Hírforrások szerint e színlelt jótékonykodás mögött üzleti érdekek húzódnak. A háttérben a turisztikai minisztérium illetékesei lapulnak, akiket szállásadók és más idegenforgalmi érintettek környékeztek meg, akik azért aggódnak, mert a szerintük túl hamar véget érő vakáció kevesebb jövedelmet jelent. Korábban az érintett tárcavezető, az oktatás színvonalán édeskeveset javító Ecaterina Andronescu miniszter rendeletben rögzítette az új tanév szerkezetét, a kezdés és a befejezés időpontját, kiiktatva egyebek mellett a két félév közötti egy hetes, sokak által sívakációnak nevezett februári szünetet is. A szülőket tömörítő országos szervezet vezetője szerint nem újdonság az efféle nyomásgyakorlás a turisztikai minisztérium részéről, három évvel ezelőtt azért lobbiztak, hogy az iskola október elsején kezdődjék.

A miniszterelnök gondolatmenetét követve, a diákok egy része nem csupán a szünidő egy héttel való meghosszabbítását várja, annak is módfelett sokan örülnének, ha ősszel meg sem kezdődne a tanítás. S ha lúd, hát legyen kövér: maguk az idegenforgalomban érintettek is tapsikolnának egy olyan kormányrendeletnek, amely kötelezővé tenné mindenkinek az évente egy hónapig tartó szabadságot,  illetve azt, hogy e gyönyörteljes időszakot kizárólagosan szép hazánkban, a festői tengerparton és a hegyvidéken, kolostorok csendjében töltsék a hon pihenni vágyó igaz fiai, akiket a hazafiasság jegyében arra is kötelezhetnének, hogy ez idő alatt személyenként legkevesebb ezer eurót költsenek el.

Mindez nyilvánvalóan abszurdum, miként a vakáció hosszabbítását alátámasztó érvelés is képtelenség – hasonlóan oly sok mindenhez e forrongó országban – nyilvánvalóan abszurd. El is utasították a hosszabbítási javaslatot mind szülői testületek, mind diákszervezetek, egyebek mellett azért, mert ez azt is eredményezné, hogy később kezdődne el a nyári vizsgaidőszak. Ez pedig a nyári hőség miatt ijesztő számukra, mert a tanintézményekben hiánycikk a légkondicionáló berendezés.

Egy szó mint száz, pusztán gazdasági szereplők nyereségvágya miatt játszadozni a tanévkezdés időpontjával, hát ez bizony eredeti ötlet. És még furcsább, hogy ezt egyáltalán szóba hozza a kormányfő. Ez pedig nem más, mint egy újabb bizonyíték a kiszámíthatatlanságra. Egy nyugat-európai országban, ahol a tanév hagyományosan szeptember elsején kezdődik, elképzelhetetlen efféle javaslat, vita. Azok ugyanis, akik tisztában vannak az iskola jelentőségével, feladatával, a minőségi oktatás fontosságával, álmukban sem gondolnak efféle balkáni cselekre, arra pedig végképp nem, hogy politikai támogatást is szerezzenek egy-egy eszement ötletnek.

Amióta világ a világ, Romániában közel három hónapig tart a nyári vakáció, sokak szerint Európában az itteni a leghosszabb szünidő. Ez a diákok számára többnyire öröm, pedagógusok számára szintén, ám a szülők számára nem mindig az. Hogy ezt a kommunizmusból átmentett hagyományt érdemes-e időtlen időkig megőrizni, azon már el lehetne gondolkodni. Egyrészt azért, mert sokat változott a világ, s megváltozott az időhöz való viszonyulásunk is. Változtak az emberi viszonyok, harminc-negyven évvel ezelőtt erősebbek voltak a kisközösségek, másak voltak a kisdiákok közötti barátságok is. A gyermekek életét nem alakította a számítógép, a tévé és az okostelefon, s bizony a hétköznapok sem voltak annyira zaklatottak, mint most.

Az új idők követelményeihez főképp magát az oktatási rendszert kellene igazítani, ez ma már közhelyes megállapítás, de a változásra utaló jelek alig érzékelhetőek. E történet kis részét képezhetné a vakációk időtartama, jellege, ez már kevésbé múlik a pedagógusokon. Ők legfeljebb arra bátoríthatják tanítványaikat, hogy a három hónapos szünidő ne a semmittevésről szóljon, hanem jelentsen hasznosan, értelmesen eltöltött időt, kisebbeknél pedig szóljon az önfeledt játékról. Ezeket megoldani bizony nagy kihívás, de efféléken mindaddig fölösleges töprengeni, amíg a mélyreható változásokat ígérgető kormány nem a diákok és szüleik szempontjaira figyel, hanem idegenforgalmi vállalkozások nyomására billeg ide-oda.