, nincs apelláta: most vagy soha.