A zászlófelvonás után a csíkkozmási Bojzás néptánccsoport székely ruhás tagjai Kányádi Sándor, Petőfi Sándor és Juhász Gyula verseiből szavaltak. Ezt követően a házigazda, Szántó László polgármester a strófákra rímelő beszédében Tuzson János és kétszáz katonája hősi példájából kiindulva cselekvésre ösztönző üzenetet fogalmazott meg. Az emlékezők származási helyére utalva kijelentette: ez az összetartozás, az együttérzés erős jele. Ha érezzük, hogy összetartozunk, erősítsük egymást, hogy a Nyergestető összetartó szelleme megtartsa és gyarapítsa nemzetünket, kívánta.

Tuzson Bence Balázs, Magyarország Miniszterelnökségének közszolgálatért felelős államtitkára beszédében abból indult ki, hogy 170 évvel ezelőtt itt vérrel írták a magyar történelmet. Ez erősíti nemzeti tudatunkat, mert mi, magyarok attól vagyunk erősek, hogy gazdag közös történelmünk van. Összetart bennünket a közös történelem, közös kultúra és a magyar nyelv, amely nekünk Torontótól a Nyergestetőig a legfontosabb kincsünk. Kultúránkra nagyon kell vigyáznunk, fontos a történelmi emlékhelyek szerepe. A magyar kormány elkötelezett abban, hogy a magyar emlékhelyeket megmentse, megőrizze, a nyergestetői emlékművet is fel fogják újítani. A magyar kormány felelőssége sokkal nagyobb, mint korábban, hiszen Magyarország most már minden magyarok közössége.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke felelevenítette az 1848–49-es harcokat. Feltette a szónoki kérdést, vajon minek köszönhető, hogy a hadak ura mellénk állt azokban a viszontagságos hónapokban? Lehet, hogy tudták a szabadságharcosok, lehet, hogy csak a lelkükben érezték: a jó katona nem a gyűlölet miatt harcol, hanem a szeretet miatt. Gábor Áronék is Székelyföldet és a családjukat akarták megvédeni. Tudták, hogy veszélybe került minden, amiért érdemes élni, a családunk, az otthonunk, a szülőföldünk. Az ő akkori áldozatuk a mi életünknek is értelmet adott. Ha saját lábunkra állunk, képesek leszünk olyan Székelyföldet építeni, ahová visszajönnek a ma idegen földön szerencsét próbáló fiataljaink is.

Gábor Áronék hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a székely nemzet méltóságát.

Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint amennyi nekik volt, még ezeket a hegyeket is meg tudjuk mozgatni – mutatott körbe a tanácselnök. Mi hiszünk abban, hogy Székelyföld azoké lesz, akik dolgoznak, küzdenek és áldozatokat hoznak érte. Székelyföld ezeréves alkotás, mindannyiunk közös munkája. Mindannyiunké, akik szeretjük és építjük nap mint nap. Mert Székelyföld nem azoké, sőt nem is lesz azoké, akik kigúnyolják és lekicsinylik, hanem azoké, akik szeretik ezt a földet, az itt lakó embereket. Nem azoké lesz, akik kizsákmányolják és elviszik fáját, sóját, borvizét, hanem azoké, akik művelik a földet, a legelőt, az erdőt. Nem azoké lesz, akik a nyakunkra ültek, hanem azoké lesz, akik akkor is itthon maradnak, amikor nem könnyű maradni. Székelyföld azoké lesz, akik hisznek benne – mondta Tamás Sándor, aki azzal zárta beszédét: Isten óvja Székelyföldet!

Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója a 47-es Zalai Honvéd Hagyományőrző Egyesület díszőrségének parancsnokaként állt az emlékhely előtt. Beszédében vázolta a zalai honvédek történetét, majd közölte: a Magyar Nemzeti Levéltár szobrot állított a kopjafák közé, hogy őrt álljon, és hirdesse a nemzet egységét. A nyolc mázsás tölgyfából Elek István beregszászi fafaragó készítette a 250 kilós szobrot, mely 1848–49-es székely honvédet mintáz.

Tamás József római katolikus segédpüspök imát mondott, majd megáldotta az újonnan felállított szobrot és két kopjafát. A rendezvényen közreműködött a Vas megyei Lukácsházáról érkezett Derű néptánccsoport, a csíkkozmási Bojzás néptánccsoport és a Tuzson János Fúvószenekar. Díszőrséget álltak a Gál Sándor-, a Szilaj-, a Székely Virtus- és a kézdiszéki huszár hagyományőrző egyesület, valamint a 47-es Zalai Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai.